21. fejezet

Egy régen látott barát

Pár nap múlva Daneliék közölték, hogy hazamennek. Már negyed órája az ajtó előtt álltunk és búcsúzkodtunk, mert a lányok nem akartak elválni Renesmeetől és a húgom se tőlük.

-Gyere Renesmee! – szólította meg Alice Kate nyakában lógó csöppséget. – Hamarosan, úgy is találkozunk velük. – gyanús volt, ahogy a „hamarosan” szót nagyon kihangsúlyozta, miközben felém sandított a szeme sarkából. A mondat végén pedig összekacsintott Carmennel.

Olyan furcsa volt Alice az utóbbi pár napban. Mindig kétértelmű megjegyzéseket tesz és hagyja, hogy a saját „rossz ízlésű” ruháimat hordjam. Az, az érzésem, hogy mesterkedik valamiben, de hogy miben, arról fogalmam sincs.

Nesszi elengedte Kate-et és odament megölelni Carment. Tanya-hoz nem került nagyon közel, mert ő nem az olyan anya típus, de azért odament és adott neki egy puszit. Én is mindegyikőjüket megöleltem, kivéve Tanya-t. Kissé féltem a reakciójától.

Fellobbant bennem egy kis féltékenység, mikor Edward Tanya-tól köszönt el, de próbáltam nem foglalkozni vele, mert Jasper már így is rám mosolygott és továbbíthatta ezt gondolatban Edwardnak, mert ő is mosolyogva megfogta a kezem és belepuszilt a hajamba. Én meg éreztem, hogy a fejem már rákvörösre pirult.

Mikor mindenki elköszönt mindenkitől, a Denaliék elmentek. Bevonultunk a házba.

                                                           ***

-Van valami ötleted, hogy mit mondjunk Charlinak? – kérdeztem Edwardot, mikor már felmentünk a szobámba. Pakolgattam be a szekrénybe a ruháimat.

-Hát… -habozott. – Egy kis részletet el kell mondanunk ebből a titokból, mert nem fogja kérdés nélkül hagyni, hogy Nesszi mért tud beszélni, és hogy tud járni mikor még csak pár hetes? De megoldjuk. – bíztatott.

-És anyu vörös szeme?- kérdeztem vissza.

-Alice majd vásárol neki egy napszemüveget vagy kontaklencsét.

Akármennyire is nyugtatólag beszélt, én még mindig féltem a találkozástól. Viszont most valami másról akartam beszélni. Valami olyasmiről, amit nem fog szeretni.

Otthagytam a ruhás szekrényemet és befurakodtam Edward mellé az ágyba. Hozzábújtam és úgy kezdtem el beszélni, hogy az arcomat a vállába hajtottam.

-Én is szeretnék átváltozni. –egy normális ember még nem értené meg, hogy ezzel mit akarok mondani, de Edward megmerevedett mellettem. –Gondolj bele! Senki sem ember már körülöttem. Az anyám, a húgom, a szerelmem… és lassan már nekem is azzá kéne válnom, mint ti.

-Lehet, hogy igazad van, de tudod, te mivel jár az átváltozás? –nézett a szemembe. Aggódott, pedig most teljesen felesleges volt. – Nagyon fájdalmas, és ha már döntöttél nincs vissza út. Nem biztos, hogy úgy is megtalálnád a boldogságot. Nem lehet gyereked és még sok dolog lesz, amit akkor már nem tudsz megkapni. Vegyük példának Rosalie-t. Neki minden vágya egy kisbaba volt, de most nem lehet neki és utálja a vámpírlétet. Attól még, hogy elviseli nem feltétlenül boldog benne. – mondta. –Kérlek, jól gondold meg, mielőtt döntesz! Most ne válaszolj, csak ha már biztos vagy benne. – suttogta.

-Nem tudom elképzelni, hogy ne legyek boldog majd… akkor… hiszen tökéletes lesz. Örökre együtt lehetek veled és a többiekkel. De ha ember maradnék, akkor egyszer meghalnék, azelőtt pedig megöregednék. Nem tudnám elviselni, ha körülöttem még mindenki fiatal és csak én öregedtem meg.

Kinyílt az ajtó és Alice kukucskált be rajta a fején egy titokzatos mosollyal. Vajon mit fogat ilyenkor abban a kicsi, kobold fejében.

-Sziasztok! Nem akarok zavarni, csak mutatok valamit Bellának, mert te már biztos tudod. –mondta Edwardnak.

Felültünk az ágyon ő pedig mellénk ült. A kezében egy színes papír, olyan szórólapszerű dolog volt. Fellibbentette a papírt. Nem kellett nagyon közel mennem hozzá, mert a cím odavolt felírva óriási betűkkel.

                                                   

                                                          „Tavaszi bál”

-Na nee! Én nem szoktam bálba mászkálni.

-Akkor most fogsz. –szakított félbe és folytatta is a mondókáját. –Minden évben megrendezik, és minden évben megyünk is, csak most az a különlegesség lesz, hogy Edward nem egyedül fog menni. –örvendezett.

-Miért kivel megy? – mosolyogtam. Lentről hallottam néhány nevetést. Egy mély dörmögőset és egy-két magasan csilingelőt is. Edward mellettem felkuncogott.

-Nagyon vicces Bella! –mondta gúnyosan Alice. – De erre te is fogsz jönni és mivel előtte be kell vásárolni ezért szerdán eljössz velem, Rose-val és Esme-vel a plázába. – vigyorgott és már ott sem volt. Az ajtó egy pillanatnyit nyitva volt aztán olyan gyorsan visszacsukódott, hogy csak onnan tudtam, hogy valaki kinyitotta, hogy az előbb Alice még itt ült előttem.

Bosszúsan felkeltem az ágyról és indultam volna lefelé, hogy tovább vitatkozzak Alice-el, mikor megcsörrent a telefonom. Meg se néztem ki az csak felvettem és bele szóltam.

-Haló?

-Szia, idegen. Jó végre hallani a hangodat!- szólt visszaLora.

Ha valaki nem emlékezne, hogy ki az a lora akkor nézze meg itt. Az 1. fejezet elején rögtön ott van. Remélem tettszett és írtok legalább 5 komit!