27. fejezet(1. rész)

Sziasztok!
Csak fél fejezetet tudok hozni, de hétvégén következnek a bál további izgis eseményei(hosszan).
Bocsi, hogy késtem és egy kicsit rövid is, de azért reélem megdobtok néhány komival.:))

  

 Bál (1.rész)




A lépcső tetejéről tökéletes kilátás nyílt a nappaliban várakozó párokra. Mindenki felszabadultan és vidáman nevetgélt vagy beszélgetett valakivel. Csak én vagyok ilyen ideges? Ahogy ez a kérdés megfogalmazódott bennem, rögtön el is vetettem, mert láttam, hogy Jim sincs épp a legjobb kedvében. Amikor felénéztem azonnal elkapta a tekintetét rólunk, de mikor nem vette észre, hogy figyelem rám sandított a szeme sarkából. Olyan szomorú tekintetekkel, hogy azt hittem én bántottam meg. Végül rájöttem, hogy nem velem van gondja, hanem, hogy ő az egyedüli, aki senkit nem kísér a bálra. Felvetette az ötletet, hogy ő nem jön, de Alice-nél felesleges próbálkozni.


-Bella, Lora és Tyler Edward kocsijával mennek. –jelentette be Alice mosolyogva, mikor leértünk. –Mi, többiek pedig Rosalie-éval megyünk. –miután befejezte mindenki egy emberként indult meg a garázs felé.

Ahogy jól megnéztem észrevettem, hogy egy lánynak sincs ugyanolyan színű ruhája –ez az Alice féle szabályzat első pontja – és mindenki magassakúban volt – ez a második pont azon a vaskos listán – és az összes lány rugalmasan és könnyen jár ezekbe a tíz-tizenöt centis sarkakban. Hát csak nekem nem megy? Nekik nem sajog tőle a lábuk? Ezek és ehhez hasonló kérdések kattogtak a fejembe, míg próbáltam nem a körülöttem lévő emberekkel összemérni magam, mert akárhogy is nézem, az eredmény egyáltalán nem nekem kedvez.

-Nagyon csinos vagy kicsim! –jött ki anyu a konyha felől, mikor már csak mi voltunk odabent. Kezében a vigyorgó Nessie-vel állt előttem, aki huncutul elbújtatta a tündéri arcát Renée hajzuhataga mögé.

-Köszi, Anyu. – mondtam neki és már indultunk mi is a többiek felé, mikor anyu megint megszólított.

-És a nyakláncod is nagyon szép! –mondta utánam szélesen vigyorogva és egy pillanatra úgy éreztem, mintha a lelkembe látna ezzel a pillantással. Ebből a pillantásból Edward is kapott, mire ő mosolyogva megszólalt.

-Lora és Tyler már csak ránk várnak lent, hogy elindulhassunk. –mondta mosolyogva.

-Jó szórakozást! – kívánta anyu, majd eltűnt a lépcsőn Renesmee- vel együtt.

Mikor leértünk a garázsba Alice-ék már rég elmentek, de Lora és Tyler a kocsiban ült. Ahogy mondta Edward, minket vártak.

-Na, végre! – sóhajtott fel színlelt megkönnyebbüléssel Lora, mikor Edward besegített a kocsiba. –Már azt hittem fenn ragadtatok! – mondta majd átváltott teljesen más hangnembe. – Irány a bál! –hangoztatta izgalommal és végre elindultunk.

Nekem már fel sem tűnt Edward vezetési módszere, de Lora szóvá tette.

-Értem én, hogy sietsz a bálra. –mondta együttérzően.- De nem aggódsz, hogy ne adj, Isten neki megyünk egy másik fának vagy autónak, ha ilyen gyorsan mész? –kérdezte türelmesen. – Vagy ha esetleg elkapnak a rendőrök?

-Még soha nem kaptak el a rendőrök és balesetem sem volt soha. – Edward magára vont egy kedves mosolyt, de láttam rajta, hogy próbálja titkolni, azt hogy mindjárt elneveti magát.

Én nem találtam volna kielégítő válasznak, de úgy látszik Lora igen, úgyhogy az út további részében nem szólaltunk meg. Mindenki a gondolataiba mélyedt. Én leginkább azon gondolkodtam, hogy hogyan fogok lépni ezekben a cipőkben, nemhogy táncolni.

Edward befordult a parkolóba és leparkolt. Lora azonnal kipattant és húzta magával Tylert is, és aki kocsi előtt toporgott, míg valahogy-Edward segítségével – én is kikászálódtam a kocsiból, majd mentem utánuk. Már messziről hallatszott, ahogy szól a zene és néhány elmosódott hangot is hallottam.

Belépve az iskola ebédlőjébe úgy tűnt, mintha kicserélték volna. Minden fel volt díszítve szalagokkal, gömbökkel, amiről a letükröződő fények behintették az egész termet. Az asztalok az egyik fal mellett voltak felsorakozva, hogy odalehessen ülni. A büfé pont a terem túlsó végén, úgyhogy ha valaki onnan az asztalokhoz akar menni az vagy átvág a táncoló tömegen, vagy ha megkerülik az egész termet. A szemem végigvándorolt a túlcsicsázott ebédlőn és megállt, mikor észrevette, hogy Alice hívogatóan integet egy asztaltól.

Edward megfogta a kezem és elkezdett az asztal felé húzni. Mikor odaértünk én leültem a mosolygó Alice mellé Edward pedig mellém.

-Tessék! –tolt Alice elém egy poharat, amiben valami színes ital volt, majd közelebb hajolt a fülemhez és belesutyorgott. – Láttam, hogy szomjas leszel. –mosolygott. Az első gondolat, ami megfordult a fejembe, hogy Alice alkoholos koktélt kért, hogy egy kicsit oldottabb legyek, de aztán rájöttem, hogy ez mégis csak egy iskola, ahol még talán Alice-nek is vannak határai. Talán.

-Köszi. –válaszoltam.

Belekortyoltam és csak akkor vettem észre, hogy mennyire kiszáradt a torkom. A második korty után pedig úgy éreztem, hogy már több nem fér belém. Utána ránéztem a sok táncoló emberre a terem közepén –köztük a Rose és Emmett, Lucy és David, Lora és Tyler párosra- és elkapott megint a félelem. Normális cipőben nem tudok végiglejteni ezen a sík padlón, nemhogy ilyen halál csapdákban. Úgy éreztem, mintha az összes vér kifutott volna az arcomból és a szemem már égett a bambulástól.

-Bella, mi baj? –kérdezte aggodalmasan Edward.

-Semmi.- legyintettem nem túl meggyőzően. Mélyen belenézett a szemembe, mintha onnan ki tudná olvasni a valós választ. – Nem tudok táncolni. –rágcsáltam az alsó ajkam. Mellettem Edward Jasper és Alice is felnevetett. Jim csak halványan elmosolyodott, de ez olyan erőltetett mosoly volt, mert látszott rajta, hogy eddig ide sem figyelt. Csak azért eresztett el egy apró mosolyt, mert nem akart kitűnni a sok nevető ember között. Mikor végre befejezték a kacagás, Alice még mindig kuncogva megszólalt.

-Tessék, Bella! – adott oda egy kis színes kistáskát.

-Mit csináljak vele? – türelmetlenkedtem.

-Hát nyisd ki! –mondta egyértelműen. Idegesen remegő ujjakkal kikattintottam a csatot és megláttam benne egy csodát.