24.fejezet

Sziasztok!
Erre a fejezetre is vonatkozik, az ami az előzőre.
Az első és minden második komizónak elküldöm a következő fejezet ízelítőjét4
De írjátok le a e-mail címeteket! Persze aki már megadta, annak már nem kell.
Remélem tetszik!:DD Nah.. puszi:)))
Jó olvasást!
Klaudia


Furcsaság


-Jajj, Bella! Végre ideértünk! –sikította Lora a fülembe, miközben óriási erővel ölelt át. Én is visszaöleltem és megejtettem néhány könnycseppet, melyek lassan legurultak az arcomon és Lora hajában értek véget.


-Nagyon hiányoztál! –én csak suttogtam és nem sikítottam a fülébe, de így is megértette mit mondtam.

-Annyi minden mesélni valóm van! – áradozott, miközben már csak az egyik kezemet fogta, olyan erővel, mintha azt hinné, hogy valaki szét akarná szakítani. Még akkor sem engedte el, mikor gyorsan visszament a táskájáért és én pedig nagyon szorosan mentem utána.

-Bella! Annyira hiányoztál!- mondta Lucy és ő is egyből a nyakamba termett. – Úgy örülök, hogy végre el tudtunk jönni. – engedett el. –Alig várom már a bált. – mosolygott őszintén.

-Szia, Bella! – jött oda hozzám David és ő is jól megölelgetett, aztán odaállt Lucy mellé és átfogta a derekát. Én meg rámosolyogtam a fülig szerelmes barátnőmre, és így tudattam vele, hogy később alaposan kikérdezem. Ha lesz rá időnk a nagy vásárlás közepette. Míg ezen gondolkoztam, kaptam még egy ölelést.

-Jó újra látni! – mondta halkan közel a fülemhez. Jó hosszan és szorosan megölelt. Aztán elengedett, de még sokáig magamon éreztem a tekintetét. Éreztem, hogy Edward megfeszül mellettem. Gondolom hallott valami gondolatot, de majd később megkérdezem.

Meglepődtem Jim közvetlenségén. Soha nem voltunk túl közel egymáshoz. Persze köszöntünk egymásnak, meg mindig váltottunk néhány szót, de nem nagyon volt közös témánk. Ő sem volt túl beszédes és én sem vagyok az.

-Bella, bemutatom neked Tyler Honkins-t, a barátomat. – mondta. – A többit majd később. – kacsintott rám és vigyorgott olyan Alice féle mosollyal.

Tyler halványan rám mosolygott és a kezét nyújtotta.

- Bella Swan. – fogadtam el a kézfogást.

-Tyler Honkins.- A szeme barna színű volt, a haja pedig fekete. Volt valami tökéletesség az egész arcán, olyan, mint a vámpíroknak, de az kizárt, hogy ő az legyen, hisz amikor megfogtam a kezét, akkor a normálisnál egy kicsit forróbb volt, a vámpíroknak, pedig hideg. De tény, hogy neki is falfehér az arca és olyan szép, mint a Cullen családnak.

Éreztem az Edwardból jövő feszültséget még akkor is, amikor Tyler már nem is volt a közelemben. Kíváncsi vagyok, hogy mi miatt ilyen ideges.

Épp készültem volna bemutatni Edwardot és Alicet, mikor Jim ridegen közölte, hogy már menni kéne a csomagokért. Villámgyorsasággal bemutattam Edwardot és Alicet- aki végig úgy vigyorgott, mint egy vadalma- és elindultunk a csomagokért.

- Mi a baj? – súgtam oda Edwardnak útközben, neki csak rázta a fejét. Nem baj, később majd megint megkérdezem.

Ránéztem Alicere és most nem azt a látványt kaptam, amire vártam. Nem vigyorgott úgy, mint akinek mindjárt szétszakad a szája, hanem elővette az a kifürkészhetetlen nézését és úgy nézett Edwardra. Ő erre csak megingatta a fejét. Senki nem vette észre ezt a kis néma párbeszédüket csak én. Edward észrevette, hogy őket nézem és látta, hogy tudom mit csináltak. Nagyon közel hajolt a fülembe és szinte csak lehelte a szavakat.

-Majd később elmondom. – rábólintottam és megígértem magamnak, hogy később a szaván fogom.

Mikor megkapták a csomagjukat elindultunk a parkolóba. Edward végig szorosan maga mellett tartott és zavartan meredt maga elé. A kíváncsiságom az eget súrolta, de azzal csillapítottam magam, hogy majd úgyis kiszedem belőle.

Akkor engedte csak el a derekamat, mikor be kellett emelni a bőröndöket a kocsiba. Az egyiket Alice a másikat Edward vezette. Én beültem mellé az anyósülésre és mögénk pedig Lora, Tyler és Jim ült.

Lora ugyanazt elmondta, amit Alice. Azt, hogy milyen ruhát fogok viselni, milyen tervezőtől, melyik boltból meg ilyenek. A megfelelő helyeken elfintorodtam, mosolyogtam vagy csodálkoztam. De csak egy részem figyelt rá, mert Edwardot figyeltem a szemem sarkából. Erősen markolászta a kormányt, úgy, hogy még az ő fehér keze is még jobban kifehéredett. Már ha ez lehetséges volt. És a visszapillantó tükörre bámulgatott fel, vagy ha nem akkor feszülten meredt ki az ablakon. Most nem hajtott olyan gyorsan, de azt sem lehetett rá mondani, hogy normális sebességgel ment. Egyszer csak a kezem megindult felé és rátettem az ő kezére, amivel a kormányt markolta. Komolyan féltem, hogy idegességében széttörik a kormány.

Azonnal rám kapta aranyszín szemeit, amikből azonnal eltűnt a feszültség és helyét vette a féltés és a szerelem. Megfogta azt a kezem, amit odatettem és szorosan összefogta hideg kezével.

Az út további részeiben nem csak ő viselkedett furcsán. Tyler is hol a visszapillantó tükröt nézte, hol pedig Edwardra meredt rémült tekintettel. Persze próbált nyugodtnak mutatkozni, ha Lora ránézett vagy hozzászólt. Nem tudtam mi bajuk.

És hogy tényleg semmit se értsek még Jim is nagyon furcsa volt, de ő nem úgy, mint Edwardék. Mikor azt hitte, hogy nem figyelek oda akkor engem bámult vagy a szerelmemmel összefonódott kezeinket. Ha hirtelen hátranéztem már is érdekesebbnek találta a tájnak a tanulmányozását. Az arcán olyan érzések kavarogtak, amiket nem tudtam megérteni és inkább nem is figyeltem rájuk.

A kocsiban tapintható volt a feszültség, de ezt Lora nem vette észre. Ő mindenkihez intézett néhány szót. Persze hozzám a legtöbbet és egyáltalán nem zavartatta magát. Végre leparkoltunk a ház előtt és mögöttünk Alice-ék is. Ki akartam nyitni az ajtót, de Edward gyengéden, de jelentőségteljesen megszorította egy kicsit a kezemet, ezért a kocsiban maradtam. Elengedte a kezemet és ment elővenni a csomagtartóból a bőröndöket, mikor Lorának odaadta ő odajött az ablakomhoz és bekopogott. Keresgéltem egy kar után, amivel le tudom húzni az ablakot, de végül rájöttem, hogy ez gombbal működik ezért azzal próbálkoztam.

- Te nem jössz? – kérdezte értetlenül.

- Mindjárt én is megyek. – kétségbeesve kutattam valami kibúvó után. Felhúztam az ablakot és kiszálltam a kocsiból. – Csak beszélnem kell Edwarddal. Egy pillanat. – mondtam és odamentem hozzá. Éppen zárta be a kocsit a túloldalon, ezért meg kellett kerülnöm.

-Most elmondod? –kérdeztem, mikor szembefordult velem. Megfogta a derekamat és közelebb húzott magához. A szája a fülemhez közelített és halkan suttogott bele.

-Nem ember, de nem is vámpír. – a leheletétől libabőrös lettem, de figyeltem rá és rögtön tudtam kire gondol. – Most nem mondom el bővebben, mert meghallhatja. Tudod, kiről beszélek, ugye? – kérdezte. Egy aprót bólintottam és folytatta tovább. –Ne maradj vele egyedül és maradj mellettem vagy Alice mellett. Tudja, hogy léteznek vámpírok és már azt is tudja, hogy mi azok vagyunk. – hát ezért volt olyan rémült. – nem fogja felfedni a titkunkat, mert a sajátját is félti és túlságosan szereti Lorát, ahhoz, hogy egy ilyen dolog miatt elveszítse. – bólintottam egyet, de eluralkodott rajtam a félelem.

Edward tudja, hogy akkor ő mi, de lehet, hogy ha megmozgatnám egy kicsit az agyam és elkezdenék gondolkodni, akkor én is rájönnék, de ahhoz túlrémült voltam. Persze tudom, hogy nem lehet semmi bajom, ha itt van Edward, mert képtelenségnek tűnt, hogy akkor tudna bántani bárki is. Viszont ott van Lora, Lucy és a többiek. Bár Edward azt mondta nem akarja felfedni, hogy ő micsoda szóval őket nem bántja. Ekkor eszembe jutott még egy név, aki majdnem olyan védtelen, mint bármelyik más ember. Renesmee…

-Edward. – suttogtam rémülten. – És ha Nessi… -pánikoltam, de Edward közbeszólt. Kizárt, hogy a közelébe tudna férkőzni. Állandóan körülötte van Rosalie, Esme, Renée. Mindig van valaki a közelébe. Nem lesz semmi gond. – nyugtatott. –Csak maradj a közelembe. – lehelte, majd megcsókolt. Nem tartott sokáig nekem mégis sikerült elfelejtenem minden gondomat. – és mosolyogj. –mondta Edward ő is mosolyogva. Magamra erőltettem én egy halványabb mosolyt és elindultunk a házba.

Edward az egyik kezével fogta a kezemet a másik kezében tartotta Lucy bőröndjét. Udvarisan kinyitotta a bejárati ajtót, amíg mindenki bement. Anyu üdvözölt mindenkit és bemutatott mindenkit. Anyu, Ryan és a többi Cullen is észrevette, hogy valami nincs rendbe. Anyu felvette az ölébe a húgomat és zavartan nézett Ryan-re. Alice odament Jasperhez és észrevehetetlenül elmondta neki, hogy mi a furcsa. Közben már mindenki tudta – éles hallásuknak köszönhetően- és próbált feltűnés nélkül viselkedni. Alice és én megmutattuk a szobáját mindenkinek. csak két vendégszoba volt, de az egyikben egy nagy francia ágy volt a másikban pedig két egyszemélyes és Alice azt mondta, hogy vásárlás közben vesz majd egy matracot.

-Alice, most értek ide a hosszú repülőútról! – vitatkoztam vele. –Nem várhatod el, hogy most azonnal mennyünk a plázába.

-Esme főzött ennivalót, megeszik és megyünk. – mondta mosolyogva.

Ki tudna vele vitatkozni? – gondoltam magamban. Segítettünk kicsomagolni a bőröndöket és lekísértük őket a konyhába. Edward mindvégig óvó tekintettel figyelte minden mozdulatomat. Mikor mindenki elment az étkezőbe, Edward felhúzott a szobájába és leültetett a kanapéra. Ő leguggolt elém és maga felé irányította az arcomat, hogy rá figyeljek.

Sziasztok!

Elküldtem az ízelítőt üzenetben a két embernek aki leírta az e-mail címét. Remélem megkapták.
Neked Melinda nem tudtam elküldeni, mert nem adtad meg az e-mail címedet, de még leírhatod nekem holnap is-délelőtt, mert délután környékén lesz friss:))).
Amúgy köszi, hogy komiztok, nagyon jól esik egyet-egyet elolvasni.
És köszönöm a 45 rendszeres olvasót és a sok látogatót:DD.
Szóval holnap délután friss!
Puszi:Klaudia

23.fejezet

Sziasztok!
 Végre befejeztem. És remélem tetszeni fog. És kitaláltam valamit.:)))
Az első és minden második komizónak elküldöm a következő fejezetnek az Ízelítőjét. Persze csak ha leírjátok az e-mail címeteket. Kiírom az oldalra, hogy kinek fogom elküldeni és az- persze csak ha akarja- leírja chatbe vagy megjegyzésbe az e-mail címét. Ha akarja akkor elküldheti nekem e-mailban is.
Szóval komizzatok!:PP
Puszi és Jó olvasást!

Érzések



-Felejstd el, Alice! Én ezt nem veszem fel! – tiltakoztam a mai napon már ezerszer ezekkel a szavakkal azokra a túlságosan kivágott ruhákra, amiket Alice akart rám aggatni.


-Jól van, Bella! – vágta rá Alice mélységes nyugalommal, de azért egy kis gonoszság is keveredett a hangjába. – Nemsokára úgyis megyünk ki a reptérre Lora-ék elé és velük együtt is eljövünk vásárolni. – vigyorgott. –Már nagyjából eldöntöttük, hogy hogyan fog kinézni a te ruhád… -és elkezdte ecsetelni, hogy mi hogyan lesz rajtam és persze azt is elmondta, hogy miért.

Elmentünk ebédelni az egyik étterembe, a plázán belül. Alice persze semmit nem evett.

-Miután befejezted elindulhatunk a reptérre. –nézett az órájára.

Rögtön egyfajta szorongás kerített hatalmába. Milyen bolond vagyok, hogy megengedtem Lora-nak, hogy idejöjjön? Őt is bele fogom keverni ebbe a bonyolult életembe, aminek lassan én is teljesen részese leszek, és akkor soha többé nem találkozhatunk. De a másik felem ujjongott és alig várta, hogy olyan sok idő után újra tálákozzunk.

-Nyugalom, Bella. –mosolygott rám Alice.- Nincs okod semmin sem aggódni. – nyugtatott, mikor látta, hogy milyen görcsösen fogom a villát.

- Alice, látod a jövőmet? –kérdeztem a témától teljesen eltérve.

-Persze, de ez hogy… -mondta volna tovább, de é félbeszakítottam.

-Láttál olyannak, mint ti? – kérdeztem.

-Oh.- végre leesett neki, hogy miért vagyok ilyen feszült. – Igen.

Utána percekig nem szólaltunk meg. Én idegesen kotorásztam a salátámat Alice pedig meredt maga elé. Úgy ült ott előttem, mint egy szobor.

-A jövő megváltozhat, Bella. Ha úgy akard. –szólalt meg végül. Legelőször nem esett le, hogy ezzel, most mit akar mondani, de aztán rájöttem. – Én azt hittem, hogy majd Reneével akarsz maradni, a húgoddal, Edwarddal és velünk,- a szemében megcsillant egy kis csalódottság.- de ha úgy érzed… - megint félbeszakítottam.

-Nem, nem, nem. –tiltakoztam és felnevettem hisztérikusan. – Félreértetted Alice. Én veletek akarok maradni. – még a gondolatába is beleborzongtam, hogy valaki elválasszon tőlük. – Csak hiányozni fognak. – mondtam. – De az rosszabb lesz, hogy tudom, hogy én is hiányozni fogok nekik.

-Egyszer majd túl lesznek rajta, vagyis muszáj lesz nekik. –simogatta meg az egyik karomat. – És neked is jobb lesz.- mosolygott rám.

Edward nem jöhetne el?- kérdeztem óvatosan, hiszen Alice kijelentette, hogy pasik nem jöhetnek ma vásárolni velünk. Csodáltam, hogy Rose nem jött el, de azt mondta, hogy ő Nessivel akar lenni, és hogy át akarja rendezni a gardróbját.

-A repülőtéren fog várni minket. –sóhajtott fel Alice színpadiasan, amire nekem is egy mosoly ült ki az arcomra.

Mikor végeztem Alice belém karolt és úgy sétáltunk ki az autónkhoz, onnan pedig Cullen család féle vezetéssel mentünk ki a reptérre.

A parkolóban alig volt néhány üres hely, ahova le tudtunk volna parkolni. Bementünk és ott is rengetegen voltak. A siető emberek kicsit sem figyelve másokra lökdösődtek. A hangzavar pedig olyan volt, mintha száz méhet bezártak volna egy befőttes üvegbe. Annyian beszéltek egyszerre, hogy csak egy hangos méhzümmögést lehetett hallani. Néhányszor felkiáltott egy anya a kisgyerekének a jegypénztártól, hogy fogadjon szót.

Alice megfogta a kezem és úgy próbált átráncigálni a tömegen. Valószínüleg ő már tudta, hogy hol van Edward, mert elég céltudatosan kavargott a sok ember között. Nekem már kezdett hányingerem lenni ettől a tömörüléstől, úgyhogy lehajtottam a fejem és már csak a lábakat láttam.

Egyszer csak egy másik hideg kéz átkarolta a derekamat Alice pedig elengedte a kezemet. Edward egy apró csókot nyomott az ajkamra és máris elfelejtettem, hogy milyen sokan vannak a terembe. Átöleltem és az arcomat belerejtettem a vállába. Ő pedig a hátamat simogatta. Kibújtattam a fejem a vállából és észrevettem, hogy Alice nézegeti hirdető táblát, hogy mikor ér ide a repülő. megkerestem rajta a Phonex-ből indulót és figyeltem, hogy mikor jelez.

-Mennyi idő van még Alice?- kérdezte Edward nyugodt lágy hangon.

-5 perc és itt lesz. Mennyünk ki. – mondta izgatottan.

Edward átkarolta a hideg kezével a derekam és kikísért a levegőre. Itt már nem voltak olyan sokan és látni lehetett a közeledő repülőt. Amint megláttam, fellobbant bennem ugyanaz az érzés, mint az étterembe, de most tompította Edward közelsége.

Messzebb állt meg tőlünk a repülő, de még így is meglibbentette a hajamat a tőle érkező szél. Lassan kinyitódott az ajtó és ömlöttek le róla az emberek. Minden személy után vártam, hogy ott jön valamelyikőlyük és végül ők is leszálltak.

Elsőnek Lora, majd őt követte egy ismeretlen fiú gondolom a barátja lehetett. Lucy és David jöttek mögötte. Fogták egymás kezét. Lora nem említette, hogy ők is összejöttek, de nem baj. Jól néznek ki együtt. És utánuk jött ki Jim is. Az eddig mellig érő haját most valószínűleg levágatta, mert már csak vállig ér. Egyre és egyre közelebb jöttek és mi is. Lorán láttam, hogy keres a szemével, de Lucy előbb megtalált és ránk mutatott. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán és a táskáját ledobva futott oda hozzám, hogy megöleljen.

Boldog Karácsonyt kíváok minden idetévedőnek és rendszeresen olvasónak!(L)

Novella

Sziasztok!

Írtam egy novellát ami arról szól, hogy Bella elkésik a New Moon-ban és nem tudja megmenteni Edwardot a Volturitól. Napló formájában van és a végén narrátor szemszöggel. remélem majd elolvassátok és tetszik nektek!

A főblogon van:http://foblogklaudia.blogspot.com/

22. fejezet

Lora

Nem hittem a fülemnek.

-Lora! – örültem meg neki. –Te vagy az? Nagyon hiányzol!

-Azt ajánlom is. –viccelődött. –Te is hiányzol, és még Lucy-nek, Davidnek és Jimnek is, ezért fogunk meglátogatni a tavaszi szünetben. Nektek is ugyanakkor van, mint nekünk vagy nem?

-Hát… - fogalmam sem volt, hogy nálunk mikor van szünet. Az idő sem úgy nézett ki mintha tavasz lenne. Segélykérően kaptam a fejem Edward felé, de az ő helyében Alice állt előttem. A szájával tátogott valami olyasmit, hogy „nem akkor van”, amit én tolmácsoltam a telefonba.

-Semmi gond! Akkor is meglátogatunk… - halkult el. –Persze csak ha nem baj?- ugratott.

-Dehogy gond! Nagyon örülök neki, hogy eljöttök. – mondtam, mert ez őszinte volt csak Lorát nem akartam belekeverni az én különleges családom titkaiba. – Hányan jöttök? Csak, hogy tudjunk rá készülni.

-Hát… -gondolkozott el. – Jön Lucy, Jim, David, én és a barátom. –a hangja kezdett izgatott lenni. –Egy hónapja ismertem meg és nagyon megkedveltük egymást.

-Már alig várom, hogy megismerhessem.-mondtam én is átvéve az ő izgatottságát, de aztán eszembe jutott valami.-Emily nem jön?

-Nem… -habozott.- Majd elmesélem. Nem tudom mi történhetett vele. –a hangja olyan volt, hogy libabőrös lett tőle a hátam.

-Oké. –mondtam alig hallhatóan.- Egyébként én is szeret

Alice megkopogtatta a vállamat és ott lóbálta az orrom előtt a bálos papírt. Biztosan látta, hogy ekkor jönnek majd és ezért kényszerít erre a bálra. Nagyban csóváltam a fejem és így akartam tudatni vele, hogy ha ők itt lesznek, akkor be nem teszem a lábam arra a bálra. Visszabólogatott rám és az arcán szétterült egy hatalmas vigyor. Ebből én nem fogok jól kijönni. Kirakta elém a tenyerét, hogy kéri a telefont.

-Figyelj Lora! – szakítottam félbe. – Alice, az egyik barátnőm, beszélni akar veled. Ne hagyd magad rábeszélni. –figyelmeztettem mielőtt odaadtam Alice-nek a telefont.

Egy elégedett mosollyal rakta oda a füléhez és kezdett el csicseregni. Biztos már látta, hogy mi fog történni. Bár Lora is szereti, az ilyen bálokat ahova kiöltözhet és szórakozhat, úgyhogy nem sok esélyt láttam arra, hogy megúszhatom. Azt gondoltam, hogy majd gyorsan megbeszélik, hogy mennek és engem is elvonszolnak, de Alice már a ruháiról kezdett el beszélni meg arról, hogy milyet akarnak rám aggatni. Jobbnak láttam, ha én inkább nem is hallom. Úgy is megtudom, majd ha már rajtam lesz.

Lementem a nappaliba ahol csak Rose-t és a húgomat láttam.

-Hol vannak a többiek?- kérdeztem Rose-t, aki teljesen el volt foglalva Renesmee-vel. A gyönyörű selymes haját fésülgette, miközben az ölében ülő húgom egy képes könyvet nézegetett.

-Elmentek a Forksi házatokba, hogy berendezkedjenek. – mondta egy cseppnyi éllel a hangjában.

-De hát, miért?-tudakoltam. Már megint úgy érzem, mintha csak én lennék ilyen értetlen, hogy valamilyen egyszerű összefüggésre nem jövök rá.

-Alice látta, hogy idejönnek a… barátaid és ők – hangsúlyozta ki miközben az ajtó felé mutatott. – úgy gondolták, hogy nem lenne annyira szembetűnő, ha inkább ott laknátok addig. – magyarázta, de aligha figyelt rám. Inkább mintha Nessi hajához beszélt volna.

-Mindenki elment oda? –kérdeztem óvatosan, mert láttam, hogy most egy cseppet sem érdeklem.

-Rajtunk kívül. –sóhajtott türelmetlenül.

-Akkor én is elmegyek most oda.- mondtam és az ajtó felé indultam.

-Én is veled megyek. –szólt Alice a lépcső tetejéről. Egy hatalmas vigyorral az arcán. Nem fáj még neki?!

Alice kényelmes kocsijával mentünk úgy, mint a villám. Az ablakon alig mertem kinézni, mert a táj egy hosszú zöld csíkba húzódott a gyorsaságtól.

-Hova sietsz, Alice? –kérdezem meg.

-Nem sietek! Mindig így vezetek. –vont vállat.

-De jó!- ironizáltam.

-Kedvelem a barátnődet. – mondta mosolyogva. –Lora egyből beleegyezett a bálba és el is megyünk majd egyet vásárolni. – félve néztem fel rá. – Te is jössz és mindenki, hiszen kell majd egy csomó minden.- és elkezdte sorolni a végtelen listáját.

Mikor végre odaértünk-, ami Alice tempójával nem volt túl lassú-, akkor megnézhettem, most először a házunkat belülről és észrevettem, hogy itt a kocsim is. Már olyan rég idehozták és mivel Charlie vett át őket el is felejtettem, hogy vannak-e egyáltalán. Túlságosan eltörpültek ezek a dolgok mostanában.

Belépve a házba láttam, hogy még csak most kezdték el a pakolást és a berendezkedést. Emmett fél karral tartja a régi kanapénkat, Jasper pedig egy tv-vel jön utánunk, ami valószínűleg új lehetett, miközben anyu és Renée azon tanakodnak, hogy hova tetessék.

-Sziasztok! – köszöntek.

-Hol vannak a többiek?- kérdeztem miután megöleltem őket.

-Fent vannak és berendezik a szobákat.- válaszolta anyu.

-Egyedül?- kérdeztem. Képtelen gondolatnak hittem, hogy anyu és Esme csak úgy hagyta, hogy kedvük szerint rendezzék be a szobát.

-Igen, de előtte elmondtuk nekik, hogy hogyan akarjuk. –így már azért más.

-Körülnézünk?- kérdezte Alice izgatottan.

-Persze. –mosolyogtam. Ő belém karolt és végigballagtunk az egész házon.

Nagyobb részben a mi bútoraink voltak, de volt, ami új és nagyon modern volt. A konyha új is volt és egyben régimódi is. Ott volt a mi kis barna konyhaszekrényünk, de mellé lett véve egy márvány, vajszínű pult és egy új tűzhely. A fürdőszobába volt egy nagy kád és a sarokban egy kis zuhanyzó. A csap és a tükör köré pedig kis, zöld csempék voltak kirakva. Ki volt alakítva egy kis szoba Renesmee-nek, amit már be is rendeztek. Az egész szoba rózsaszín volt és annak a különböző árnyalatai. Egy kiságy volt benne és egy sarok, ami tele volt játékokkal és képes könyvekkel. Anyu és Ryan szobája még nem volt be rendezve, de az enyémet éppen most csinálták.

-Sziasztok!- léptem be Alice-el az oldalamon. –Aszta! –ámultam el a szoba láttán.

A fal világoskék volt és minden passzolt hozzá, ami ebben a szobában volt. A szoba egyik sarkában ráismertem a régi könyvespolcomra, ami semmit sem változott. Viszont nem láttam egy ruhásszekrényt sem, de volt ott egy ajtó, ami még csukva volt és azt hiszem, hogy nem akarom, megtudni, hogy mi van benne.

-Tetszik? – kérdezte Edward mellőlem, miközben átkarolta az egyik derekamat. Egy puha csókot lehelt a számra üdvözlés képpen.

-Nagyon szép. –áradoztam.

-Renée és Esme érdeme. – mondta. – És a gardrób pedig Alice-é lesz, ha megtölti. –mosolygott.

-Alice? –kérdeztem rémülten.

-Nyugalom, Bella! – nyugtatgatott, de egy vigyor megint felkerült az arcára, ami egyáltalán nem volt nyugtató. –Te is velem jöhetsz vásárolni. –legyintett.

-De jó! –„örültem”.

- Sziasztok! – kukkantott be egy angyalfej az ajtón. Anyu volt. – Csináltam neked ebédet, Bella! Az új konyhában.- büszkélkedett. –Esme megtanított néhány receptre.

-Máris megyek. –mondtam és az ajtó már csukódott is.

-Én addig felhozom az ágyat és lerakom a helyére. –mondta Carlisle és már ott sem volt.

-Szia, Bella! –jött be az ajtón Ryan.- És Alice. –mosolygott. –Én pedig megyek és elkezdem berendezni a mi szobánkat. Itt van a terv. –mutatott a kezében lévő papírra. –Ezüstszínű festék kéne. Van itt valahol? –fordult Edwardhoz.

-Azt hiszem, még van a garázsba.- válaszolt, miközben megfogta a kezem.

-Köszönöm.- mondta Ryan és kiment a szobából.

-Mennyünk. –motyogta Edward a hajamba.

Azt hittem, hogy Alice is jön, de ott maradt és azt mondta, hogy dolga van a gardróbba. Kicsit féltem, hogy hogyan fog kinézni.

Örülnék ha most meglenne az 5 komi!Pls! 

Puszi:Klaudia

21. fejezet

Egy régen látott barát

Pár nap múlva Daneliék közölték, hogy hazamennek. Már negyed órája az ajtó előtt álltunk és búcsúzkodtunk, mert a lányok nem akartak elválni Renesmeetől és a húgom se tőlük.

-Gyere Renesmee! – szólította meg Alice Kate nyakában lógó csöppséget. – Hamarosan, úgy is találkozunk velük. – gyanús volt, ahogy a „hamarosan” szót nagyon kihangsúlyozta, miközben felém sandított a szeme sarkából. A mondat végén pedig összekacsintott Carmennel.

Olyan furcsa volt Alice az utóbbi pár napban. Mindig kétértelmű megjegyzéseket tesz és hagyja, hogy a saját „rossz ízlésű” ruháimat hordjam. Az, az érzésem, hogy mesterkedik valamiben, de hogy miben, arról fogalmam sincs.

Nesszi elengedte Kate-et és odament megölelni Carment. Tanya-hoz nem került nagyon közel, mert ő nem az olyan anya típus, de azért odament és adott neki egy puszit. Én is mindegyikőjüket megöleltem, kivéve Tanya-t. Kissé féltem a reakciójától.

Fellobbant bennem egy kis féltékenység, mikor Edward Tanya-tól köszönt el, de próbáltam nem foglalkozni vele, mert Jasper már így is rám mosolygott és továbbíthatta ezt gondolatban Edwardnak, mert ő is mosolyogva megfogta a kezem és belepuszilt a hajamba. Én meg éreztem, hogy a fejem már rákvörösre pirult.

Mikor mindenki elköszönt mindenkitől, a Denaliék elmentek. Bevonultunk a házba.

                                                           ***

-Van valami ötleted, hogy mit mondjunk Charlinak? – kérdeztem Edwardot, mikor már felmentünk a szobámba. Pakolgattam be a szekrénybe a ruháimat.

-Hát… -habozott. – Egy kis részletet el kell mondanunk ebből a titokból, mert nem fogja kérdés nélkül hagyni, hogy Nesszi mért tud beszélni, és hogy tud járni mikor még csak pár hetes? De megoldjuk. – bíztatott.

-És anyu vörös szeme?- kérdeztem vissza.

-Alice majd vásárol neki egy napszemüveget vagy kontaklencsét.

Akármennyire is nyugtatólag beszélt, én még mindig féltem a találkozástól. Viszont most valami másról akartam beszélni. Valami olyasmiről, amit nem fog szeretni.

Otthagytam a ruhás szekrényemet és befurakodtam Edward mellé az ágyba. Hozzábújtam és úgy kezdtem el beszélni, hogy az arcomat a vállába hajtottam.

-Én is szeretnék átváltozni. –egy normális ember még nem értené meg, hogy ezzel mit akarok mondani, de Edward megmerevedett mellettem. –Gondolj bele! Senki sem ember már körülöttem. Az anyám, a húgom, a szerelmem… és lassan már nekem is azzá kéne válnom, mint ti.

-Lehet, hogy igazad van, de tudod, te mivel jár az átváltozás? –nézett a szemembe. Aggódott, pedig most teljesen felesleges volt. – Nagyon fájdalmas, és ha már döntöttél nincs vissza út. Nem biztos, hogy úgy is megtalálnád a boldogságot. Nem lehet gyereked és még sok dolog lesz, amit akkor már nem tudsz megkapni. Vegyük példának Rosalie-t. Neki minden vágya egy kisbaba volt, de most nem lehet neki és utálja a vámpírlétet. Attól még, hogy elviseli nem feltétlenül boldog benne. – mondta. –Kérlek, jól gondold meg, mielőtt döntesz! Most ne válaszolj, csak ha már biztos vagy benne. – suttogta.

-Nem tudom elképzelni, hogy ne legyek boldog majd… akkor… hiszen tökéletes lesz. Örökre együtt lehetek veled és a többiekkel. De ha ember maradnék, akkor egyszer meghalnék, azelőtt pedig megöregednék. Nem tudnám elviselni, ha körülöttem még mindenki fiatal és csak én öregedtem meg.

Kinyílt az ajtó és Alice kukucskált be rajta a fején egy titokzatos mosollyal. Vajon mit fogat ilyenkor abban a kicsi, kobold fejében.

-Sziasztok! Nem akarok zavarni, csak mutatok valamit Bellának, mert te már biztos tudod. –mondta Edwardnak.

Felültünk az ágyon ő pedig mellénk ült. A kezében egy színes papír, olyan szórólapszerű dolog volt. Fellibbentette a papírt. Nem kellett nagyon közel mennem hozzá, mert a cím odavolt felírva óriási betűkkel.

                                                   

                                                          „Tavaszi bál”

-Na nee! Én nem szoktam bálba mászkálni.

-Akkor most fogsz. –szakított félbe és folytatta is a mondókáját. –Minden évben megrendezik, és minden évben megyünk is, csak most az a különlegesség lesz, hogy Edward nem egyedül fog menni. –örvendezett.

-Miért kivel megy? – mosolyogtam. Lentről hallottam néhány nevetést. Egy mély dörmögőset és egy-két magasan csilingelőt is. Edward mellettem felkuncogott.

-Nagyon vicces Bella! –mondta gúnyosan Alice. – De erre te is fogsz jönni és mivel előtte be kell vásárolni ezért szerdán eljössz velem, Rose-val és Esme-vel a plázába. – vigyorgott és már ott sem volt. Az ajtó egy pillanatnyit nyitva volt aztán olyan gyorsan visszacsukódott, hogy csak onnan tudtam, hogy valaki kinyitotta, hogy az előbb Alice még itt ült előttem.

Bosszúsan felkeltem az ágyról és indultam volna lefelé, hogy tovább vitatkozzak Alice-el, mikor megcsörrent a telefonom. Meg se néztem ki az csak felvettem és bele szóltam.

-Haló?

-Szia, idegen. Jó végre hallani a hangodat!- szólt visszaLora.

Ha valaki nem emlékezne, hogy ki az a lora akkor nézze meg itt. Az 1. fejezet elején rögtön ott van. Remélem tettszett és írtok legalább 5 komit!

Ízelítő

Szégyellem, hogy ilyen sokáig nem volt frissítve az oldal.):
Itt egy kis ízelítő, és ha minden jól megy akkor hétvégén friss!


-Gyere Renesmee! – szólította meg Alice Kate nyakában lógó csöppséget. – Hamarosan, úgy is találkozunk velük. – gyanús volt, ahogy a „hamarosan” szót nagyon kihangsúlyozta, miközben felém sandított a szeme sarkából. A mondat végén pedig összekacsintott Carmennel.


Olyan furcsa volt Alice az utóbbi pár napban. Mindig kétértelmű megjegyzéseket tesz és hagyja, hogy a saját „rossz ízlésű” ruháimat hordjam. Az, az érzésem, hogy mesterkedik valamiben, de hogy miben, arról fogalmam sincs.

20.fejezet

Nagyon köszönöm a kerek 40 redszeres olvasót és a sok látogatót - meg sem érdemlem. Tudom, hogy kevészser van friss, de igyekszek. Csak itt a suli és most vagyok 8.-os úgyhogysokat kell tanulnom.
Remélem tetszeni fog és megdobtok néhány komival:)
Jó olvasást!

Beszélgetés


A nappaliban ültünk mikor kinyílott a bejárati ajtó és belépett rajta Edward és utána rögtön követték egymás után a többiek. Amikor anyu belépett rögtön rám nézett és elmosolyodott. Utána gyorsan a mellette álló Ryan-re nézett, aki csak némán bólintott egyet. Reneé újra rám nézett és beszédre nyitotta vérvörös ajkait.


-Bella. –csengett a hangja a nagy csöndben. Elindult felém, de őt szorosan követte Ryan és Jasper. Edward a kanapé mögött állt, a hátam mögött. Láthatóan féltek tőle, hogy anyu elveszti az önuralmát. Én viszont nem féltem. Bár a vörös szeme még mindig elég ijesztő, de ez majd elmúlik.

Lehet, hogy tényleg félnem kellett volna- egy normális ember már azt tette volna-, hisz benn vagyok egy vámpírokkal teli házba. Még sincs bennem félelem. Viszont azon kívül több érzés is. Szeretet, boldogság, vágy, aggodalom, féltékenység. Viszont ezeket az érzéseket igyekeztem most jó mélyre rejteni, hogy más csak a végtelen nyugodtságot és örömöt lássa rajtam.

Anyu mellém ült és megölelt. Bújtam hideg ölelésébe és próbáltam nem sírni. Még a végén azt hiszik, hogy egy bőgőmasina vagyok. Alig vártam, hogy kikérdezhessem mindenről és nem úgy, hogy mindenki résen van és minket figyel. Elengedett és halál nyugodtan hátradőlt a kanapén. Hála Emmettnek a legtöbben – akik a nappaliba figyeltek- a tv felé néztek és elkényelmesedtek egy-egy fotelbe, mint Emmett. Egy vámpíros sorozat ment benne, ami elég ijesztő volt, de Ők szemlátomást nem nagyon voltak megijedve. Inkább nagyokat röhögtek egy-egy olyan jeleneten, mikor egy véres szájú vámpír fut z áldozata felé, aki gyorsabb nála.

Nem törődtem a filmre, anyura néztem. Ő végig engem nézett és mosolygott.

-Jól vagy, Bella?- kérdezte miközben belesimított a hajamba.

-Igen. Én jól vagyok. És te anyu? Mert nem én feküdtem négy napig az ágyban fájdalmakkal. Utána meg nem is tudom, hogy mi történt, de abban biztos voltam, hogy nem vagy jól és hogy fáj mindened. Nem tudtam semmit sem tenni, csak azt, hogy várok, de ez kikészített. Nem tudtam, hogy mi lesz. És ráadásul apu is faggatózott, hogy hol vagy és hogy vagy és nem tudtam mit mondani. Meg azt mondta, hogy majd reméli, hogy majd találkoztok és láthatja a húgomat. Erre mit mondtattam volna? És akkor megkérdezte, hogy mikor és én meg… - hadartam volna tovább, mint akinek elment az esze, de anyu odatette az egyik ujját a számra.

-Én jól vagyok. – sóhajtott. – Miattam, ne aggódj! Charlie-t majd megoldjuk. Ezen se idegeskedj. A fájdalom már elmúlt, amit átváltozáskor éreztem. És most jól vagyok. Csak érted aggódom.

-Miattam nem kell. –tiltakoztam. – Remekül vagyok. –mondtam mire egy gyanús vigyor tűnt fel anyu angyal szépségű arcán.

-Ahamm… - kaján vigyora emlékeztetett az emberibb Reneé-re. –Ezt kinek is köszönhetem?! –tette fel az ironikus kérdést és lopva Edward felé pillantott. Ezt vajon honnan tudja? Az első gondolatom az volt, hogy ő neki is van valamilyen izgalmas képessége, amivel kiolvassa a gondolatainkat vagy valami hasonló, de aztán mégsem volt igaz. –Ryan elmesélte, hogy mi történt abban a néhány napban. - mosolygott. – És azt mondta, hogy elég komolynak látja a dolgot. Szóval? –emelgette a szemöldökét, válaszomra várva.

-Anyu. –szóltam rá. Csak nem képzeli, hogy itt mindenki előtt fogom elmesélni neki a szerelmi életemet??

-Mi van? Ha felmegyünk, vagy ha kimegyünk, akkor is meghallják, hogy mit beszélünk és a gondolatolvasó barátod is kiolvassa a fejemből, hogy mit beszélünk, szóval, mindegy, hogy hol és mikor meséled el. – vont vállat.

Lassan körbenéztem. Már nem volt itt mindenki. Emmett röhögött egy másik filmen, Edward és Jasper is azt nézte, de biztos voltam benne, hogy inkább csak ránk figyelnek. Rajtuk kívül csak Renesmee volt a sarokba egy pléden, akivel Rose és Kate játszott. Alice pedig a lépcső alatti számítógépre koncentrált. El sem tudtam képzelni, hogy mit csinál. Remélem, hogy nem is tudom meg. A többiek nem voltak itt, de ha a házban vannak, akkor lehet, hogy hallják, hogy mit beszélünk mi.

Sóhajtottam egy nagyot és elkezdtem ecsetelni az elmúlt néhány napot a saját szemszögömből. Anyu persze gyerekesen mindig közbeszólt, ha valamit nagyon izgalmasnak vagy szomorúnak talált, vagy ha éppen el akarta mondani a véleményét róla. Miközben beszéltünk egyre többször hallottam Emmettet hangosan felröhögni és csak remélni tudtam, hogy a film miatt.

Pályázat!

Részleteket itt olvassátok el légyszi! :http://foblogklaudia.blogspot.com/

19. fejezet

Nessie


Egy bosszantó hangra ébredtem fel és, hogy egy nagyon erős fény belevilágít a szemembe. Kinyújtottam magam mellé a kezem és elkezdtem tapogatózni, de csak az üres ágyat találtam magam mellett.


-Nincs itt! –mondta Alice vidám hangon. – Vadászik. – Résnyire kinyitottam a szeme, de csak annyira, hogy lássam, ahogy szikrázik a napsütésben. Mintha gyémántokból lenne kirakva. Rám villantott egy csodaszép mosolyt. Mire nekem eszembe jutott, hogy be kéne csuknom a számat.

-Te ragyogsz. –suttogtam és leült mellém az ágyra. Hozzáértem csillogó bőréhez, de ugyanazt éreztem, mint máskor. Nem volt rajta semmi. Magától ragyogott. A szememet már nem kellett kényszerítenem a nyitva maradásra, a meglepettségtől alig bírtam pislogni.

-Igen. –mosolygott halványan. – A nap miatt. Nem hamuvá égünk, hanem csillogunk. –vigyorgott.

-Aha… -ámuldoztam aztán másfele terelődött a figyelmem és a szemeim megint elnehezedtek. –És miért keltettél fel? –ásítottam.

- Mert már elmúlt 11 óra. –állt fel és a szekrényemhez lépett. –Ideje felkelni és felöltözni.

-Várjunk csak… -mondtam mire megfordult és türelmetlenül nézett rám. –Ma szombat van, szóval nem kell menni suliba. – erre unottam bólintott és már fordult volna vissza a szekrényhez. – De ha hétköznap süt a nap, akkor nem mehettek suliba ezért. –mutattam rá. – Igaz?

-Hát persze, hogy nem. –mondta. –Akkor egyből észrevennének. –mondta és visszafordult a szekrényhez. Nagyot sóhajtottam és próbáltam elég határozott hangot megütni.

-Alice én a saját ruháimat akarom felvenni. – lehet, hogy még egy kicsit álmoskásan hangzott, de ahhoz képest nem volt rossz. Lássuk megérte-e a próbálkozást?

-Fölöséleges velem vitatkoznod. –közölte miközben kidobálta a ruhákat, amit velem akar felvetetni. – Úgyis én nyerek! Láttam. –bökött a fejére.

-Nem. –mondtam megint határozott hangon. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Felültem az ágyam szélére és próbáltam győzködni. –Csak el akarod velem hitetni, hogy ezt láttad, de amúgy azt láttad, hogy én győzök, ezért most bemeséled nekem, hogy te fogsz győzni én meg hagyom magam és elhiszem, aztán a végén te fogsz győzni. –igyekeztem úgy mondani, hogy én is értsem, amit mondok.

Lentről hallottam egy hangos nevetést. Gondolom Emmett talált ilyen viccesnek. Alice összeráncolta a homlokát és legyintett egyet. Lehajolt az ágyam alá és kihúzott egy kis zsákot. Odarakta elém és várakozóan nézett rám. Kérdőn felvontam a szemöldököm és óvatosan a zacskóra néztem. Valószínűleg a ruháim vannak benne, de nem árt az óvatosság, főleg nem Alicenél.

-Mi van? –vont vállat. – Meg sem nézed, mi van benne? – tökéletes pókerarcot vett fel.

Bizonytalanul szétnyitottam a zsák száját és kihúzogattam a ruháimat. Elkezdtem felvenni, miközben Alice még mindig közömbösen méregetett. Gyanúsnak tűnt az engedékenysége, de nem kérdeztem rá. Lehet, hogy nem is akarom, tudni vagy el se árulná vagy pedig csak én vagyok paranoiás.

Aliceel az oldalamon sétáltam le a lépcsőn. A nappaliba Emmett és Rosalie ült. Emmett röhögött valami idióta horrorfilmen Rose pedig Renesmee-nek olvasott.
-Hol vannak a többiek? -kérdeztem.


-Ők is elmentek vadászni anyukáddal.- magyarázta Alice.


Mikor megláttak egyből köszöntek és a húgom odajött hozzám és megölelt. Megint nőtt. Már úgy nézett ki, mint egy ötéves.

-Szia, Bella!- vigyorgott rám Emmett azzal a kaján vigyorával. – Hogy-hogy ilyen későn keltél fel, ha? –húzogatta a szemöldökét. – Mozgalmas volt az éjszaka?

Mikor végre lesett miről beszél rögtön elvörösödtem erre ő hangosan elkezdett röhögni, amitől ha lehetett még jobban hasonlítottam egy paradicsomra.

-Gyere velünk, Nessi. Még te sem reggeliztél. –nyújtotta oda Alice a kezét neki. De várjunk csak…

-Hogy hívtad? –tudakoltam.

-Nessi. – vágta rá. –Reneének tetszett a Renesmee név, de ő is akart adni neki egyet és így a beceneve Nessi lett. –nézett rá mosolyogva a mellette lévő kis törpére. Ami még feltűnt, hogy Reneé nevét valahogy máshogy ejti ki. Mintha már össze is barátkoztak volna. Bár mondjuk, ki ne szeretné Alice-t. És anyu is szerette a divatot és szerintem most még jobban, szóval meg van a közös programjuk, amiből remélem, hogy engem ki hagynak.

Odanyújtottam a kezem Nessi felé és rámosolyogtam. Porcelánkezeit ő is felém nyújtotta és befészkelte magát a karomba. A bőre forró volt és kemény mégis olyan volt, mint a selyem vagy a bársony. Kezét az arcomra tette és elkezdte lepörgetni a képeket az elmúlt napokról miközben mentünk a konyhába.

Szerepeltek benne a lányok, ahogy a haját fésülgetik, csinos ruhába öltöztetik és közben ő ezt mind élvezte. Emmett és Jasper ahogy játszanak vele. Edward, amikor zongorázott neki. Carlisle amikor meg akarta mérni a magasságát és ő meg huncutul futkározott vele. Esme amikor megetette még kiskorában, ami pár nappal ezelőtt volt. Ryan-re és Reneé-re mikor elaltatják esténként. Engem is megmutatott. Mikor először ránéztem. Már akkor is megértett mindent. Látta, hogy haragszom, rá csak azt nem tudja miért. Utána egy erdőben volt a kép és szarvasok futottak. Az egyikre rávetette magát és elkezdte szívni a vérét. Mi? Ő most akkor emberi ennivalót eszik vagy nem?

-Alice!- szóltam hozzá miközben ő melegszenvicseket csinált nekünk.

-Igen?

-Ő most tulajdonképpen mivel is táplálkozik? Emberi ennivalóval vagy vérrel?

-Mindkettőtől jól lakik, de a vért jobban szereti. –vigyorgott. – Carlisle azt mondta, hogy egy hónapban szükséges elmennie legalább háromszor vadászni, ha nem akarja elveszíteni az önuralmát, de ő többet szeret.

Magam mellé ültettem Nessit és elkezdtem enni a szendvicset. Közben a különleges húgomon járt az agyam mit sem sejtve, hogy Alice mit forgat a fejében.

 
Lécccccci írjatok komikat!
Puszi

Ízelítő

Mivel régen volt már friss-amit nagyon sajnálok-felrakok egy kis ízelítőt és megígérem, hogy holnap vagy legkésőbb vasárnap felteszem a fejezetet.


"-Alice én a saját ruháimat akarom felvenni. – lehet, hogy még egy kicsit álmoskásan hangzott, de ahhoz képest nem volt rossz. Lássuk megérte-e a próbálkozást?


-Fölöséleges velem vitatkoznod. –közölte miközben kidobálta a ruhákat, amit velem akar felvetetni. – Úgyis én nyerek! Láttam. –bökött a fejére.

-Nem. –mondtam megint határozott hangon. Kikerekedett szemekkel nézett rám."

18.fejezet

Sziasztok! Előbb akartam felrakni és remélem tetszeni fog. Komikat légyszi írjatok! Puszi:)


Nem bántasz...

Reggel arra keltem, hogy valaki egy gyönyörű, ismerős dallamot zongorázik odalent. Erősen kutattam az agyamban, hogy vajon miért olyan ismerős. Aztán eszembe jutott, hogy Edward zongorázta ezt a dallamot pár nappal ezelőtt. Az egyik reggel.


A dallama lágy volt. Olyan, amire bármelyik percben vissza tudtam volna aludni. De nem engedtem fáradtan nehezedő szemhéjaimnak. Ledobtam magamról a takarót és pizsamába sétáltam le a lépcsőn egészen a nappaliig. Ahogy menet közben kinéztem az ablakokon látszott, hogy sötét van. Szóval még nincs reggel.

Amikor odaértem láttam, hogy a nappaliba senki nincs csak az egyik sarokban egy éjfekete zongorán játszik Edward. Mikor meglátott abbahagyta és bűnbánóan nézett rám.

-Felébresztettelek? –ijedt meg.

-Ne hagyd abba! – utasítottam, majd odamentem mellé, végigsimítottam a karján és rámosolyogtam. Erre ő visszamosolygott rám és elkezdte megint a dalt zongorázni. Figyeltem, ahogy az ujjai lendületesen mozognak a zongora billentyűzetén. Hallgattam a fülbemászó dallamot, amit ő játszott. Még sosem hallottam. Talán ő költötte? Most inkább későbbre tettem a kérdéseket és a dalra szenteltem figyelmemet. Szinte ittam annak sorait és azt akartam, hogy jól bevésődjön az emlékezetembe.

Mikor a dal véget ért ámultan néztem Edwardra, aki csak halványan mosolygott rám.

-Ez gyönyörű volt. –suttogtam.

-Akárcsak az ihletője. –simított végig az arcomon.

-Ezt te írtad?- döbbentem le.

-Igen. – suttogta már egész közel az arcomhoz. – Rólad. – és megcsókolt.

Ajkaink hosszadalmas játékba keveredtek egymással. Karjaimat a nyaka köré fontam nem megszakítva lágy csókunkat. Hideg kezek vándoroltak a derekamra bebújva a pólóm alá, majd azt vettem észre, hogy már az ágyon fekszem. Edward egyik keze a fejem mellet van, a másikkal pedig az oldalamat simogatja.

Furcsa volt számomra ez az érzés. Még nem éreztem ilyet. Vágytam rá. Mohón vágytam minden csókjára, érintésére. A hormonjaim megbolondultak és eszemet vesztve markoltam bele a hajába és húztam közelebb magamhoz. Halkan belenyögtem a csókunkba mire Edward hirtelen megállt és mintha eszébe jutna valami vagy mintha valami eszébe jutott volna gördült le rólam és a plafont leste.

Most mi a baj? Valamit elrontottam? Ő nem akar engem, úgy ahogy én őt? Hagytam ezeket a kérdéseket és szembefordultam vele. Mondani akartam valamit, miután kinyitottam a számat nem akart hang kijönni rajta. Még mindig azt néztem, ahogy Edward bámulta a falat és valami jó kis beszéden kattogott az agyam, de egy se jutott eszembe.

Tétován odanyúltam és megfogtam a vállát. Végre rám nézett. Az arca szomorúságot tükrözött, de a szemében mintha vágyat láttam volna megcsillanni. Ami biztos, hogy az én szememben is megvolt.

-Edward… - kezdtem, de fogalmam sem volt, hogy folytassam tovább. Önkéntelenül is könnyek tömörültek a szemembe és ki akartak törni. Pocsékul éreztem magam. Visszautasítottnak.– Mi a baj?

-Szeretlek. Ne sírj. – mondta mikor szembefordult velem. Végig simított hideg kezével az arcomon közben letörölt róla néhány eltévedt könnycseppet. – Túl veszélyes lenne neked. Túl törékeny vagy. – suttogta.

Egyből megértettem, hogy ő mit gondol. Félt. Magától. Nekem ilyesmi még csak eszembe sem jutott, szóval az aggodalma alaptalan. Én tudom, hogy nem fog bántani.

-Ez butaság. – bújtam bele ölelésébe. Az arcomat belefúrtam a nyakába és odamotyogtam tovább a mondanivalómat. – Tudom, hogy nem bántasz. Bízok benned. – betakart a takaróval és belepuszilt a hajamba.

-Most már aludj. –motyogta a hajamba.

-Szeretlek. –suttogtam.

-Én is téged. Mindenkinél jobban.- majd elkezdte dúdolni azt a bizonyos dallamot és elnyomott az édes álom.

17.fejezet

Hazudós nap


-Fogalmam sincs apu. –mondtam és közben lesütöttem a szeme, hogy ne vegye észre, hogy hazudok. Bár lehet, hogy pont ezért vette észre.


-Majd megbeszélhetnénk egy találkozót. – próbálkozott újra. – Rég láttam anyukádat is és szívesen megismerném azt a Ryan-t is.

-Persze, majd valamikor. – soha. – Csak anyu még egy kicsit fáradt.

-Hát persze, hisz nemrég szült. - mondta nekem Charlie, mintha magamtól nem jöttem volna rá.

-Igen. –helyeseltem.

Még sokat beszélgettünk. Azt kérdezgette inkább, hogy mi volt velem az elmúlt pár hónapban mikor nem találkoztunk. Gépiesen feleltem mindenre. Közben Alice-el is beszélgetett egy kicsit. Őt nagyon megszerette.

Aztán Charlie megint hozzám fordult és én előre féltem mit kérdez megint.

-És milyen az kishúgod?- ez nem olyan vészes.

-Nagyon aranyos. - és erős, és félig vámpír… -folytattam magamban.

-Tényleg? –húzta fel sötét szemöldökét.- Én is találkozhatok majd vele? – apu túlságosan is részt akar venni az életemben. Lehet, hogy féltékeny Ryan-re? Vagy fél, hogy elfelejtem, és valaki más veszi át az ő helyét?

-Persze. - mondtam rekedten. Megkapartam és tovább folytattam. – Ha anyuval találkozol, akkor majd biztos vele is fogsz.

Apu bólogatott és megkérdezte.

-És mikor?

A tenyerem izzadt volt és a kezemet már össze-visszatördeltem idegességemben. Válaszolnom kellett valamit.

-Öhm… Még nem tudom apu. – dadogtam. Apu megint szólásra nyitotta a száját, de mielőtt megszólalhatott volna Alice közbelépett.

-Ne haragudj Charlie! – állt oda apám elé. - Mi most mennénk. Bellának új ruhákat akarunk vásárolni, mert Forksban melegebb ruhák kellenek, mint Phonixben és abból neki nincs sok. Ugye nem baj? – nézett rá a kiskutya szemeivel, aminek persze Charlie sem tud ellenállni.

-Dehogy, baj! – legyintett Charlie és a zsebébe nyúlt. – Vegyetek pár cuccot!- mondta és a kezembe nyomta a pénzt.

-Köszi, apu. –motyogtam.

Alice rávigyorgott Charlie-re és elindult kifelé. Mi is követtük. Az ajtóban elköszöntünk Aputól és indultunk a pláza felé.

Edward lassan megállt a hatalmas épület mellett és Alice azonnal kiugrott és engem is kiráncigált a kocsiból. Edward is kiszállt, de ő csak megállt a kocsija előtt és felénk fordult.

-Mikor jöjjek értetek?-kérdezte a féloldalas mosolyával.

-Mi?- kérdeztem hirtelen. –Te nem jössz?

-Hát persze, hogy nem jön.- vágta rá Alice aztán Edward felé fordult. – Majd felhívunk. – mosolygott vidáman.

-Jólvan, Alice, de ne felejtsd el, hogy Bellának ennie is kell a nagy vásárlás közben. – mondta Edward mire én égnek emeltem a szemem. Nem vagyok én olyan gyámoltalan, hogy ne tudjam megmondani Alice-nek, ha éhes, vagyok.

-Oké-oké. Menny! Szia! –mondta, belém karolt és már ráncigált is be a boltba.



***



-Alice, szerintem most már mehetünk!- mondtam mikor a következő ruhát adta volna rám. Már elmentem egyszer vele enni, úgyhogy most már nem mondhatom neki, hogy éhes vagyok, ha egy kis pihenőt akarok. így is már összeszedtünk hét zacskót és még mindig próbáltatni akar velem.

-Az utolsó. – nyugtatott meg és a kezembe adta.

Gyorsan felvettem vártam, hogy megvizsgálja és mondja a kritikákat, de nem nagyon figyeltem, mert úgy éreztem, hogy mindjárt elalszok.

-Hahó! Bella! –legyezett előttem a kezével.

-Hm?-néztem gyorsan rá.

-Vedd, le mielőtt elalszol. – mondta és elhúzta a függönyt. – Addig én felhívom Edwardot. –csiripelte.

Levettem és felöltöztem a saját ruhámba. Alice fizetett, megfogtuk a szatyrokat, ami tele volt ruhákkal, cipőkkel, táskákkal és mindenféle olyan dologgal, amit magamtól biztos nem vennék fel. Mire kiértünk addigra Edward már ott várt minket a kocsival.

-Sziasztok! – jött oda hozzánk és kivette a kezünkből a cuccokat. – Milyen volt? –kérdezte mikor a kocsi fele sétáltunk és berakta a zacskókat a csomagtartóba.

-Nagyszerű! –vigyorgott Alice.

-Bella? – nézett rám gyönyörű szemeivel, amiben megint elvesztem. A pláza halvány fényeiben épp, hogy látok az arcából valamit, mert már elég késő lehet. A kérdésére elfelejtettem válaszolni és csak azt vettem észre, hogy egy kéz megint az orrom előtt legyez.

-Bella! – hallottam meg Alice hangját és egyből feleszméltem. – Már másodjára csinálja ezt. –dünnyögött Edwardnak. – Bella figyelnél?

-Persze… Jó volt… –válaszoltam kicsit késve Edward kérdésére.

-És fárasztó. –folytatta Edward.

-Igen. – bólogattam. Alice behuppant a hátsó ülésre, Edward pedig megfogta a kezem és odavezetett az anyós ülés felőli ajtóhoz. Besegített és ő is beült a kocsiba. Elindította a kocsit és gyorsan haladtunk haza.

Közben a mai nap eseményei peregtek le a szemem előtt. A Charlie- val való beszélgetés. Vajon meddig vár, amíg nem találkozik anyuékkal? Lehet, hogy egyszer megunja és eljön, ide vagy nem jön el és már el is felejti, hogy egyáltalán találkozni akart velük. Ebben reménykedtem.

Azt hiszem annyira belemerülhettem a gondolataimba, hogy elaludtam, mert éreztem, hogy egy valaki a karjaiba visz és tesz le az ágyamba. Az illatáról megállapítottam, hogy Edward az, de annyi erőm már nem volt, hogy kinyissam a szemem. Éreztem, hogy valaki betakar és egy puha csókot nyom az arcomra. Utána elnyomott az álom.


Legalább írjatok 5 komit!Please!xd Ez 35 rendszeres olvasónál nem sok!:) Köszi
Puszi

Ízelítő

Sziasztok!
Bocsi a késésért csak itt a suli és időhiányban szenvedek. Ízelítőt most felrakom és hétvégén lessz a friss. Puszi


-Ne haragudj Charlie! – állt oda apám elé. - Mi most mennénk. Bellának új ruhákat akarunk vásárolni, mert Forksban melegebb ruhák kellenek, mint Phonixben és abból neki nincs sok. Ugye nem baj? – nézett rá a kiskutya szemeivel, aminek persze Charlie sem tud ellenállni.


-Dehogy, baj! – legyintett Charlie és a zsebébe nyúlt. – Vegyetek pár cuccot!- mondta és a kezembe nyomta a pénzt.

-Köszi, apu. –motyogtam.

Alice rávigyorgott Charlie-ra és elindult kifelé. Mi is követtük. Az ajtóban elköszöntünk Aputól és indultunk a pláza felé.

16.fejezet

Sziasztok! Remélem tetszeni fog ez a fejezet. És sajnos holnaptól elkezdődik az iskola úgyhogy hetente egyszer lesz majd friss hétvégenként. Légyszi írjatok komikat!:) Jó olvasást!

Találkozás apuval


A mai napon csak két órám volt közös Edwarddal. A matek és a biológia. Az összes többi óra unalmasan telt el. Irodalmon Mike beszélt hozzám amire nem nagyon figyeltem, de néhány helyen azért sikerült bólogatnom vagy épp elmosolyodnom. Mikor az irodalomnak vége lett és Edward jött elkísérni a következő órámra, Mike olyan pillantásokat küldözgetett felé, hogy ha egy pillantással ölni lehetne akkor Edward már halott lenne, még akkor is ha ez lehetetlen.

Most az ebédlőbe haladtam Edwarddal és a mellettem fecsegő Alice-el aki el akart csalni vásárolni.Hiába ellenkezem úgy is el kell mennem vele, úgyhogy fölösleges húzni a dolgot.

-Jajj, de jó! Köszönöm, Bella! - ölelgetett az ebédlő közepén mikor elmondtam neki, hogy vele megyek a kínzásra.

-Várj, Alice! - emeltem fel az ujjam szigorúan mikor elengedett. -Én választom a saját ruháim. - próbálkoztam határozottan mondani.

-Oké-oké. Mennyünk!- húzott a büfé felé közben beszélt. -És Rose is jön.- Hát akkor ennek a próbálkozásnak annyi. Két boltkóros lány egy helyen, akik az én ruháimat akarják összeválogatni. Azt hiszem ebben veszíteni fogok.

Miután kifizettem a pizzaszeletemet és a narancslevemet leültünk Edwarddal és a többiekkel a szokott asztalhoz. Ebéd közben Alice hosszasan ecsetelte, hogy milyen ruhát akar nekem venni és, hogy milyet látott az újságba és még ehhez hasonló dolgokról fecsegett amire nem nagyon tudtam odafigyelni.

Ebéd után mentem az utolsó órám felé ami tesi volt. Nem vagyok valami jó tesiből így bemelegítéskor inkább a terem szélére álltam ahol nem látják, hogy bénázok. Aztán a tanár bejelentette, hogy röplabdázni fogunk. Négy csoportra osztotta az embereket és két csapat a terem egyik oldalán játszott a másik kettő pedig a maradék helyen volt. Az ellenség csapatában ott volt Jessica és ismerve kétballábasságom ezt ki is használta. Ha hozzá került a labda mindig úgy ügyeskedett, hogy felém üsse úgy hogy az ne legyen túl feltűnő. Végül is az a cél, hogy győzzön az egyik csapat, de úgy éreztem ő nem csak ezért gonoszkodik velem. 

Neheztel rám azért, mert tetszik neki Mike folyton utánam lohol, de nem értem, hogy ezért miért engem büntet. Én nem tehetek róla. Azért szerencsére a lányok akik velem egy csapatban voltak mindig elém álltak és elütötték a labdát mielőtt én elérhettem volna.

Az óra végén a másik mindenki kezet fogott a másik csapattal. Jessica mosolyogva odajött hozzám mintha mi sem történt volna és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment tovább. Kiérve az ajtó előtt ott állt Edward és egy csókkal üdvözölt. A parkolóba érve ott találtuk Alice-t aki vigyorogva dőlt neki Edward szürke Volvo-jának.

-Minek örülsz ennyire?- gyanakodtam mikor odaértünk.

-Én is megyek veletek Charlie-hoz.-közölte a kis manó.

-És hol vannak a többiek?-kérdeztem vissza.

-Nekik még órájuk van.

-Oké.-sóhajtottam.- Mielőtt elmegyünk Charliehoz előtte mennyünk haza.-kértem és megindultam az ajtó felé.

-Szó sem lehet róla. -állt elém Alice.-Most gyorsan megyünk Charliehoz és utána pedig irány a pláza.-mondta ellentmondást nem tűrve.

-Azt hittem Rose is jön.-próbálkoztam.

-Persze, hogy jön. Már ott fog várni minket a boltnál.-világosított fel.

Ezután Alice behuppant hátulra, Edward a kormányhoz én pedig mellé. Most kivételesen nem csacsogott Alice állandóan ami meg is lepett, de egyszer-csak az orrom elé nyomott egy újságot és ecsetelni kezdte az elképzeléseit az új ruhatárammal kapcsolatban. Reagáltam rá egy fintorral és újra belemélyedt az újságába.
Én meg idegesen dobogtam a lábammal.Mit mondjak Charlie-nak? Merült fel bennem ugyanaz a kérdés ma már többször is, de választ még nem találok.Talán majd Edward és Alice kitalálnak valamit. Ekkor egy hideg kezet éreztem a dobogó lábamon és egyből lenyugtatott. Felnéztem és Edward higgadt arcával néztem szembe.

-Nyugi.-simított végig combomon amitől egy kellemes borzongás futott végig rajtam.-Nem lesz semmi baj.-mosolyodott el. Sóhajtottam és már csak azt vettem észre, hogy állunk.

Kinéztem az ablakon és csodálkozva vettem tudomásul, hogy itt semmi nem változott. A nagy Swan ház  fala piszkos fehér-már-már szürke a sok esőtől-és látni a nappaliból jövő fényeket ami szerint Charlie tv-t néz. Az egyik autó feljárón álltunk a kocsival. Mellettünk Swan rendőrfőnök villódzó tetejű rendőrautója.

Mire feleszméltem Edward már kinyitotta nekem az ajtót és azt várta, hogy kiszálljak. Alice
várakozva nézett rám én meg gyorsan kipattantam a kocsiból és amilyen gyorsan kiszálltam olyan gyorsan el is csúsztam a sárban. Szerencsére Edward elkapott a hónom alatt így nem lettem csupa sár. Alice halkan kuncogott, Edward csak elmosolyodott vagy próbálta visszatartani a nevetését. Morogva felegyenesedtem.

Edward megfogta a kezem és elindultunk az ajtó felé. Az ajtóhoz vezető úton egy járda volt cifra szegélyekkel. Ez sem változott. Alice mögöttünk jött és mikor hátranéztem láttam, hogy vigyorog. Sóhajtottam egyet és megnyomtam a csengőt.

-Megyek.-hallottam meg Charlie dörmögős hangját és kinyílt az ajtó.

-Szia apu.-köszöntem neki mosolyogva.

-Szia Bella.-sóhajtott megkönnyebbülten és átölelt.Mintha a többiek ott sem lettek volna, de azért az egyik kezemmel visszaöleltem.-Apu ők itt Alice Cullen a barátnőm és Edward Cullen a barátom.-mutattam az említettek felé mikor elengedett. Charlie ránézett Alice-re aki úgy vigyorgott, mint a tejbe tök és Charlie-nak is egy mosoly jelent meg ráncos arcán. Aztán Edwardra nézett és az összekulcsolódott kezünkre. Az arcán meglepődöttséget láttam és o-ra formálta a száját, mintha azt hinné, hogy senki nem látja.

-Jó napot Swan rendőrfőnök úr.-nyújtott Edward kezet udvariasan.-Edward Cullen vagyok.

-Szólíts csak Charlie-nak.-rázott kezet vele apu.-Örülök Edward.-erre ő biccentett.

-Jó napot.-nyújtotta oda Alice a kezét bájosan mosolyogva.- Alice Cullen vagyok.

-Charlie.-fogott kezet vele is.-Örülök, hogy megismerhetlek Alice.-mosolygott rá.- Gyertek beljebb.-tessékelt be.

Felakasztottuk a kabátunkat a fogasra és leültünk a nappaliba.

-És hol van Reneé?-tudakolta az apám.

-Még Edwardék  házában, de nemsokára hazaköltözünk. Mármint a forksi lakásunkba.-próbáltam hazudni, mert nem hiszem, hogy mostanába el fogunk költözni. Legalábbis addig nem amíg anyu veszélyes.

-Értem.-sóhajtott.-És hogy van a pici? Megszületett már?

-Iiigen.-nyögtem.-Jól van.És te hogy vagy apu?-próbáltam terelni a témát.

-Hiányoztál már, Bella.-mondta aztán mintha eszébe jutna valami a fejéhez csap.-Elfelejtettem... Nem kértek valamit inni?-nézett végig rajtunk. Ránéztem Edwardra és Alice-re akik próbáltak elfolytani egy mosolyt.

-Én nem kérek köszönöm.-mondta Edward és Alice.

-Én megyek és öntök magamnak egy pohár vizet.-álltam fel.-Apu te kérsz valamit?

-Nem köszönöm, kicsim.

 A konyhába mentem ahol szintén nem változott semmi. Csupán az ablakra lett téve egy másik függöny. Legalábbis én úgy emlékszem, hogy más volt. Levettem egy poharat a helyéről és a csaphoz emeltem. Még nem engedtem meg a csapot, hogy halljam, hogy mit beszélnek a nappaliba.

-Mióta vagy együtt a lányommal?-kérdezte Charlie. Ne! Ugye most nem fogja kikérdezgetni, mint az ilyen általános tini filmekmekben a birtokló apa. Nem tettszett ez a dolog, de azért tovább hallgatóztam.

-Már egy hete.-válaszolt Edward higgadtan.

-És... ömm..szereted?-ez a helyzet Charlienak is kínos volt csak próbálta játszani a jó apát mert lelkifurdalása van, hogy keveset volt velem.

-Igen.-válaszolt Edward még mindig nyugodtan és határozottan. Önkéntelenül mosolyra húzódott a szám és engedtem a vizet a pohárba. Miután megittam gyorsan elmostam és visszamentem a nappaliba. Leültem Edward mellé és elmosolyodtam.

-És mikor jönnek látogatóba Reneé-ék?- tette fel Charlie a kérdést a sok közül amire nem tudtam mit válaszolni.

15. fejezet

Dallam


-Apu. - nyögtem a telefonba. Most mit mondjak neki?




-Bella, hol vagytok? És egyáltalán jól vagytok? Mi történt mikor elmentetek? Hova mentetek? Több mint egy hete nem talállak titeket sehol. Nem vagytok a kórházba se otthon. Ryan-nek van valahol Forks-ban lakása vagy mi? Hol vagytok?- halmozott el kérdéseivel, amire egyáltalán nem tudtam mit válaszolni, de valamit muszáj lesz mondani. Nyeltem egy nagyot és elkezdtem beszélni.



-Először is nyugodj meg, Apu. Jól vagyunk.- csitítgattam és kezdtem magyarázni. – Ryan egyik orvos barátjánál vagyunk itt Forks-ban valahol… - folytattam volna, de közbe vágott.



-Cullenék-nál? – biztos jól ismeri őket, hisz Carlisle nagyon jó orvos a kórházban. Biztos mindenki ismeri.



-Igen, szóval… -mondtam volna tovább, de megint közbe vágott.



-Odamegyek, tudom, hol laknak Cullenék. – Mi? Nem! Nem jöhet ide, akkor mindenre rájön.



-Nem kell Apu! – szóltam bele szinte már kiabálva a telefonba. – Már késő van. –próbáltam győzködni halkabban. – És szinte már mindenki alszik. Én is most készültem lefeküdni. – ezzel nem mondtam akkora hazugságot.



-Rendben akkor majd reggel. – vetette fel újabb őrült ötletét.



-Ne! Akkor suliba megyek!- mondtam neki megint túl hamar. A szám szélét harapdáltam úgy gondolkodtam. – Majd holnap suli után elmegyek hozzád! Jó?



-Rendben. – sóhajtott. – Várlak!



-Én most elmegyek lefeküdni. Szia. –köszöntem el.



-Jó éjszakát! Szeretlek, kicsim!



-Én is téged. – suttogtam és kinyomtam.



Hát ez Nagyszerű! Holnap nem győzök majd magyarázkodni apunak, hogy hol voltunk ennyi ideig, miért nem jöttünk haza és, hogy miért nem láthatja Renée-t.



Bebújtam a takaró alá és vártam, hogy Edward odajöjjön mellém. Nem kellett sokáig várnom. Pár másodperc múlva ő is lefeküdt az ágyra és odabújt mellém. Fejem hideg mellkasára hajtottam és a kérdések ellepték az agyamat.



-Edward?



-Igen?- kérdezett vissza.

-Holnap ugye eljössz velem Charlie-hoz? – kérdeztem reménykedve.



-Persze. – válaszolta. – De most már aludj. - mondta kedvesen és elkezdte simogatni a hátam. Hideg kezeitől végigfutott rajtam egy jóleső bizsergés, amit ő észrevett és elmosolyodott. Arcomat elbújtattam Edward kemény mellkasába és egy álomtalan álomba csöppentem.



Reggel egyedül ébredtem és amint letettem a lábam a padlóra egy kis kobold lépett be a szobámba és a szekrényem előtt kezdett pattogni.



-Jó reggelt, Bella! – köszönt és semmit sem takaró ruhákat dobált az ágyra. Amiket én nem fogok felvenni.



-Neked is! – köszöntem vissza, de kezdtem is el az ellenkezést. - Alice, jó lesz, ha visszaadod a ruháimat, mert én ilyeneket nem veszek fel. – hátrafordult és olyan ártatlanul nézett rám, mint egy tetten kapott kisgyerek.



-De hát Bella, ezeket együtt választottuk. – ja, persze. Úgy együtt, hogy Alice megnézte, hogy áll rajtam és már vitte is a pénztárhoz. De ellenkezni már nem volt szívem, mert olyan szívszorítóan nézett rám, hogy elment minden bátorságom megbántani.



-Felveszem ma, ha megígéred, hogy visszaadod a ruháimat. – alkudoztam mire visítozva a nyakamba ugrott.



-Jajj, Bella! Köszönöm! – sipítozott majd leszállt rólam.



-Alice. – figyelmeztettem mikor leszállt rólam. – Ha visszaadod a ruháimat.



-Jól van! –sóhajtott, de az a vigyor még mindig ott díszelgett manó arcán. – De most öltözz fel lent várunk! – mondta és eltűnt. Én meg ott maradtam ezekkel a szörnyen kivágott ruhákkal a szobámba.



Megnézetem azt, amit kirakott nekem az ágy szélére. A felső egy világoskék színű tunika volt. Elég mély kivágással. A nadrág egy szürke csőnadrág volt, de én, ahogy ránéztem elég kicsinek tűnt. Hozzá kaptam egy lapos talpú kék cipőt, ami nem is volt olyan rossz.



Sóhajtva mentem a fürdőbe. Ott átöltöztem és megmostam a fogam. A hajam kifésültem és csak hagytam, hogy két oldalon hulljon le a vállamon. Visszamentem a szobába a táskámért és mentem le a lépcsőn. Rögtön finom illatok csapták meg az orromat, ami a konyha felől jött.



A nappaliba ültek a többiek. Köszöntem nekik és mentem volna a konyhába, de két hideg megfogta a derekam hátulról. Megfordultam és Edward közeli arcával találkoztam.



-Jó reggelt. – mondta és lágyan megcsókolt.



-Jó reggelt. – motyogtam vissza fél kábultan és miután elengedett mentem a konyha felé ahol Esme kedves mosollyal odatolta elém a rántottat és egy pohár narancs üdítőt.



A nappali felől meghallottam egy szép dallamot és miután befejeztem a reggelimet rögtön odamentem. Edward ült a zongoránál és szinte mindenki őt figyelte. Nem is tudtam, hogy zongorázik. És gyönyörűen. Én csak álltam a nappali bejáratánál és néztem és hallgattam, ahogy ő játszik.



A dallama lassú volt és gyönyörű. Még sosem hallottam ezért arra következtettem, hogy Edward írta. Olyan volt, mint egy altató.



Mikor véget ért Edward felnézett és tekintete találkozott az enyémmel. Sötétedő aranyszín szemébe elvesztem. Csak bámultuk egymást mikor Egy pattogó manó betáncolt a nappaliba és közölte, hogy indulunk a suliba. Emmett egy színpadias sóhajjal felkelt, mint aki elfáradt valamiben, megfogta Rose kezét és a garázs fele indult. Ezen elmosolyodtam. Alice egy 100 wattos mosollyal tudatta velem milyen boldog, hogy ezt vettem fel és adott egy kabátot.



Edward felállt a zongorától és elindult felém. Megfogta a kezem és a fülemhez hajolt.



-Gyönyörű vagy. –suttogta felvéve a lélegzet elállító mosolyát.



-Köszönöm. – mondtam lesütött szemekkel.



Kuncogva húzott le a garázsig beültetve a kocsijába, amiben hátul Alice és Jasper ültek. Boltkóros barátnőm egész úton fecsegett csak azt nem mondta még el hova dugta a ruháimat, de azt még kiderítem. Első sorban a Charlie- val való találkozásom miatt kell görcsölnöm.

 
Köszönöm a 33 rendszeres olvasót és a többi látogatót. Kérek szépen komikat!:)

14. fejezet

Remélem tetszik majd a 14. fejezet és sietek a frissel ha kapok komikat, mert hát az előzőhöz egyet sem kaptam pedig 32 rendszeres olvasótól nem olyan sok lealább egy. Na mindegy. Jó olvasást! Puszi



Anyai ölelés


Rémisztőnek tűnhetett volna és valószínűleg mások külső szemmel egy horror film részletnek gondolhatták volna, ahogy a kishúgommal a kezemben – aki mellesleg már kinézett 4-5 évesnek- közeledek a vörös szemű anyukám felé. Én viszont nem féltem. Mások számára lényegtelen dolgoknak tűnhetett volna az, ami most a fejembe járt. Mégis olyan kérdések leptek el, ami nagyon is számított számomra.


Például, hogy anyu mit szól a Rennesme névhez vagy például ugyanúgy fog-e még szeretni, mint azelőtt amikor még nem volt egy másik- sokkal tündéribb és gyönyörűbb- lánya?

Sokféle témában volt rengeteg kérdésem, amit neki szeretnék feltenni-bár nem tudom lehet-e majd.

Boldog most? Milyen vámpírként? Milyen volt az átváltozás? És egyáltalán beszélgetni vele, lényegtelen dolgokról és hallani a hangját, ami fogadok, most már úgy csilingel, mint más vámpíroknak. Hallani szerettem volna, ahogy vidáman nevet és mohón, izgalommal meséli milyen furcsa dolgok történtek vele aznap, mint egy kisgyerek.

Egyfolytában őt néztem. Figyeltem a reakcióját, mint mindenki. Kivéve persze Rennesme. Ő boldogan és óvatlanul nyújtózkodott felé apró kezeivel. Megálltam anyura, pont annyira, hogy a húgom ne érjen oda. Renée arcára kiült a csodálkozás mellé pedig a szeretet, ami nem tudott sok helyet foglalni a döbbentség mellett.

Mellkasa nem mozgott, amiből arra utalhattam, hogy nem vesz levegőt.

Lassan ránéztem a mellette álló Ryan-re, aki bólintott egyet. Magam sem tudom, hogyan, de értettem a jelzését. Visszafordultam anyuhoz, próbáltam leplezni a hangom remegését és megszólaltam.

-Anyu. – nem tudtam tartani. A könnyeim önállósították magukat és forró kiscseppenként potyogtak le az arcomon. Úgy éreztem mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkomba, és ha megszólalok vagy elkezdek hangosan sírni vagy ide- oda csuklik a hangom. A hátam mögül halk sutyorgásokat hallottam, de hátranézni nem tudtam. Ránéztem Ryan-re aki várakozva nézett rám. Rennesme észrevette, hogy valami baj van, átkarolta a nyakam és átölelt. Én, ahogy így tudtam visszaöleltem és az arcomat elrejtettem az ibolya illatú, selymes hajába. Türelmesen várt mindenki, míg megnyugodtam és újból elkezdtem beszélni. – Megfoghatod a… - a szavakat kerestem. – a kislányod.

-Csak ne lepődj meg, mert van egy érdekes képessége. – folytatta Ryan. –Ha hozzáér az arcodhoz képes gondolatokat megosztani veled. –anyu aprót bólintott és a húgomért nyújtózkodott. Rennesme is vihorászva ágaskodott anyu kezeibe. Óvatosan odanyújtottam és hátraléptem egy lépést.

A húgom elővette bájos mosolyát, amivel mindenkit meg tud hódítani magának. Bátran egy határozott mozdulattal odatapasztotta apró kezeit anyu homlokára és elmosolyodott. Nem tudom mit üzenhetett neki gondolatban, de anyu is boldogan mosolygott. Jó volt látni végre. És boldogan.

Anyu letette a földre a húgomat, aki a lábamhoz futott. Kísértetiesen megnőtt. Tegnapelőtt még csak a térdemig ért most meg már tíz centivel nagyobb.

Anyu megkopogtattam Ryan vállát ezzel jelezve, hogy mondani akar, valamit csak nem mer megszólalni nehogy levegőt, vegyen. Aztán felém mutatott mire azonnal egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon.

Ránéztem Ryan-re aki megint némán bólintott. Lassan elindultam anyu felé és óvatosan megöleltem. Éreztem, hogy visszaölel hideg kezeivel. Élveztem az ölelését még akkor is, ha nem volt a régi, mert részben az volt. A régi ölelése puhább és melegebb volt, mint a mostani, de a régiben és az újban is van közös. Teljes szeretettel ölelt át. Egy anyai ölelés. Még akkor is, ha anyu nem is olyan anya típus inkább még mindig, mint egy kamaszodó tizenéves, de ezért is szeretem ennyire.

***

-Bella, drágám! Nem vagy éhes? –kérdezte Esme a nappaliba.

-De egy kicsit. Köszönöm. - válaszoltam fénylő szemébe nézve, ami tele volt törődéssel és kedvességgel.

-Megyek is és készítem. – mosolygott és el is tűnt.

Én pedig visszafordultam a többiekhez. A kanapén ültem Edward mellett, míg az anyám az egyik fotelben jó messze tőlem. Carlisle a másikban kérdezgette Renée-t a történtekről. Emmett és Jasper a biztonság kedvéért itt voltak a nappaliba és sakkban fogadtak. A fogadás tétjét nem tudom, de az az érzésem, hogy vicces lesz. Ryan itt ült mellettünk és anyut leste.

Rose és Alice az internetből és az újságból válogattak ruhát a húgomnak, de félek nem csak neki. Kate addig Rennesme-vel játszott. Elezar és Carmen elment vadászni. Tanya pedig… Talán felment a szobájába vagy nem tudom. Még mindig szörnyű érzés volt, hogy haragudott rám és féltékeny volt. Itt van egy ilyen szép nő, mint ő és ráadásul oda meg vissza van Edwardért és ő még is engem szeret. Ezt szerintem soha nem fogom megérteni vagy nem is akarom. Az a lényeg, ami történik az már nem olyan fontos, hogy miért.

Hosszú töprengésemből Edward rántott ki azzal, hogy felállt.

-Gyere. – nyújtotta a kezét, amit én készséggel megfogtam. – Esme hív, hogy kész a vacsorád.

Elindultunk a konyha felé miközben Edward közelebb hajolt és a fülembe sutyorgott.

-Egyébként gyönyörű vagy ebben a pizsamába. – mosolygott.

-Kössz… - és közben fülig pirultam.

Egy apró csókot lehelt vörös arcomra és felültetett a konyhapult egyik magas bárszékére. Esme odaadta elém a vacsorám és miután megettem felmentem Edwarddal a szobámba, mert már fáradt voltam. Mikor beléptem csörögni kezdett a mobilom. Leültünk az ágy szélére és felvettem.

-Bella! Végre, hogy te felveszed a telefont…

13. fejezet

Viszontlátás


Rettentő hosszú időnek tűnt, amíg vártunk anyura. Olyan régóta nem ölelhettem meg, nem beszélhettem vele és nem láthattam azt a kis gyermekes vidámságot a szemébe. És még mindig nem tudom Meddig lesz ez a szomorú távolságtartás? Mikor lesz anyu boldog? Meddig tart ez az időszak, amikor mindenkinek tartania kell tőle? És hogy állandóan védenek tőle, mintha egy vérszomjas állat lenne, ami most szabadult az állatkertből. Én már látni akarom végre.


Úgy gondoltam, hogy inkább felmegyek fürdeni és átöltözni, minthogy itt lent feszülten várjak. Szóltam Edwardnak és egy futócsók után elmentem fel a szobámba.

Összeszedtem a cuccaimat és a szekrényhez mentem elővenni a rongyos pizsamámat. Ám nem találtam helyén a sarokban összehajtogatva, ahogy én hagytam. Hanem helyette egy kék színű igencsak kivágott pizsama felső hozzá pedig egy hozzáillő lenge hosszú nadrág. Elvitte valaki az összes ruhának mondható ruhámat és itt hagyta azokat, amiket Alice-el vele vásároltam a múltkor.

-Alice.-morogtam magamnak.

Már csak azt csodálom, hogy még nem vett újat, de lehet, hogy nem volt már ideje miután kidobta az összes normális ruhámat. Vagy van egy másik lehetőség is, ami egyben jó és rossz is.

A jó része az, hogy ha elvisz vásárolni nemet, mondhatok arra a ruhára, amit nem akarok hordani vagy egyáltalán felvenni és megmondhatom, melyiket akarom. A rossz része pedig az, hogy mindezt fölösleges, mert úgyis felveteti velem és megveszi magától azokat a ruhákat is, ami nem tetszik.

Egy nagy sóhaj kíséretében megfogtam a pizsamát és elsétáltam a fürdőig. Ott letettem a székre a cuccaimat és a tükör elé léptem.

Bőröm most is falfehér és szürke karikák díszítik a szemem alját. Nem tudom, Edward mit szeret rajtam. Teljesen átlagos vagyok. Még különösebben szép sem. Egy ilyen tökéletes ember találhatna magának sok ezerszer szebb lányt vagy mondjuk vámpírlányt magának. Ő mégis engem szeret. Olyan… logikátlan.

Levetkőztem és beálltam a zuhanyzóba. Magamra engedtem a forró vizet, amitől izmaim ellazultak és az sem érdekelt, hogy a forró víz egy kicsit csípi a bőrömet. A hajamat is megmostam a kedvenc eperillatú samponommal. Ilyenkor elvesztem az időérzékem és most csak akkor eszméltem fel mikor Alice kopogott az ajtón és szólongatott.

Azonnal kiszálltam a zuhanyzóból és elkezdtem törölközni.

-Mindjárt megyek!- ha Alice itt van, akkor anyunak is itt kell lennie, de eszembe jutott valami, amit meg kellett kérdeznem. Úgyhogy gyorsan kiszóltam neki hátha még itt van.

-Alice!-szólitgattam.

-Igen? –kérdezte.

-Hova tüntetted a ruháimat?- bár tudtam, hogy úgysem mondja el azért próbálkozni lehet.

-Milyen ruhákat?- adta az ártatlant.

-Azokat a ruhákat, amik az enyémek és a szekrényembe voltak. - világosítottam fel miközben vettem fel a pizsamát. A trikó része épphogy leért a köldököm aljáig a nadrág részét sem tudtam teljesen felhúzni szóval szinte az egész alhasam kint volt. Így mennyek ki? Ezt nem gondolta komolyan! – Mi ez a pizsama Alice?- kérdeztem rémülten.

-Ugyan már. – jött be halál nyugodtan egy halvány mosollyal az arcán. Viszont én nem tudtam átvenni ezt a nyugodtságot.- Nagyon jól áll rajtad. Siess! Már várnak!- sürgetett. Gyorsan elkezdtem mosni a fogam.

-Alice hol vannak a ruháim?- kérdeztem közben.

- Egy jó helyen.

-Alice add őket vissza. Kevés az a ruha, ami a szekrényemben van. Azok is kellenek. - próbáltam ráhatni.

-Majd elmegyünk vásárolni. – ettől féltem. - Úgyis el akartam menni a többieknek is ruhát venni és így te is jöhetsz.- vigyorgott.

-Ezt még megbeszéljük. – mondtam. – De most mennyünk. – és indultam volna el a z ajtó felé, de Alice elkapta a karomat.

-Várj egy kicsit, Bella! – mondta komolyabban. – Vigyázni kell! Semmi hirtelen mozdulat, nem mehetsz túl közel hozzá, ne ijedj meg tőle és óvatosan. –mondta majd feltartotta az ujját és újra elvigyorodott. - És már megbeszéltük! Eljössz velem vásárolni. – majd meg sem várva válaszomat húzott le magával a lépcsőn.

A lépcső alján, az egyik oldalon álltak a húgommal a Cullen család és a többiek a másik oldalon Ryan és Renée.

Hihetetlenül szép volt. Olyan tökéletes. Anyu arca hirtelen felém fordult észrevéve, hogy jövök le. A szeme ijesztően vérvörös az arca hófehér és tökéletes. Haja fényesen és rendezetten ölelte körbe bájos arcát. Az összhatást csak azok a rémisztő szemek zavarták, meg amiben most csodálkozást és örömöt láttam.

Alice odament Renesmee-hez és a többiekhez. Edward azonnal odajött és megfogta a kezem. Én csak anyut bámultam, ahogy ő is engem és sóvárogtam arra, hogy oda mennyek és megöleljem, de ezt nem szabadott.

Annyira örültem, hogy újra látom, ahogy boldog és szerelmes. Ryan szorosan átkarolta a derekát. Emmett és Jasper készenlétben álltak, hogyha valami baj történne, ők mindjárt közbe avatkozhassanak. Lesétáltam le nem véve a szeme anyuról. Abban reménykedtem, hogy közelebb mehetek, legalább egy kicsit.

Alice odahozta hozzám Renesmee-t és a kezembe adta. Mosolyogva bólintott, ami azt jelentette, hogy odamehetek végre. Elengedtem Edward kezét és a húgommal a kezemben közeledtem anyu felé.