20.fejezet

Nagyon köszönöm a kerek 40 redszeres olvasót és a sok látogatót - meg sem érdemlem. Tudom, hogy kevészser van friss, de igyekszek. Csak itt a suli és most vagyok 8.-os úgyhogysokat kell tanulnom.
Remélem tetszeni fog és megdobtok néhány komival:)
Jó olvasást!

Beszélgetés


A nappaliban ültünk mikor kinyílott a bejárati ajtó és belépett rajta Edward és utána rögtön követték egymás után a többiek. Amikor anyu belépett rögtön rám nézett és elmosolyodott. Utána gyorsan a mellette álló Ryan-re nézett, aki csak némán bólintott egyet. Reneé újra rám nézett és beszédre nyitotta vérvörös ajkait.


-Bella. –csengett a hangja a nagy csöndben. Elindult felém, de őt szorosan követte Ryan és Jasper. Edward a kanapé mögött állt, a hátam mögött. Láthatóan féltek tőle, hogy anyu elveszti az önuralmát. Én viszont nem féltem. Bár a vörös szeme még mindig elég ijesztő, de ez majd elmúlik.

Lehet, hogy tényleg félnem kellett volna- egy normális ember már azt tette volna-, hisz benn vagyok egy vámpírokkal teli házba. Még sincs bennem félelem. Viszont azon kívül több érzés is. Szeretet, boldogság, vágy, aggodalom, féltékenység. Viszont ezeket az érzéseket igyekeztem most jó mélyre rejteni, hogy más csak a végtelen nyugodtságot és örömöt lássa rajtam.

Anyu mellém ült és megölelt. Bújtam hideg ölelésébe és próbáltam nem sírni. Még a végén azt hiszik, hogy egy bőgőmasina vagyok. Alig vártam, hogy kikérdezhessem mindenről és nem úgy, hogy mindenki résen van és minket figyel. Elengedett és halál nyugodtan hátradőlt a kanapén. Hála Emmettnek a legtöbben – akik a nappaliba figyeltek- a tv felé néztek és elkényelmesedtek egy-egy fotelbe, mint Emmett. Egy vámpíros sorozat ment benne, ami elég ijesztő volt, de Ők szemlátomást nem nagyon voltak megijedve. Inkább nagyokat röhögtek egy-egy olyan jeleneten, mikor egy véres szájú vámpír fut z áldozata felé, aki gyorsabb nála.

Nem törődtem a filmre, anyura néztem. Ő végig engem nézett és mosolygott.

-Jól vagy, Bella?- kérdezte miközben belesimított a hajamba.

-Igen. Én jól vagyok. És te anyu? Mert nem én feküdtem négy napig az ágyban fájdalmakkal. Utána meg nem is tudom, hogy mi történt, de abban biztos voltam, hogy nem vagy jól és hogy fáj mindened. Nem tudtam semmit sem tenni, csak azt, hogy várok, de ez kikészített. Nem tudtam, hogy mi lesz. És ráadásul apu is faggatózott, hogy hol vagy és hogy vagy és nem tudtam mit mondani. Meg azt mondta, hogy majd reméli, hogy majd találkoztok és láthatja a húgomat. Erre mit mondtattam volna? És akkor megkérdezte, hogy mikor és én meg… - hadartam volna tovább, mint akinek elment az esze, de anyu odatette az egyik ujját a számra.

-Én jól vagyok. – sóhajtott. – Miattam, ne aggódj! Charlie-t majd megoldjuk. Ezen se idegeskedj. A fájdalom már elmúlt, amit átváltozáskor éreztem. És most jól vagyok. Csak érted aggódom.

-Miattam nem kell. –tiltakoztam. – Remekül vagyok. –mondtam mire egy gyanús vigyor tűnt fel anyu angyal szépségű arcán.

-Ahamm… - kaján vigyora emlékeztetett az emberibb Reneé-re. –Ezt kinek is köszönhetem?! –tette fel az ironikus kérdést és lopva Edward felé pillantott. Ezt vajon honnan tudja? Az első gondolatom az volt, hogy ő neki is van valamilyen izgalmas képessége, amivel kiolvassa a gondolatainkat vagy valami hasonló, de aztán mégsem volt igaz. –Ryan elmesélte, hogy mi történt abban a néhány napban. - mosolygott. – És azt mondta, hogy elég komolynak látja a dolgot. Szóval? –emelgette a szemöldökét, válaszomra várva.

-Anyu. –szóltam rá. Csak nem képzeli, hogy itt mindenki előtt fogom elmesélni neki a szerelmi életemet??

-Mi van? Ha felmegyünk, vagy ha kimegyünk, akkor is meghallják, hogy mit beszélünk és a gondolatolvasó barátod is kiolvassa a fejemből, hogy mit beszélünk, szóval, mindegy, hogy hol és mikor meséled el. – vont vállat.

Lassan körbenéztem. Már nem volt itt mindenki. Emmett röhögött egy másik filmen, Edward és Jasper is azt nézte, de biztos voltam benne, hogy inkább csak ránk figyelnek. Rajtuk kívül csak Renesmee volt a sarokba egy pléden, akivel Rose és Kate játszott. Alice pedig a lépcső alatti számítógépre koncentrált. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinál. Remélem, hogy nem is tudom meg. A többiek nem voltak itt, de ha a házban vannak, akkor lehet, hogy hallják, hogy mit beszélünk mi.

Sóhajtottam egy nagyot és elkezdtem ecsetelni az elmúlt néhány napot a saját szemszögömből. Anyu persze gyerekesen mindig közbeszólt, ha valamit nagyon izgalmasnak vagy szomorúnak talált, vagy ha éppen el akarta mondani a véleményét róla. Miközben beszéltünk egyre többször hallottam Emmettet hangosan felröhögni és csak remélni tudtam, hogy a film miatt.