23.fejezet

Sziasztok!
 Végre befejeztem. És remélem tetszeni fog. És kitaláltam valamit.:)))
Az első és minden második komizónak elküldöm a következő fejezetnek az Ízelítőjét. Persze csak ha leírjátok az e-mail címeteket. Kiírom az oldalra, hogy kinek fogom elküldeni és az- persze csak ha akarja- leírja chatbe vagy megjegyzésbe az e-mail címét. Ha akarja akkor elküldheti nekem e-mailban is.
Szóval komizzatok!:PP
Puszi és Jó olvasást!

Érzések



-Felejstd el, Alice! Én ezt nem veszem fel! – tiltakoztam a mai napon már ezerszer ezekkel a szavakkal azokra a túlságosan kivágott ruhákra, amiket Alice akart rám aggatni.


-Jól van, Bella! – vágta rá Alice mélységes nyugalommal, de azért egy kis gonoszság is keveredett a hangjába. – Nemsokára úgyis megyünk ki a reptérre Lora-ék elé és velük együtt is eljövünk vásárolni. – vigyorgott. –Már nagyjából eldöntöttük, hogy hogyan fog kinézni a te ruhád… -és elkezdte ecsetelni, hogy mi hogyan lesz rajtam és persze azt is elmondta, hogy miért.

Elmentünk ebédelni az egyik étterembe, a plázán belül. Alice persze semmit nem evett.

-Miután befejezted elindulhatunk a reptérre. –nézett az órájára.

Rögtön egyfajta szorongás kerített hatalmába. Milyen bolond vagyok, hogy megengedtem Lora-nak, hogy idejöjjön? Őt is bele fogom keverni ebbe a bonyolult életembe, aminek lassan én is teljesen részese leszek, és akkor soha többé nem találkozhatunk. De a másik felem ujjongott és alig várta, hogy olyan sok idő után újra tálákozzunk.

-Nyugalom, Bella. –mosolygott rám Alice.- Nincs okod semmin sem aggódni. – nyugtatott, mikor látta, hogy milyen görcsösen fogom a villát.

- Alice, látod a jövőmet? –kérdeztem a témától teljesen eltérve.

-Persze, de ez hogy… -mondta volna tovább, de é félbeszakítottam.

-Láttál olyannak, mint ti? – kérdeztem.

-Oh.- végre leesett neki, hogy miért vagyok ilyen feszült. – Igen.

Utána percekig nem szólaltunk meg. Én idegesen kotorásztam a salátámat Alice pedig meredt maga elé. Úgy ült ott előttem, mint egy szobor.

-A jövő megváltozhat, Bella. Ha úgy akard. –szólalt meg végül. Legelőször nem esett le, hogy ezzel, most mit akar mondani, de aztán rájöttem. – Én azt hittem, hogy majd Reneével akarsz maradni, a húgoddal, Edwarddal és velünk,- a szemében megcsillant egy kis csalódottság.- de ha úgy érzed… - megint félbeszakítottam.

-Nem, nem, nem. –tiltakoztam és felnevettem hisztérikusan. – Félreértetted Alice. Én veletek akarok maradni. – még a gondolatába is beleborzongtam, hogy valaki elválasszon tőlük. – Csak hiányozni fognak. – mondtam. – De az rosszabb lesz, hogy tudom, hogy én is hiányozni fogok nekik.

-Egyszer majd túl lesznek rajta, vagyis muszáj lesz nekik. –simogatta meg az egyik karomat. – És neked is jobb lesz.- mosolygott rám.

Edward nem jöhetne el?- kérdeztem óvatosan, hiszen Alice kijelentette, hogy pasik nem jöhetnek ma vásárolni velünk. Csodáltam, hogy Rose nem jött el, de azt mondta, hogy ő Nessivel akar lenni, és hogy át akarja rendezni a gardróbját.

-A repülőtéren fog várni minket. –sóhajtott fel Alice színpadiasan, amire nekem is egy mosoly ült ki az arcomra.

Mikor végeztem Alice belém karolt és úgy sétáltunk ki az autónkhoz, onnan pedig Cullen család féle vezetéssel mentünk ki a reptérre.

A parkolóban alig volt néhány üres hely, ahova le tudtunk volna parkolni. Bementünk és ott is rengetegen voltak. A siető emberek kicsit sem figyelve másokra lökdösődtek. A hangzavar pedig olyan volt, mintha száz méhet bezártak volna egy befőttes üvegbe. Annyian beszéltek egyszerre, hogy csak egy hangos méhzümmögést lehetett hallani. Néhányszor felkiáltott egy anya a kisgyerekének a jegypénztártól, hogy fogadjon szót.

Alice megfogta a kezem és úgy próbált átráncigálni a tömegen. Valószínüleg ő már tudta, hogy hol van Edward, mert elég céltudatosan kavargott a sok ember között. Nekem már kezdett hányingerem lenni ettől a tömörüléstől, úgyhogy lehajtottam a fejem és már csak a lábakat láttam.

Egyszer csak egy másik hideg kéz átkarolta a derekamat Alice pedig elengedte a kezemet. Edward egy apró csókot nyomott az ajkamra és máris elfelejtettem, hogy milyen sokan vannak a terembe. Átöleltem és az arcomat belerejtettem a vállába. Ő pedig a hátamat simogatta. Kibújtattam a fejem a vállából és észrevettem, hogy Alice nézegeti hirdető táblát, hogy mikor ér ide a repülő. megkerestem rajta a Phonex-ből indulót és figyeltem, hogy mikor jelez.

-Mennyi idő van még Alice?- kérdezte Edward nyugodt lágy hangon.

-5 perc és itt lesz. Mennyünk ki. – mondta izgatottan.

Edward átkarolta a hideg kezével a derekam és kikísért a levegőre. Itt már nem voltak olyan sokan és látni lehetett a közeledő repülőt. Amint megláttam, fellobbant bennem ugyanaz az érzés, mint az étterembe, de most tompította Edward közelsége.

Messzebb állt meg tőlünk a repülő, de még így is meglibbentette a hajamat a tőle érkező szél. Lassan kinyitódott az ajtó és ömlöttek le róla az emberek. Minden személy után vártam, hogy ott jön valamelyikőlyük és végül ők is leszálltak.

Elsőnek Lora, majd őt követte egy ismeretlen fiú gondolom a barátja lehetett. Lucy és David jöttek mögötte. Fogták egymás kezét. Lora nem említette, hogy ők is összejöttek, de nem baj. Jól néznek ki együtt. És utánuk jött ki Jim is. Az eddig mellig érő haját most valószínűleg levágatta, mert már csak vállig ér. Egyre és egyre közelebb jöttek és mi is. Lorán láttam, hogy keres a szemével, de Lucy előbb megtalált és ránk mutatott. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán és a táskáját ledobva futott oda hozzám, hogy megöleljen.