20.fejezet

Nagyon köszönöm a kerek 40 redszeres olvasót és a sok látogatót - meg sem érdemlem. Tudom, hogy kevészser van friss, de igyekszek. Csak itt a suli és most vagyok 8.-os úgyhogysokat kell tanulnom.
Remélem tetszeni fog és megdobtok néhány komival:)
Jó olvasást!

Beszélgetés


A nappaliban ültünk mikor kinyílott a bejárati ajtó és belépett rajta Edward és utána rögtön követték egymás után a többiek. Amikor anyu belépett rögtön rám nézett és elmosolyodott. Utána gyorsan a mellette álló Ryan-re nézett, aki csak némán bólintott egyet. Reneé újra rám nézett és beszédre nyitotta vérvörös ajkait.


-Bella. –csengett a hangja a nagy csöndben. Elindult felém, de őt szorosan követte Ryan és Jasper. Edward a kanapé mögött állt, a hátam mögött. Láthatóan féltek tőle, hogy anyu elveszti az önuralmát. Én viszont nem féltem. Bár a vörös szeme még mindig elég ijesztő, de ez majd elmúlik.

Lehet, hogy tényleg félnem kellett volna- egy normális ember már azt tette volna-, hisz benn vagyok egy vámpírokkal teli házba. Még sincs bennem félelem. Viszont azon kívül több érzés is. Szeretet, boldogság, vágy, aggodalom, féltékenység. Viszont ezeket az érzéseket igyekeztem most jó mélyre rejteni, hogy más csak a végtelen nyugodtságot és örömöt lássa rajtam.

Anyu mellém ült és megölelt. Bújtam hideg ölelésébe és próbáltam nem sírni. Még a végén azt hiszik, hogy egy bőgőmasina vagyok. Alig vártam, hogy kikérdezhessem mindenről és nem úgy, hogy mindenki résen van és minket figyel. Elengedett és halál nyugodtan hátradőlt a kanapén. Hála Emmettnek a legtöbben – akik a nappaliba figyeltek- a tv felé néztek és elkényelmesedtek egy-egy fotelbe, mint Emmett. Egy vámpíros sorozat ment benne, ami elég ijesztő volt, de Ők szemlátomást nem nagyon voltak megijedve. Inkább nagyokat röhögtek egy-egy olyan jeleneten, mikor egy véres szájú vámpír fut z áldozata felé, aki gyorsabb nála.

Nem törődtem a filmre, anyura néztem. Ő végig engem nézett és mosolygott.

-Jól vagy, Bella?- kérdezte miközben belesimított a hajamba.

-Igen. Én jól vagyok. És te anyu? Mert nem én feküdtem négy napig az ágyban fájdalmakkal. Utána meg nem is tudom, hogy mi történt, de abban biztos voltam, hogy nem vagy jól és hogy fáj mindened. Nem tudtam semmit sem tenni, csak azt, hogy várok, de ez kikészített. Nem tudtam, hogy mi lesz. És ráadásul apu is faggatózott, hogy hol vagy és hogy vagy és nem tudtam mit mondani. Meg azt mondta, hogy majd reméli, hogy majd találkoztok és láthatja a húgomat. Erre mit mondtattam volna? És akkor megkérdezte, hogy mikor és én meg… - hadartam volna tovább, mint akinek elment az esze, de anyu odatette az egyik ujját a számra.

-Én jól vagyok. – sóhajtott. – Miattam, ne aggódj! Charlie-t majd megoldjuk. Ezen se idegeskedj. A fájdalom már elmúlt, amit átváltozáskor éreztem. És most jól vagyok. Csak érted aggódom.

-Miattam nem kell. –tiltakoztam. – Remekül vagyok. –mondtam mire egy gyanús vigyor tűnt fel anyu angyal szépségű arcán.

-Ahamm… - kaján vigyora emlékeztetett az emberibb Reneé-re. –Ezt kinek is köszönhetem?! –tette fel az ironikus kérdést és lopva Edward felé pillantott. Ezt vajon honnan tudja? Az első gondolatom az volt, hogy ő neki is van valamilyen izgalmas képessége, amivel kiolvassa a gondolatainkat vagy valami hasonló, de aztán mégsem volt igaz. –Ryan elmesélte, hogy mi történt abban a néhány napban. - mosolygott. – És azt mondta, hogy elég komolynak látja a dolgot. Szóval? –emelgette a szemöldökét, válaszomra várva.

-Anyu. –szóltam rá. Csak nem képzeli, hogy itt mindenki előtt fogom elmesélni neki a szerelmi életemet??

-Mi van? Ha felmegyünk, vagy ha kimegyünk, akkor is meghallják, hogy mit beszélünk és a gondolatolvasó barátod is kiolvassa a fejemből, hogy mit beszélünk, szóval, mindegy, hogy hol és mikor meséled el. – vont vállat.

Lassan körbenéztem. Már nem volt itt mindenki. Emmett röhögött egy másik filmen, Edward és Jasper is azt nézte, de biztos voltam benne, hogy inkább csak ránk figyelnek. Rajtuk kívül csak Renesmee volt a sarokba egy pléden, akivel Rose és Kate játszott. Alice pedig a lépcső alatti számítógépre koncentrált. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinál. Remélem, hogy nem is tudom meg. A többiek nem voltak itt, de ha a házban vannak, akkor lehet, hogy hallják, hogy mit beszélünk mi.

Sóhajtottam egy nagyot és elkezdtem ecsetelni az elmúlt néhány napot a saját szemszögömből. Anyu persze gyerekesen mindig közbeszólt, ha valamit nagyon izgalmasnak vagy szomorúnak talált, vagy ha éppen el akarta mondani a véleményét róla. Miközben beszéltünk egyre többször hallottam Emmettet hangosan felröhögni és csak remélni tudtam, hogy a film miatt.

Pályázat!

Részleteket itt olvassátok el légyszi! :http://foblogklaudia.blogspot.com/

19. fejezet

Nessie


Egy bosszantó hangra ébredtem fel és, hogy egy nagyon erős fény belevilágít a szemembe. Kinyújtottam magam mellé a kezem és elkezdtem tapogatózni, de csak az üres ágyat találtam magam mellett.


-Nincs itt! –mondta Alice vidám hangon. – Vadászik. – Résnyire kinyitottam a szeme, de csak annyira, hogy lássam, ahogy szikrázik a napsütésben. Mintha gyémántokból lenne kirakva. Rám villantott egy csodaszép mosolyt. Mire nekem eszembe jutott, hogy be kéne csuknom a számat.

-Te ragyogsz. –suttogtam és leült mellém az ágyra. Hozzáértem csillogó bőréhez, de ugyanazt éreztem, mint máskor. Nem volt rajta semmi. Magától ragyogott. A szememet már nem kellett kényszerítenem a nyitva maradásra, a meglepettségtől alig bírtam pislogni.

-Igen. –mosolygott halványan. – A nap miatt. Nem hamuvá égünk, hanem csillogunk. –vigyorgott.

-Aha… -ámuldoztam aztán másfele terelődött a figyelmem és a szemeim megint elnehezedtek. –És miért keltettél fel? –ásítottam.

- Mert már elmúlt 11 óra. –állt fel és a szekrényemhez lépett. –Ideje felkelni és felöltözni.

-Várjunk csak… -mondtam mire megfordult és türelmetlenül nézett rám. –Ma szombat van, szóval nem kell menni suliba. – erre unottam bólintott és már fordult volna vissza a szekrényhez. – De ha hétköznap süt a nap, akkor nem mehettek suliba ezért. –mutattam rá. – Igaz?

-Hát persze, hogy nem. –mondta. –Akkor egyből észrevennének. –mondta és visszafordult a szekrényhez. Nagyot sóhajtottam és próbáltam elég határozott hangot megütni.

-Alice én a saját ruháimat akarom felvenni. – lehet, hogy még egy kicsit álmoskásan hangzott, de ahhoz képest nem volt rossz. Lássuk megérte-e a próbálkozást?

-Fölöséleges velem vitatkoznod. –közölte miközben kidobálta a ruhákat, amit velem akar felvetetni. – Úgyis én nyerek! Láttam. –bökött a fejére.

-Nem. –mondtam megint határozott hangon. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Felültem az ágyam szélére és próbáltam győzködni. –Csak el akarod velem hitetni, hogy ezt láttad, de amúgy azt láttad, hogy én győzök, ezért most bemeséled nekem, hogy te fogsz győzni én meg hagyom magam és elhiszem, aztán a végén te fogsz győzni. –igyekeztem úgy mondani, hogy én is értsem, amit mondok.

Lentről hallottam egy hangos nevetést. Gondolom Emmett talált ilyen viccesnek. Alice összeráncolta a homlokát és legyintett egyet. Lehajolt az ágyam alá és kihúzott egy kis zsákot. Odarakta elém és várakozóan nézett rám. Kérdőn felvontam a szemöldököm és óvatosan a zacskóra néztem. Valószínűleg a ruháim vannak benne, de nem árt az óvatosság, főleg nem Alicenél.

-Mi van? –vont vállat. – Meg sem nézed, mi van benne? – tökéletes pókerarcot vett fel.

Bizonytalanul szétnyitottam a zsák száját és kihúzogattam a ruháimat. Elkezdtem felvenni, miközben Alice még mindig közömbösen méregetett. Gyanúsnak tűnt az engedékenysége, de nem kérdeztem rá. Lehet, hogy nem is akarom, tudni vagy el se árulná vagy pedig csak én vagyok paranoiás.

Aliceel az oldalamon sétáltam le a lépcsőn. A nappaliba Emmett és Rosalie ült. Emmett röhögött valami idióta horrorfilmen Rose pedig Renesmee-nek olvasott.
-Hol vannak a többiek? -kérdeztem.


-Ők is elmentek vadászni anyukáddal.- magyarázta Alice.


Mikor megláttak egyből köszöntek és a húgom odajött hozzám és megölelt. Megint nőtt. Már úgy nézett ki, mint egy ötéves.

-Szia, Bella!- vigyorgott rám Emmett azzal a kaján vigyorával. – Hogy-hogy ilyen későn keltél fel, ha? –húzogatta a szemöldökét. – Mozgalmas volt az éjszaka?

Mikor végre lesett miről beszél rögtön elvörösödtem erre ő hangosan elkezdett röhögni, amitől ha lehetett még jobban hasonlítottam egy paradicsomra.

-Gyere velünk, Nessi. Még te sem reggeliztél. –nyújtotta oda Alice a kezét neki. De várjunk csak…

-Hogy hívtad? –tudakoltam.

-Nessi. – vágta rá. –Reneének tetszett a Renesmee név, de ő is akart adni neki egyet és így a beceneve Nessi lett. –nézett rá mosolyogva a mellette lévő kis törpére. Ami még feltűnt, hogy Reneé nevét valahogy máshogy ejti ki. Mintha már össze is barátkoztak volna. Bár mondjuk, ki ne szeretné Alice-t. És anyu is szerette a divatot és szerintem most még jobban, szóval meg van a közös programjuk, amiből remélem, hogy engem ki hagynak.

Odanyújtottam a kezem Nessi felé és rámosolyogtam. Porcelánkezeit ő is felém nyújtotta és befészkelte magát a karomba. A bőre forró volt és kemény mégis olyan volt, mint a selyem vagy a bársony. Kezét az arcomra tette és elkezdte lepörgetni a képeket az elmúlt napokról miközben mentünk a konyhába.

Szerepeltek benne a lányok, ahogy a haját fésülgetik, csinos ruhába öltöztetik és közben ő ezt mind élvezte. Emmett és Jasper ahogy játszanak vele. Edward, amikor zongorázott neki. Carlisle amikor meg akarta mérni a magasságát és ő meg huncutul futkározott vele. Esme amikor megetette még kiskorában, ami pár nappal ezelőtt volt. Ryan-re és Reneé-re mikor elaltatják esténként. Engem is megmutatott. Mikor először ránéztem. Már akkor is megértett mindent. Látta, hogy haragszom, rá csak azt nem tudja miért. Utána egy erdőben volt a kép és szarvasok futottak. Az egyikre rávetette magát és elkezdte szívni a vérét. Mi? Ő most akkor emberi ennivalót eszik vagy nem?

-Alice!- szóltam hozzá miközben ő melegszenvicseket csinált nekünk.

-Igen?

-Ő most tulajdonképpen mivel is táplálkozik? Emberi ennivalóval vagy vérrel?

-Mindkettőtől jól lakik, de a vért jobban szereti. –vigyorgott. – Carlisle azt mondta, hogy egy hónapban szükséges elmennie legalább háromszor vadászni, ha nem akarja elveszíteni az önuralmát, de ő többet szeret.

Magam mellé ültettem Nessit és elkezdtem enni a szendvicset. Közben a különleges húgomon járt az agyam mit sem sejtve, hogy Alice mit forgat a fejében.

 
Lécccccci írjatok komikat!
Puszi

Ízelítő

Mivel régen volt már friss-amit nagyon sajnálok-felrakok egy kis ízelítőt és megígérem, hogy holnap vagy legkésőbb vasárnap felteszem a fejezetet.


"-Alice én a saját ruháimat akarom felvenni. – lehet, hogy még egy kicsit álmoskásan hangzott, de ahhoz képest nem volt rossz. Lássuk megérte-e a próbálkozást?


-Fölöséleges velem vitatkoznod. –közölte miközben kidobálta a ruhákat, amit velem akar felvetetni. – Úgyis én nyerek! Láttam. –bökött a fejére.

-Nem. –mondtam megint határozott hangon. Kikerekedett szemekkel nézett rám."