28. fejezet (1. rész)

Hellóó!!!

Szörnyű, hogy ezt is kétrészletbe hozom, de nem tudtam máshogy összehozni és mára ígértem!
Azért remélem tetszik!
Annyira köszönöm a 7 komit az előző fejezetnél!:)))
Úgy döntöttem, hogy nem lesz komihatár! Aki ír az ír aki nem, nem!:DD
De azért jólesne ehhez is néhány megjegyzés!(:

Puszi:Klaudia


Látomás


Mindent elfelejtettem abban a pillanatban és csak arra tudtam gondolni, hogy ki vagy mi az a Volturi. Mi összeköttetésben van ez Alice rémült arcával? Miért baj, ha Edward és Tyler találkozik a Volturival? És hova mentek egyáltalán ők ketten?


Rengeteg érzelem söpört át rajtam ebben a pillanatban, míg csak megszólalni sem bírtam. Elsősorban értetlenség, majd azt követte félelem, aggodalom, harag és újra értetlenség. Az előbbi párbeszédem Jimmel rég kiment a fejemből, mintha csak egy elhomályosult, kellemetlen emlékfoszlány lenne, ami most elveszett a mostani problémámmal szemben. Meg akartam szólalni és megkérdezni Alice-t, hogy mekkora a baj vagy, hogy hol vannak most. És ehhez hasonlóakat aztán meg rohanni hozzájuk, de egy árva hang sem jött ki a torkomon s utána meg azért nem, mert Alice szeme elködösödött: látomása volt.

Rettegve vártam a következő információt, míg próbáltam rejtegetni a félelmem a mellettem toporgó Jim elől. Ebben ő egyáltalán nem volt segítségemre, mert a hangja betolakodott a saját érzelmi buborékomba, ami most majdnem szétpukkadt. Nem lendített sokat a helyzeten, hogy ő közbeszólt, mert úgy éreztem, mintha az a képzeletbeli pohár hirtelen túltöltődne.

-Mivan? – kérdeztett vissza gúnyosan Alice-től, aki még mindig nem tudott visszaválaszolni. – Mi baj van ezzel? És ki az a Volturi? – a hangja cseppet sem árulkodott arról, hogy kíváncsi lenne inkább, mintha bosszankodna.

Nem törődtem vele. Alice-t figyeltem. Görcsösen szorongattam jéghideg kezét, ami néha-néha megremegett. Míg vártam, hogy mondjon valamit, körbenéztem a színes teremben. Kétségbeesetten kutattam a testvérei után. Hol van ilyenkor Emmett, Jasper vagy éppen Rose? Szerencsére senki más nem vett észre semmit a teremben, de azért néhány tekintet így is idetévedt. Visszanéztem Alice-re, aki pont akkor „ébredt fel”. A szeme kitisztult, de tele félelemmel és aggodalommal. Vajon meg akarom tudni, mi történt? Nem hagyta, hogy ezt eldöntsem magamban, mert egyből megszólalt.

-Hazaviszlek! –szólat meg halkan, de határozottan, majd elkezdett húzni. Mikor én nem mozdultam, megállt, persze nem lett volna nehezére végigráncigálnia az egész termen, de ezt mégsem tette. Türelmetlenül és mérgesen hátranézett rám. – Mi lesz már Bella?! Mozdulj! –utasított.

-Alice, mi történt Edwarddal? –szinte csak tátogás volt, de tudtam, hogy ő úgyis meghallja.

Választ viszont nem kaptam, csak egy elkínzott koboldarcot és egy mellé társuló szép ruhába öltött testet, ami elkezdett a kijárat felé rángatni. Én azonban még a válaszomat vártam. Mérgesen megtoppantam a gyorsan lépkedő Alice mellett. Már az ebédlő ajtó előtt álltunk. Kint olyan hideg volt, hogy csípte a hideg a szabadon hagyott testrészeimet. Egyszóval mindenem. A kabátom bent maradt és a szoknyám is csak a térdemig védett. A váratlan hidegtől egy apró remegéshullám futott át rajtam, majd újra szembefordultam Alice-el.

-Elárulnád, hogy mi történt? – fakadtam ki. –Addig egy lépést sem teszek, meg míg el nem mondod, hogy mi történt! –mondtam önfejűen.

Mérgesen rám kapta a fejét, majd miután továbbra is úgy álltam előtte az arca megváltozott. Elgondolkozva nézett rám, majd, mint egy idiótára végül rendezte arcvonásait és nyugodt hangon megszólalt.

-Út közben mindent elmagyarázok. – mondta nyugodt hangon, de a szemén azt láttam, hogy inkább elráncigálna innen, minthogy itt udvariaskodna velem.

Az a nagy határozottságom rögtön elmúlt. Egy cseppet megkönnyebbültem, hogy most már megtudom, hogy mi folyik itt, de mégsem tudtam rábólintani, mert nem tudtam, hogy most mit akar tenni vagy hova fog vinni.

-Hova megyünk?- adtam szavat kíváncsi gondolataimnak.

-Még nem tudom. –habozott bizonytalanul. Itt már valami nagy gond van.- pánikoltam magamba, Alice bizonytalan?! – Talán haza. – suttogta, majd elkapta a kezem és elkezdett húzni a parkoló felé. –Csak egyszer mondom el, Bella, úgyhogy nagyon figyelj, és ne szólj közbe.- figyelmeztetett.



/Alice szemszöge/



Eltűnt körülöttem minden. Nem észleltem a hangos zenét, az ide-oda röpködő fénycsóvákat. Még Jasper lágy érintése is elveszett. "Helyette egy egészen más helyen voltam. Itt minden vizes és rideg volt. Körbevettek a zöld növények, míg én az előttem elnyúló ösvényen hallottam lépteket és halk beszélgetést.


-Beszélnünk kell majd Carlisle-val. – egyből ráismertem Edward hangjára. – Ettől talán megoldódhat sok problémánk. – mondta a mellette bizonytalanul lépkedő Tylernek. Majd mintha eszébe jutott volna valami témát váltott és egy egészen más dologról kérdezett. –A Volturi tud rólad? Vagy… - kérdezte és folytatta volna, ha Tyler nem vág közbe.


-Ismerem. –motyogta. –Vagyis már hallottam róluk. –magyarázta majd hevesen rázta a fejét. – Értesültek már róla, hogy egy ilyen lény, mint én létezik, de nem találtak meg.


Olyan rossz előérzetem volt. De nem tudtam odamenni vagy odakiáltani, csak nézhettem, de nem szólhattam közbe. Váratlanul feketeséget pillantottam meg az erdő másik felébe. Ahogy közelebb jött, már láttam, hogy többen vannak. Sok fekete köpenyes vámpír vérvörös és kíváncsi néhol unott vagy éppen dühös tekintettel közeledtek párosuk felé. Már mindketten támadó állasba ereszkedtek, de tudták és tudtam, hogy egyedül semmi esélyük."

-Mit láttál kicsim? –szólítgatott szerelmem. Aggódó pillantása összeakadt az enyémmel, mire én rögtön eldaráltam neki, hogy mi történt. Mindketten felpattantunk és futottunk ellenkező irányba.

Láttam, ahogy odamegy Rose-hoz és Emmetthez. Ahogy együtt megindulnak az erdő azon része felé, ahova a vízióm vezetett. Közben a telefonba duruzsoltak Ryan-nek, Carlisle-nek és Esme-nek. Renée otthon maradt Renesmee- vel és rám vártak, hogy megmondjam hova bújjanak el.

Rémülten futottam oda Bellához és mondtam neki azt az egy mondatot, amiből ő valószínűleg egy mukkot sem értett, de mégis falfehér lett az arca. Talán ráragadt az én rémületem is vagy Jim előtti kijelentése sokkolta ennyire? Most nem is ez volt a fontos. Gyorsan el kell valahova tüntetnem őket. Ha akarja, ha nem.