Első nap
Ezen az éjszakán álomtalan álomba merültem Edward hideg, de gyengéd karjai között. Kérésemre nem válaszolt csak azt mondta, hogy aludjak, és majd holnap megbeszéljük. Jah… holnap. Mit kell ezen megbeszélni? Hiszen ha már az egész családom vámpír, én miért ne legyek az?
Reggel arra keltem, hogy valaki a hajamat simogatta és suttogott a fülembe.
-Bella, kicsim fel kell kelni.-súgta a fülembe. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Edward angyalarcával. Kellemesen hideg ujjaival elkotorta az arcomba lógó, kósza hajtincseket.
-Jó reggelt!-mondta lélegzetelállító mosolyával.
-Szia.-mondtam álmosan.-Anyu hogy van?-kérdeztem.
-Még tart az átváltozás. Még két napig.-egyre szomorúbb lettem pedig még reggel van. Edward váratlanul odahajolt és lehellet finoman megcsókolt, de aztán túl hamar el is húzódott én meg értetlenkedve néztem.
-Alice.-sóhajtotta és abban a pillanatban valaki kopogott az ajtón.-Szabad.-mondta Edward. Alice benyitott és rögtön jött oda hozzám fölrángatni.
-Gyerünk Bella. Adok neked ruhát!-mondta mikor már kifele húzott a szobából.-Mivel neked még nincs, gardróbod ezért addig itt lesznek a ruháid.-mutatott az ő gardróbjába. Nagyobb volt, mint maga a szoba és látszatra több ruha volt benne, mint a plázába.-Gyere már Bella! Ne állj ott tátott szájjal!-kuncogott.
Olyan ruhákat választott, amit én szabad akaratomból biztos nem vennék fel, de így, hogy itt van Alice nincs sok választási lehetőségem. A többi ruha sem más. Felvettem egy fekete csőnadrágot, egy kék hosszú ujjú blúzt és lapos talpú kék cipőt. Fel akartam venni a szokásom dzsekimet, amibe jöttem, de amint Alice meglátta kivette a kezemből és eldugta. Vett elő egy másikat, ami egyáltalán nem hasonlított arra, amit én felvennék. Elkezdtem kutatni egy jobb után, de csak még kivágottabbak voltak. Így hát kénytelen voltam felvenni, amit ő választott, de először elmentem a fürdőbe fogat mosni, de amint ki akartam menni Alice jött be, hogy megcsinálja a hajam. Próbáltam ellenkezni, de ő csak ennyit mondott:
-Idő pazarlás erőlködnöd! Láttam, hogy meg fogod engedni.-és ezzel ő lezártnak tekintette a témát. Kivasalta a hajam majd felfogta egy copfba. A sminket már nem hagytam csak egy kicsi púder került fel az arcomra, de az is épp elég volt. Mikor lementünk a nappaliba már mindenki készen volt indulásra.
-Bella, nem vagy éhes? Csináltam neked szendvicset!-mondta Esme kedvesen.
-Most nem vagyok éhes, de elviszem a szendvicset a suliba.-ajánlottam fel. A kezembe nyújtotta és indultunk lefele a garázsba. Edward közben odajött mellém átfogta egyik kezével a derekam és édesen suttogott a fülembe:
-Gyönyörű vagy!-én meg egy puszit nyomtam az arcára.
Jasper, Alice és én Edward kocsijával mentünk. Rosék pedig Emmett dzsipjével. Én ültem az anyós ülésen Alicék meg hátul. Már félúton voltunk mikor Edward megszólalt:
-Mit szeretsz az Üvöltő szelekben?-kérdezte.
-Honnan…?-akartam kérdezni, de válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
-Az éjjeli szekrényeden volt és én meg megláttam.-mondta.
-Olvastad már?-kérdeztem vissza.
-Igen.
-Honnan tudod, hogy az a kedvenc könyvem?- kérdeztem mosolyogva. Biztos, hogy már furdalja a kíváncsiság, hogy nem láthatja a gondolataimat. Alice és Jasper hátul halkan elkezdtek kuncogni. Pont megérkeztünk a suliba. Edward leparkolt és rájöhetett, hogy mit terveztem, mert angyal arcán egy csibészes félmosoly jelent, meg amitől éreztem, hogy a szívverésem kiakadt.
-Csak tippeltem és egyébként az van az éjjeli szekrényeden.-mondta mosolyogva és közben kiszállt a kocsiból és nekem is ajtót nyitott.
-Te nem szereted?-mosolyogtam rá.
-Nem, igazán.-mondta, de ekkor megszólalt a csengő és gyorsan elindultunk a suli fele, hogy beérjünk. Nekem történelem órám volt. Könnyű megtalálni a termet. Edward mutatta meg. Én egyedül nem találtam volna meg. Először is az én tájékozódási képességemmel és, mert az a térkép, amit Alice adott az nagyon halvány volt. Kifogyott a tinta a suli nyomtatójából? Alice mikor meglátta, hogy megyek suliba egyből jött és elrendezte a papírjaimat. Úgyhogy nekem már nem volt semmi dolgom.
A tanár már bent volt a terembe. Gratulálok!- mondtam magamba.-Jó kezdés, első nap, első óráról kések el!
-Szia.-köszönt el tőlem halkan és egy csókot lehelt az ajkaimra.
-Szia.-sóhajtottam és eltűnt
Halkan kopogtam és mikor meghallottam, hogy a tanár mondja, hogy szabad én lassan benyitottam.
-Elnézést a késésért.-mondtam.-Nem találtam a termet.-hazudtam. Valamit morgott az orra alá és megmutatta a széket ahova ülnöm kell. Egy barna hajú lány mellé ültetett. Aki rám mosolygott, de a szemében nyoma sem volt kedvességnek. Botladozva odaértem és leültem mellé.
-Szia.-köszönt.-Jessica vagyok.-mosolygott.
-Szia, én meg Bella.-próbáltam visszamosolyogni.
-Kérem, figyeljenek az órára!-mondta a tanár. Mind a ketten odanéztünk. Az óra elég unalmasan telt csak figyelni kellett és jegyzetelni. Bár a gondolataim most nem itt jártak. Csengetéskor összepakoltam és elindultam az ajtó fele. Négy ember az ajtóban várt.
-Szia.-köszönt egy szemüveges, barna hajú lány.-Angela vagyok.-mosolygott kedvesen és az ő szemében ez is látszott.
-Én meg Eric.-szólt az egyik fiú aki Angela kezét fogta.
-Bella vagyok.-mosolyogtam rájuk.
-Szia.-mondta a másik fiú, aki egy kicsit zavarban volt.-Mike vagyok.
-Sziasztok.-szólalt meg Edward a többiek háta mögül. Jessica jól végig nézett rajta én meg azonnal odaálltam mellé és megfogtam a kezét.-Milyen órád lesz?-kérdezte mosolyogva.
-Matek.-válaszoltam.-Neked?
-Irodalom.-sóhajtott.
-Nekem is matekom lesz, Bella. Ülsz mellém?-kérdezte Angela kedvesen.
-Persze.-mondtam én is mosolyogva. Még csak most ismeretem meg, de már egészen megkedveltem.
-Akkor menjünk.-karolt belém, míg Edward a másik kezemet fogta.
Elvezettek a matek teremig. Edward is elment az órájára és mi meg leültünk az asztalunkhoz.
-Szóval jársz Edward Cullennel?- kérdezte mosolyogva.
-Öhm… igen.-mondtam.-Miért?
-Hát itt sok mindenki bepróbálkozott nála, de senkinek nem adta be a derekát. Gondolok itt például Jessre.-tudtam! Tudtam, hogy Jessica itt az a pasifaló, pletykás csaj.-De nyugi! Edward udvariasan tudatta vele, hogy nem kell neki.-kuncogott.-Egyébként mióta ismered őt?
-Nem olyan rég.-válaszoltam és pont belépett a tanár. A nap további része ugyanúgy telt. Edward minden órára elkísért és volt, amikor jött velünk Jessica vagy Mike, mert közös órám volt velük. Mikor Mike-al voltunk Edward nagyon dühös képet vágott. Gondolom a gondolataira. Eljött az ebédidő és Angela-ék megkérdezték, hogy ülök-e velük, de én azt mondtam, hogy Edwardékkal ülök és egész jól viselték a visszautasítást, vagyis Mike egy eléggé szomorú képet vágott Jessicán meg látszott, hogy nagyon féltékeny. Még volt ezután egy órám, amire Edward ugyanúgy elkísért utána pedig mentünk a parkolóba. Ugyan úgy ültünk, ahogy jöttünk reggel. Edward most is villám nem is vámpír gyorsan vezetett. Mikor beértünk a garázsba ő kinyitotta nekem az ajtót.
-Milyen volt az első napod?-kérdezte mikor már mindenki felment mi meg csak álltunk a kocsi mellet.
-Türhető volt.-mosolyogtam.-Hallottam Angelától, hogy Jessica kikezdett veled.-vigyorogtam tovább.
-Én meg Mike perverz fantáziálgatásait hallottam rólad.-mosolygott majd egyre közelebb jött és mikor az ajkai a számhoz értek megszűnt létezni a világ.
Kérek szépen több komit, mint az előzőnél, mert ott is csak kettőt kaptam. Nem fogok érte hisztizni és komihatárt sem fogok csinálni csak jó esne ha írnátok. Jót is és rosszat is ha akartok. Köszönöm.
Puszi
2010. június 29., kedd
8.fejezet
2010. június 24., csütörtök
7.fejezet
2010. június 23., szerda
6.fejezet
Alice mániája
Már az első bolt után mentem volna haza. Mintha Alice, Rosalie, az eladók, a ruhák és mindenki, aki abba a boltba van ellenem szövetkezett volna. Már-már egy érzéketlen műanyag próbababának éreztem magam. Ha nem adtak rám húsz ruhát, akkor egyet, sem és amikor mondtam, hogy járok az én ruháimba Alice aztmondta, hogy túl hideg ahhoz Forks. Amiben félig igaza volt, de hoztam néhány olyan ruhát is, ami ide való. Igaz nem olyan sokat, de az mindegy. Minden felpróbált ruhát végig kritizálták és valami bonyolult nevű tervezőkről beszéltek. Aztán végül egy kék dzseki és egy fekete csőszáru nadrág mellett döntöttek. Maguknak is vettek néhány ruhát és végre mentünk a pénztárhoz. Ki akartam fizetni, de Alice nem engedte. Amíg ők fizettek meg beszélgettek az eladóval addig kimentem a fiúkhoz mivel ők kint maradtak a padon.
-Ti miért maradhattatok kint? Nekem persze végig kellett szenvednem egy órát.- duzzogtam és leültem közéjük.
-Nem voltál elég meggyőző és magabiztos.-mondta Emmett és kihúzta magát vigyorogva. Edward halk kuncogását hallottam a másik felemről. Közben Alicék kijöttek a boltból és indultak a következő felé.
-Emmett, gyere, fogd a cuccokat és most a férfiruhákhoz megyünk.-mondta neki Rose és már be is ment a következő boltba. Emmett meg sem mozdult.
-Látod, Bella? Így kell ezt csinálni.-vigyorgott.-Nem is vett észre.
-Emmett Cullen!- nézett ki Rosalie az üzletből. Emmettnek azonnal lefagyott a vigyor a képéről és elindult Rose felé, aki már húzta maga után. Ezen nevetnem kellett és hallottam, hogy Edward is velem nevet.
Hihetetlen, hogy Emmett még ilyenkor is meg tud nevettetni, de ekkor valami furcsa szomorú érzés kerített körbe. Én itt nevetgélek, boldogan miközben anyu szenved… Lelkiismeret furdalásom volt vagy inkább szégyent éreztem és az arcomról azonnal eltűnt a mosoly. Lehajtottam a fejem magam elé bambultam.
-Mi a baj?-kérdezte Edward értetlenül a hamar hangulatváltozásomtól.
-Semmi.-feletem kurtán, de tudtam, hogy úgysem hiszi el.
-Ugyan, Bella! Látom, hogy valami nincs rendben!-mondta.
-Anyu, hogy van?-kérdeztem mire nagyot sóhajtott. Szóval megértette mi a gond.
-Bella, figyelj rám!-emelte meg az állam kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.- Attól még, hogy anyukád most rosszul van, nem kell neked is vele szenvedned. Nem mondom, hogy kezdj el ugrálni örömödben, de attól még nem kell mindig búskomornak lenni. Nem nagyon emlékszem az ember szüleimre, de előttem haltak meg. Nem tudom átérezni, amit te most, érzel, de ne legyen lelkiismeret furdalásod amiatt, hogy nevetsz rajta, hogy Emmett milyen hülyeségeket csinál.-mosolyodott el.-Haza akarsz menni?-kérdezte lágyan és elengedte az államat, de most már nem tudtam elszakadni a pillantásától.
-Szerintem Alice nem nagyon lenne oda az ötletért.-bár eléggé csábító ajánlat. Bólintott és ekkor jött ki a boltból a durcás Emmett és utána Rose és Alice.
Emmett odaült mellénk Alice és Rosalie elénk álltak.
-Most mehetünk a következőbe!-javasolta Alice Rosenak.
-Vagy inkább abba, ami a következő után van.-válaszolta vissza.
-Jó, de utána bemegyünk abba is ahol a múltkor voltunk.-mondta Alice.
-Rendben, de akkor utána elmegyünk arra a helyre, ami ott van ahol múltkor voltunk mellett.-ez nekem kínai.
Elindultunk és egész nap nem csináltunk mást csak ki az egyik boltból be a másikba. Ránéztem az órámra: fél kettő.
-Alice!-szóltam oda neki.-Nem megyünk valahova enni, mert már éhes vagyok?
-Gyorsan!-mondta, kijött a ruhák közül és elhúzott ebédelni.-Rose, gyere, Bella éhes elvisszük enni.-jött ő is utánunk. Edward a padon várt minket míg Emmett odament Rosehoz és elvette a cuccainkat.
Elvittek valami Mexikói büfébe, ami ott volt a plázában. Alice kért nekem valami nagyon finomat. A nevét, azt nem jegyeztem meg csak azt tudom, hogy valami szezámmagos valami. Leültek mellém és Alice hozott még egy pohár kólát.
-Köszönöm.-motyogtam és elkezdtem enni.
-Rendben csak siess.-mondta türelmetlenül.
-Nem kell annyira sietni.-tiltakozott Emmett.-Ráérünk és így is még a lábam is fáj ami elvileg lehetetlen.-mondta szimpadiasan amin nekem mosolyognom kellett, a lányok megrázták a fejüket. Edward pedig engem figyelt. Gondolom nézni akarta, hogy milyen lesz a reakcióm. Még mindig rosszul éreztem magam, de már nem annyira.
-Hogy bírod ezt te megenni?-kérdezte pár perc csend után Emmett és ráfintorgott a kajámra. Erre csak a szememet forgattam.
Mikor megettem a kaját új boltok és boltok következtek, de már kezdtem unni.
-Nem mehetnénk haza?-kérdeztem Alice-t mikor épp nyújtott egy ruhát, hogy próbáljam fel.- Már így is látod, hogy melyik ruha jó nekem, miért kell felpróbálni?
-Mert.-makacskodott.
-Alice, majd otthon felveszem, ígérem.
-És én választom ki mibe mész suliba… -alkudozott.
-De akkor most megyünk!-mentem bele.
-Rendben.-mondta, végigjárta villámgyorsan az összes sort és leszedett egy halom ruhát, amit soha nem vennék fel. Inkább kimentem a padra a fiúkhoz.
-Mindjárt megyünk.-ültem le melléjük a padra.
-Hogy sikerült rávenned Alicet?-kérdezte Emmett gyanakodva.
-Ő választhatja ki a ruhát, amiben megyek suliba.—mondtam mire Emmett felnevetett. Tudtam, hogy ezt meg fogom bánni.
-Hát őszintén sajnállak-nevetett tovább.
-Kösz.-morogtam.
Végre kijöttek és elindultunk a kocsi fele. Edward udvarisan kinyitotta a kocsi ajtaját és elindult a vezető oldal fele. Mikor mindenki beszállt a kocsi motorja halk zümmögő hanggal kelt életre. Megint éreztem azt a csodálatos illatot, amit mindig Edward közelében. Némán ültünk a kocsiban. Edward nagyon gyorsan ment. Inkább nem is néztem rá a mérőre, bár már az volt az érzésem, hogy rég kiakadt.
Mikor kiszálltunk a kocsiból egy éles sikolyt hallottam és futottam be a házba a többiekkel utánam.
2010. június 20., vasárnap
5.fejezet
Mi lesz ha...?
Este többször is arra ébredtem fel, hogy Edward itt ül az ágyam szélén és néz, de mikor már kimegy, az álmosság a szememből eltűnik, úgyhogy biztos csak álmodtam.
Felkeltem és lementem a konyhába. Nem láttam közben senkit a lakásban aztán a konyhában megpillantottam Esmet, aki épp meleg szendvicset csinált.
-Jó reggelt!-köszöntem kedvesen.-Hmmm… az illata nagyon jó.
-Jó reggelt!-odajött és megölelt. Mikor elengedett a hűtőhöz sietett és kivett egy pohár narancslevet.-Tessék, igyál!-nyomta a kezembe. Leültem a pult egyik székéhez és elkezdtem kortyolgatni az italomat.
-Hogy van anyu?-kérdeztem mikor lerakta elém a meleg szendvicset. Aggodalmasan néz rám, ami semmi jót nem jelent.
-Még alszik…-habozott.-Este vittem fel neki vacsorát és úgy néz ki, hogy a benne lévő kisbaba nem az emberi feléhez van közelebb, mert nem fogadta el azt az ételt, amit felvittem. Carlisle már gondolt arra, hogy vért kéne, itatni az anyukáddal hátha az nem jön ki belőle és abba egyikőjük sem hal éhen.-pár másodperc beletelt mire megértettem mindennek a jelentését. Vért kell Reneének innia ahhoz, hogy ő és a baba ne haljon éhen. Ez azért durva. Egy gyors fintor hagyta el az arcomat.
-Tudom, elég furcsa a gondolat, de ha…
-Ha anyu ettől rendbe jön, akkor jó.-vágtam közbe mire ő halványan elmosolyodott. Elkezdtem enni a szendvicsket, mikor eszembe jutott még valami.
-A többiek hol vannak?
-Alice, Jasper, Edward, Rosalie és Emmett iskolában, Ryan fent van édesanyádnál. Carlisle meg gyorsan beugrott a kórházba, de siet vissza, mert nem akarja itt hagyni sok időre Reneét hátha lesz valami.
-Emmett és Rosalie…?-Carlisle gondolom az orvos, akit még nem láttam,de őket sem tudtam kik.
-Igen, velük még nem találkoztál és Carlisle-vel sem, de később hazaérnek.-magyarázta.
-Felmehetek anyuhoz?-kérdeztem kiskutya szemekkel, de ha azt mondta volna, hogy nem akkor is felmentem volna. Látnom kell, hogy van.
-Hát gondolom, úgysem tudlak visszatartani.-mondta.-De anyukád még alszik. Éjszaka nagyon későn sikerült elaludni, úgyhogy ha lehet, ne keltsük fel. Had aludjon, amíg tud.-mondta komolyan.
-Halk leszek.-bizonygattam, amin futólag elmosolyodott, megfogta a kezem és húzott fel anyu szobájába. Halkan benyitottunk.
Ryan ott ült anyu mellett és fogta a kezét. Ránéztem anyura. Szörnyen nézett ki. A verejték csurgott le a homlokán, a kezén és mindenhol. Gömbölyödő hasától alig lehet látni az arcát, ami teljesen sápadt, de nyugodt. Amikor utoljára találkoztunk akkor nagyon elgyötört arcot vágott és sikítozott fájdalmában. Most viszont látszik, hogy nem bántja semmi.
-Anyu-suttogtam döbbenten és odasétáltam mellé. Megfogtam a kezét ami nyirkos volt és meleg.
-Rendbe fog jönni.-szólalt meg hirtelen Ryan.
-Honnan tudod?-hogy lehet benne ennyire biztos. Vagy csak én vagyok ennyire negatív? Én nem hiszek már benne, hogy anyu jól lesz? Én csak remélem, de nem vagyok benne olyan biztos, mint Ryan. A könnyek megint gyülekeztek a szemembe, de ezúttal nem akartam elbőgni magam.
-Carlisle remek orvos és anyukádban is van rengeteg élni akarás.-ez igaz, anyu nagyon szereti élvezni az életet és ezért nem akart véget vetni egy másiknak, még ha az megöli is, mert bízik, benne vagy inkább tudja, hogy túl fogja élni, de ennek semmi értelme.
Az első könnycsepp végiggördült az arcomon és nem akartam, hogy a többit is meglássák ezért gyors léptekkel kimentem a szobából be a sajátomba. Esme végig utánam jött. Nem akartam megbántani, de most nem akartam társaságot, nem akartam, hogy velem együtt szenvedjen. Hiszen milyen, ha valakinek az anyja haldoklik, ha a gyerek egyáltalán nem biztos benne, hogy az anyja élni fog holnap. Megálltam az ajtóban és szembefordultam Esme-vel.
-Ne haragudj Esme, most szeretnék egy kicsit egyedül lenni.-könnyeimmel küszködtem, de nem szabad sírni, látnia, mert akkor ő is szomorú lenne, és nem menne addig el.
-Rendben, de ne aggódj, anyukád jó kezekben van.-mosolygottt és megölelt.
Bementem a szobámba és lerogytam az ágyra. Most már könnyeimet eleresztve nyomtam a fejem a párnába, hogy tompítsam a zokogásomat. Mi lesz, ha anyu meghal? Ki lesz a családom? Charlie-val fogok élni? Nem, az kizárt. Szeretem, de nem nagyon érezném, magam vele úgy mintha lennék valakivel. Mármint ott van, csak olyan mintha nem lenne ott. Ez elég fura, de így van.
Próbáltam elaludni, de hogy mikor most keltem fel egy órája? Ránéztem az órára: 11:12-t mutatott. Ha már nem tudok aludni valamivel le, kéne kötnöm a figyelmemet, de amint erre gondoltam az éjjeliszekrényemen lévő telefon rezegni és szólni kezdett. Megnéztem ki van kiírva. Apu… Remek! Most mit mondjak neki?
-Szia, apu!-szóltam bele.
-Bella! Mi történt? Hol vagytok? Hogy van Reneé?-tette fel kérdéseit sürgetve.
-Semmi baj, csak anyunak fájásai voltak és… -na, most kell kitalálni valami jót!-jött értünk Ryan és elvitt ide hozzájuk.-remegett a hangom, de remélem nem észre vehetően.-Anyu már remekül van és semmi baj apu, komolyan.-bizonygattam.
-Jött a kiszállító és átvettem a cuccaitokat. Be is vitték így már csak be kell rendezni.-mondta most már kevesebb aggodalommal.
-Oké.
-Ha valami baj van… -kezdte volna.
-Akkor szólunk.-bizonygattam nem túl meggyőzően.-Na, mennem kell apu… szia!
-Szia…- és kinyomta. Nem tudom, hogy bevette- e amit mondtam, de ez most nem is nagyon érdekelt.
Lementem a konyhába-mivel tudtam, hogy ott találom Esme-t- és mikor leértem egy szőke és nagyon sármos férfival beszélgetett. Gondolom ő Carlisle. Mikor Esme észrevett rögtön odajött és megölelt. Utána pedig bemutatott a férjének.
-Carlisle ő itt Bella. Bella ő itt Carlisle.-mondta, de miközben rám nézett féltést láttam a szemében. Ilyen rosszul nézek ki? Bár mondjuk rendesen kisírtam a szeme.
-Szia, Bella. Anyukád rendbe fog jönni.-mondta ő is és megölelt.
-Köszönöm.-suttogtam jó illatú vállába.
-Semmiség.-mondta, elengedett és ment fel az emeletre.
-Éhes vagy Bella? Vagy mit adjak, hogy jobban érezd magad?-kérdezte már- már kétségbeesve.
-Jól vagyok!-már amilyen boldog lehet valaki, ha az anyja épp haldoklik.
Leültünk a kanapéra felhúzott lábakkal és beszélgettünk. Így egy kicsit elterelődött a figyelmem.
-Holnap menned kéne iskolába, már be vagy íratva és valahova menned kell tanulni addig is.-tért rá erre a témára.
-Muszáj?-kérdeztem nyavalygós hangomon.
-Igen, sajnos.-mondta egy bátorító mosollyal.-Alice oda lesz, hogy te is velük mész meg persze a többiek is, de ő különösképpen, mert ilyenkor mindenkit el szokott vinni magával vásárolni.
-Vásárolni?-a hangom pár oktávval magasabb hangot ütött. Egyébként sem szeretek vásárolni, most meg pláne semmi kedvem.
-Nem muszáj elmenned, ha nem akarsz, majd Alice elmegy nélküled.-mondta. -De persze megpróbál majd rávenni, viszont ha nem akarsz, akkor nem kell.- mondta kedvesen. Ettől megnyugodtam, viszont ha könyörögni fog akkor nem tudok nemet mondani, de ha még is azt mondom lehet, hogy megsértődik.
-Megjöttünk!-sípította Alice az ajtóból. Aztán hirtelen a nappaliba került.-Láttam, láttam!-szóval volt egy látomása. Remélem, abba én nem megyek vásárolni.-Készülődj, Bella! Tíz perc múlva indulunk!-mondta mire én tátott szájjal néztem rá.
Közben bejöttek a többiek. Fogadok Jasper felől jött ez a nagy adag nyugalom. Mosolyogva odajött és már éreztem, ahogy besegít Alicenek és a képességével próbál rávenni a vásárlásra. Bejött még egy vigyorgó feketehajú izompacsirta és a kezét fogó szőke szépség. Nála szebb lányt még életemben nem láttam. Egyszerűen tökéletes, bár melyikkőjük nem? A fekete hajú fiú elém állt én is felálltam és hirtelen megölelt. Olyan volt mintha egy puha mackót ölelnék azzal a különbséggel, hogy ő kemény és hideg volt most mégis jólesett egy ölelés.
-Emmett Cullen.-mondta mikor elengedett.
-Bella Swan-válaszoltam.
Odajött az a gyönyörű szőke hajú lány is és megölelt.
-Rosalie Hale vagyok!-mondta és megsimogatta a hátam. Nem tudom miért, de mindenki döbbenten nézett ránk.-Jól lesz anyukád!-mondta mikor elengedett és arrébb állt.
-Bella Swan vagyok, és köszi… -suttogtam lehajtott fejjel.
Jasper is megölelt és akkora már biztos voltam benne, hogy elmegyek vásárolni Alice-el. Alice még mindig vigyorogva megölelt és egy puszit nyomott az arcomra.
-Hova is készülődjek?-adtam a hülyét.
-Ne csinálj, úgy mintha nem tudnád.-közben már a lépcső fele vonszolt.-Hát vásárolni.-mondta egyszerűen. Mintha magától értetődne, hogy engem most el fog cipelni, amiben már én sem kételkedtem, mert legalább kicsit kikapcsolódom.-Rosalie, jössz te is?
-Persze, hogy megyek.-remek, ő is vásárlásmániás.
-Még valaki?-fordult vissza a lépcsőn Alice mire Emmett mint egy kis gyerek elbújt Rose mögé mintha nem tudná, hogy úgy is látszik. Itt elkuncogtam magam.-Emmett, te is jössz neked is kell venni néhány ruhát és kell még valaki, aki cipeli a cuccokat.
-Miért ki van még?-kérdeztem.
-Edward már a kocsiban vár, amíg ki nem megyünk.- ez valahogy örömmel töltött el, hogy ő is jön. Már még jobban el akartam menni.
-Na, de most miért? Van egy csomó ruhám!- nyavalygott Emmett.-És mivan Eddyke nem bírja el a szatyraitokat?-a végén már elnevette magát.
-Nagyon vicces vagy Emmett.-mondta Alice lekezelően.-Már mehetsz is be a kocsiba.-de Emmett nem mozdult.- Láttam, hogy eljössz Emmett, úgyhogy nem érdemes kötözködnöd.-erre ő duzzogva megfordult és kisuhant a házból. Rosalie is feljött be a szobájukba. Biztos megint átöltözik. Mi is felmentünk és sok ruha után, amit nem elfogadhatónak találtam, végre kiválasztottuk a legelviselhetőbbet Alice ruhái közül. Mivel az enyémek a vadonatúj lakásunkba van ahol még sosem jártunk.
Kimentünk és beszálltunk Edward kocsijába. Rose és Emmett egymás mellé ültek hátul Alice pedig melléjük én az anyósülésre és Edward persze vezetett. Jó volt újra látni és érezni az illatát, ami belengi az egész kocsit.
-Szia!-köszöntem halkan Edwardnak.
-Szia!-ölelt meg féloldalsan.-Nem is hiszem el, hogy hagytad magad rávenni, hogy gyere el kínzó túrára!-kuncogott miközben beindította a kocsit.
-Itt vagyok hátul Edward.-figyelmeztette Alice, de ő még mindig kuncogott és vele együtt én is.
-Igazából nem volt kérdés, hogy eljövök-e.-magyaráztam.-Csak mivel Alice látta úgy gondoltam nem érdemes veszekedni vele, amikor a végén úgy is neki lenne igaza.
-Van benne valami.-vigyorgott Edward.
Írjatok komit pls!
2010. június 14., hétfő
4.fejezet
Találkozás
Egész repülőúton csak zenét hallgattam, aludtam és olvastam így nem tűnt olyan hosszúnak, de a gyomrom állandóan görcsben volt és még álmomból is az ébresztett föl, hogy valami nyomasztó érzést éreztem és mikor felkeltem akkor jöttem rá, hogy izgulok és félek.
Mikor leszálltunk Seattle-ben első dolgom az volt, hogy felvettem a kabátomat, de még így is nagyon fáztam. Az arcomat megcsípte hideg szél szemeimből könnyet kifacsarva. Szörnyű, hogy valaki, hogy tud ilyen helyen élni. És hogy még rosszabb legyen elkezdett csöpörögni az eső.
Charlie jött ki értünk a reptérre a rendőrségi kocsijában. Gyorsan beszálltunk mielőtt jobban esett volna az eső és elindultunk. Én elől ültem és anyu hátul, mert a dudorodó hasával már nem tudott volna kényelmesen leülni. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan! Pedig csak pár napja derült ki, hogy terhes és már ekkora.
-Sziasztok!-köszönt apu és engem féloldalasan megölelt a kocsiban.
-Szia, apu. -köszöntem vissza.
-Szia, Charlie. -mondta anyu is.
Az egész út alatt Charlie reménytelenül próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem igazán sikerült neki, mivel én nem vagyok annyira bőbeszédű és anyunak pedig kínos, ha apu róla kérdezget. Végül megálltunk az egyik utca sarkán lévő háznál.
Sárga volt-ami anyunak különösen tetszett- egy kis barna kerítéssel a háta mögött pedig erdő. Nem olyan, mint Phoenixben, de ez is megfelel.
Merengésemből anyu sikolya keltett fel. Azonnal odanéztem, a földön térdelt a fejét a járdára szorította ás mindkét kezével átfogta gömbölyű hasát. Oda futottam és kikaptam a zsebéből a telefonját.
-Nyugodj meg anyu! Nem lesz semmi baj, hívom Ryant. –de amint ez kimondtam még egy vérfagyasztó sikoly tört fel a torkából. Közben apu befutott egy pohár vízért és azt nyomta anyu kezébe.
-Bella-zihálta apu idegesen.-azonnal bevisszük Reneét a kórházba. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet ebben a helyzetben végülis mégiscsak egy vámpír gyerekét hordozza magában.
-Ne! Várj egy percet. -mondtam neki és elkezdtem keresni Ryan telefonszámát. Az sem sokat segített, hogy az ujjaim eszeveszettül remegtek és anyu telefonja a világon a legbonyolultabb telefon. Végre megtaláltam, de mire egyet is csöröghetett volna, anyu felemelkedett mellőlem és Ryan betette a kocsijába. Villámgyorsan pattantam be anyu mellé a hátsó ülésre. Ryan előre szállt be és beindította a motort. Olyan gyorsan száguldott, mint egy őrült, de most nem érdekelt.
Szemeimet könnyek szúrták, amik nem bírták tovább és lassan kigördültek a szememből. Nyugtatásként anyu fülébe suttogtam, hogy semmi baj és hogy minden rendbe fog jönni, bár már én sem tudom, mire számítsak.
-Figyelj rám, Bella!-szólalt meg sürgetően Ryan.-Akihez most viszlek titeket régi, jó barátom orvos, ő és a családja sem iszik embervért és igazán, nagyon kedvesek. Már meséltem nekik rólatok és elmondtam, hogy mi történt édesanyáddal. Én felsietek vele és elkezdjük ellátni addig te is kérlek, menj be a házba! Hidd, el nem bántanak, nincs mitől félned!-bizonygatta. Már, hogyne lenne! Az anyám egy vámpírtól terhes és nem is biztos, hogy egyáltalán túléli a mai napot. Erre a gondolatra még jobban potyogtak a könnyeim, de rábólintottam Ryan kérésére. Ha van legalább egy kis esély arra, hogy Reneé megmenekül, akkor bármit megteszek érte.
Hirtelen állt meg egy óriási üvegfalas ház előtt. Nagyon modern ahhoz képest, hogy vámpírok, bár nem is tudom mire számítottam. Ryan hátrajött, és mint a villám vitte el mellőlem anyut. Itt volt mellettem és már nincs itt. És mi lesz, ha többet nem is lesz itt? Nem, nem gondolhatok mindig a legrosszabbra.
Önkéntelenül is hangos zokogásba kezdtem. Tudtam, hogy ki kéne szállnom a kocsiból, de nem volt erőm hozzá, túlságosan féltettem anyut.
Valaki kinyitotta az ajtómat. Felnéztem és egy kis fekete hajú kobolddal találtam szembe magam. Fájdalmas szemekkel nézett rám.
-Gyere be!-szólalt meg.-Esme főz neked teát és itt pihenhetsz. -mondta mire bólintottam és még mindig könnyes szemmel szálltam ki a kocsiból. –Egyébként a nevem Alice és te pedig Bella vagy.- látta rajtam, hogy nem igazán akarok megszólalni és már amúgy is tudta a nevemet. Én csak bólintottam. Átkarolta a derekamat és így kísért be a házba. Mikor beléptünk egy harmincas éveiben járó nő átvett Alicetől, leültetett a kanapéra és kezembe nyomta a bögre teát. Megsimogatta a hajam és féloldalasan átölelt.
-Esme vagyok, és nagyon sajnálom anyukádat, hidd el rendbe fog jönni.-bizonygatta. A forró könnyek megint előtörtek a szememből végig áztatva a már így nedves arcomat és lecsöppenve a pulcsimra eltűnni.
-Bella vagyok. -suttogtam a fülébe illedelmesen, mert mégis milyen lenne az, ha meg sem szólalnék, mint valami néma. Alice odaült Esme mögé a kanapéra.
Nem hallottam, hogy jött volna valaki, de egyszer csak valaki megkopogtatta a vállamat. Hátranéztem és a világ legszebb szemével találtam magam szembe. Bronzos színű haja kócosan az égnek meredezett, de még így is tökéletes volt. Nem volt se túl izmos se túl gyenge. Tökéletes… Belenéztem a szemébe, ami nála is fájdalmat és féltést sugárzott.
-Edward Cullen vagyok. -mondta és megölelt-ez olyan hagyomány lehet náluk. Visszaöleltem. Az illata fantasztikus volt. Természetesen hideg, mint minden vámpír, de kellemesen.
-Bella Swan. -suttogtam. Mikor szétváltunk rögtön nekik szegeztem a kérdéseimet, kezdve az elsővel.
-Hol van anyu?
-Fent az orvosi szobába.-válaszolta Edward.
-És hogy van?-a végén elcsuklott a hangom az elfojtott sírástól.
-Carlisle mindent megtesz érte, most pontosan nem tudom, hogy van, de biztos, hogy rendbe lesz.-ígérte Edward, de engem idegesített ez a tudatlanság. Alice elkezdett nyöszörögni, leült elénk a padlóra és a fejét a két lába közé fogta.
-Mi a baj, Alice?-kérdezte aggódva Esme. Valószínűleg ő a fogadott anyukájuk.
-Nem látom mi fog történni, semmit.-nyöszörögte. Persze ebből én semmit nem értettem. Láttam egy elmosódó foltot és utána már csak azt vettem észre, hogy valaki ül Alice mellett és átfogja a vállát.
-Helló Jasper vagyok. Alice párja. -mondta. És hirtelen olyan nyugalom áradt szét a testemben, hogy azt hittem mindjárt elalszok. Nem értettem, hogy ez mitől van.
-Hallottál már arról, hogy egy vámpírnak lehet képessége vagy tehetsége? Ahogy tetszik.-kérdezte Jasper. Nem sokat értettem belőle így folytatta.- én átérzem, hogy milyen érzelmek vannak valakiben és azt tudom manipulálni, mint például az előbb. Érzem, hogy aggódsz és félted az édesanyádat. És mikor nem értetted, hogy mi a baja Alicenek.-ezen csak tátva maradt a szám. Bizonyára érezte döbbentségemet, mert elmosolyodott.-Alice pedig látja a jövőt és most az aggasztja, hogy nem sikerül neki.-végre megértettem.
-Én pedig gondolatolvasó vagyok-fűzte hozzá könnyedén Edward. GONDOLATOLVASÓ???-jutott el a tudatomig. –Csak a te gondolataidat nem hallom.-homloka ráncokba borult és maga elé bambult.
-Ez mitől van?-kérdeztem halkan.
-Nem tudom.-válaszolta ő is halkan majd rám nézett és pillantásunk összeakadt. Elmerültem azokban a gyönyörű aranybarna szemekben. Egyszerűen nem tudok betelni vele… Azt hiszem teljesen megőrültem.
-Bella, kincsem nem vagy álmos?-kérdezte Esme kedvesen.
-De…-néztem rá.-Egy kicsit elálmosodtam.
-Gyere! –ugrott fel Alice.-Mutatom a szobádat.-és elindult az emeletre Esme pedig követte így nekem is el kellett indulnom. De előtte még…
-Ha felkelek, láthatom anyut?-kérdeztem Edwardtól.
-Persze, szerintem már ő is alszik.-válaszolta. Elindultam mikor valaki megérintette a kezem és megfordultam megnézni ki az. Edward fél centi távolságra volt tőlem.
-Aludj jól!-lehelletét éreztem az arcomon és már az ájulás szélén voltam.
-Szia… sziasztok-, dadogtam és elindultam fel a lépcsőn. Alice megmutatta a szobát. Esmétől még kaptam egy anyai puszit a homlokomra majd befeküdtem az ágyba és elnyomott az álom…
Sokat jelentene nekem néhány komi!Köszi!
Puszi
2010. június 6., vasárnap
Ízelítő és búcsúzás egy hétre:(
Charlie jött ki értünk a reptérre a rendőrségi kocsijában. Gyorsan beszálltunk mielőtt jobban esett volna az eső és elindultunk. Én elől ültem és anyu hátul, mert a dudorodó hasával már nem tudott volna kényelmesen leülni. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan! Pedig csak pár napja derült ki, hogy terhes és már ekkora.
-Sziasztok!-köszönt apu és engem féloldalasan megölelt a kocsiban.
-Szia, apu. -köszöntem vissza.
-Szia, Charlie. -mondta anyu is.
Az egész út alatt Charlie reménytelenül próbált beszélgetést kezdeményezni, de nem igazán sikerült neki, mivel én nem vagyok annyira bőbeszédű és anyunak pedig kínos, ha apu róla kérdezget. Végül megálltunk az egyik utca sarkán lévő háznál.
2010. június 4., péntek
3.fejezet
A búcsúzás
Itt hagyom azt a helyet ahol pár hónapos koromtól kezdve nevelkedtem, ahol szereztem magamnak néhány barátot, ahol élvezni szoktam a napsütés nyújtotta kényeztetést egy olyan helyért ahol születtem, ahol nem ismerek senkit az apámon kívül és ahol állandóan szakad az eső és hideg van. De ha ez az a hely ahol anyunak nem eshet baja akkor bármiben benne vagyok.
