24.fejezet

Sziasztok!
Erre a fejezetre is vonatkozik, az ami az előzőre.
Az első és minden második komizónak elküldöm a következő fejezet ízelítőjét4
De írjátok le a e-mail címeteket! Persze aki már megadta, annak már nem kell.
Remélem tetszik!:DD Nah.. puszi:)))
Jó olvasást!
Klaudia


Furcsaság


-Jajj, Bella! Végre ideértünk! –sikította Lora a fülembe, miközben óriási erővel ölelt át. Én is visszaöleltem és megejtettem néhány könnycseppet, melyek lassan legurultak az arcomon és Lora hajában értek véget.


-Nagyon hiányoztál! –én csak suttogtam és nem sikítottam a fülébe, de így is megértette mit mondtam.

-Annyi minden mesélni valóm van! – áradozott, miközben már csak az egyik kezemet fogta, olyan erővel, mintha azt hinné, hogy valaki szét akarná szakítani. Még akkor sem engedte el, mikor gyorsan visszament a táskájáért és én pedig nagyon szorosan mentem utána.

-Bella! Annyira hiányoztál!- mondta Lucy és ő is egyből a nyakamba termett. – Úgy örülök, hogy végre el tudtunk jönni. – engedett el. –Alig várom már a bált. – mosolygott őszintén.

-Szia, Bella! – jött oda hozzám David és ő is jól megölelgetett, aztán odaállt Lucy mellé és átfogta a derekát. Én meg rámosolyogtam a fülig szerelmes barátnőmre, és így tudattam vele, hogy később alaposan kikérdezem. Ha lesz rá időnk a nagy vásárlás közepette. Míg ezen gondolkoztam, kaptam még egy ölelést.

-Jó újra látni! – mondta halkan közel a fülemhez. Jó hosszan és szorosan megölelt. Aztán elengedett, de még sokáig magamon éreztem a tekintetét. Éreztem, hogy Edward megfeszül mellettem. Gondolom hallott valami gondolatot, de majd később megkérdezem.

Meglepődtem Jim közvetlenségén. Soha nem voltunk túl közel egymáshoz. Persze köszöntünk egymásnak, meg mindig váltottunk néhány szót, de nem nagyon volt közös témánk. Ő sem volt túl beszédes és én sem vagyok az.

-Bella, bemutatom neked Tyler Honkins-t, a barátomat. – mondta. – A többit majd később. – kacsintott rám és vigyorgott olyan Alice féle mosollyal.

Tyler halványan rám mosolygott és a kezét nyújtotta.

- Bella Swan. – fogadtam el a kézfogást.

-Tyler Honkins.- A szeme barna színű volt, a haja pedig fekete. Volt valami tökéletesség az egész arcán, olyan, mint a vámpíroknak, de az kizárt, hogy ő az legyen, hisz amikor megfogtam a kezét, akkor a normálisnál egy kicsit forróbb volt, a vámpíroknak, pedig hideg. De tény, hogy neki is falfehér az arca és olyan szép, mint a Cullen családnak.

Éreztem az Edwardból jövő feszültséget még akkor is, amikor Tyler már nem is volt a közelemben. Kíváncsi vagyok, hogy mi miatt ilyen ideges.

Épp készültem volna bemutatni Edwardot és Alicet, mikor Jim ridegen közölte, hogy már menni kéne a csomagokért. Villámgyorsasággal bemutattam Edwardot és Alicet- aki végig úgy vigyorgott, mint egy vadalma- és elindultunk a csomagokért.

- Mi a baj? – súgtam oda Edwardnak útközben, neki csak rázta a fejét. Nem baj, később majd megint megkérdezem.

Ránéztem Alicere és most nem azt a látványt kaptam, amire vártam. Nem vigyorgott úgy, mint akinek mindjárt szétszakad a szája, hanem elővette az a kifürkészhetetlen nézését és úgy nézett Edwardra. Ő erre csak megingatta a fejét. Senki nem vette észre ezt a kis néma párbeszédüket csak én. Edward észrevette, hogy őket nézem és látta, hogy tudom mit csináltak. Nagyon közel hajolt a fülembe és szinte csak lehelte a szavakat.

-Majd később elmondom. – rábólintottam és megígértem magamnak, hogy később a szaván fogom.

Mikor megkapták a csomagjukat elindultunk a parkolóba. Edward végig szorosan maga mellett tartott és zavartan meredt maga elé. A kíváncsiságom az eget súrolta, de azzal csillapítottam magam, hogy majd úgyis kiszedem belőle.

Akkor engedte csak el a derekamat, mikor be kellett emelni a bőröndöket a kocsiba. Az egyiket Alice a másikat Edward vezette. Én beültem mellé az anyósülésre és mögénk pedig Lora, Tyler és Jim ült.

Lora ugyanazt elmondta, amit Alice. Azt, hogy milyen ruhát fogok viselni, milyen tervezőtől, melyik boltból meg ilyenek. A megfelelő helyeken elfintorodtam, mosolyogtam vagy csodálkoztam. De csak egy részem figyelt rá, mert Edwardot figyeltem a szemem sarkából. Erősen markolászta a kormányt, úgy, hogy még az ő fehér keze is még jobban kifehéredett. Már ha ez lehetséges volt. És a visszapillantó tükörre bámulgatott fel, vagy ha nem akkor feszülten meredt ki az ablakon. Most nem hajtott olyan gyorsan, de azt sem lehetett rá mondani, hogy normális sebességgel ment. Egyszer csak a kezem megindult felé és rátettem az ő kezére, amivel a kormányt markolta. Komolyan féltem, hogy idegességében széttörik a kormány.

Azonnal rám kapta aranyszín szemeit, amikből azonnal eltűnt a feszültség és helyét vette a féltés és a szerelem. Megfogta azt a kezem, amit odatettem és szorosan összefogta hideg kezével.

Az út további részeiben nem csak ő viselkedett furcsán. Tyler is hol a visszapillantó tükröt nézte, hol pedig Edwardra meredt rémült tekintettel. Persze próbált nyugodtnak mutatkozni, ha Lora ránézett vagy hozzászólt. Nem tudtam mi bajuk.

És hogy tényleg semmit se értsek még Jim is nagyon furcsa volt, de ő nem úgy, mint Edwardék. Mikor azt hitte, hogy nem figyelek oda akkor engem bámult vagy a szerelmemmel összefonódott kezeinket. Ha hirtelen hátranéztem már is érdekesebbnek találta a tájnak a tanulmányozását. Az arcán olyan érzések kavarogtak, amiket nem tudtam megérteni és inkább nem is figyeltem rájuk.

A kocsiban tapintható volt a feszültség, de ezt Lora nem vette észre. Ő mindenkihez intézett néhány szót. Persze hozzám a legtöbbet és egyáltalán nem zavartatta magát. Végre leparkoltunk a ház előtt és mögöttünk Alice-ék is. Ki akartam nyitni az ajtót, de Edward gyengéden, de jelentőségteljesen megszorította egy kicsit a kezemet, ezért a kocsiban maradtam. Elengedte a kezemet és ment elővenni a csomagtartóból a bőröndöket, mikor Lorának odaadta ő odajött az ablakomhoz és bekopogott. Keresgéltem egy kar után, amivel le tudom húzni az ablakot, de végül rájöttem, hogy ez gombbal működik ezért azzal próbálkoztam.

- Te nem jössz? – kérdezte értetlenül.

- Mindjárt én is megyek. – kétségbeesve kutattam valami kibúvó után. Felhúztam az ablakot és kiszálltam a kocsiból. – Csak beszélnem kell Edwarddal. Egy pillanat. – mondtam és odamentem hozzá. Éppen zárta be a kocsit a túloldalon, ezért meg kellett kerülnöm.

-Most elmondod? –kérdeztem, mikor szembefordult velem. Megfogta a derekamat és közelebb húzott magához. A szája a fülemhez közelített és halkan suttogott bele.

-Nem ember, de nem is vámpír. – a leheletétől libabőrös lettem, de figyeltem rá és rögtön tudtam kire gondol. – Most nem mondom el bővebben, mert meghallhatja. Tudod, kiről beszélek, ugye? – kérdezte. Egy aprót bólintottam és folytatta tovább. –Ne maradj vele egyedül és maradj mellettem vagy Alice mellett. Tudja, hogy léteznek vámpírok és már azt is tudja, hogy mi azok vagyunk. – hát ezért volt olyan rémült. – nem fogja felfedni a titkunkat, mert a sajátját is félti és túlságosan szereti Lorát, ahhoz, hogy egy ilyen dolog miatt elveszítse. – bólintottam egyet, de eluralkodott rajtam a félelem.

Edward tudja, hogy akkor ő mi, de lehet, hogy ha megmozgatnám egy kicsit az agyam és elkezdenék gondolkodni, akkor én is rájönnék, de ahhoz túlrémült voltam. Persze tudom, hogy nem lehet semmi bajom, ha itt van Edward, mert képtelenségnek tűnt, hogy akkor tudna bántani bárki is. Viszont ott van Lora, Lucy és a többiek. Bár Edward azt mondta nem akarja felfedni, hogy ő micsoda szóval őket nem bántja. Ekkor eszembe jutott még egy név, aki majdnem olyan védtelen, mint bármelyik más ember. Renesmee…

-Edward. – suttogtam rémülten. – És ha Nessi… -pánikoltam, de Edward közbeszólt. Kizárt, hogy a közelébe tudna férkőzni. Állandóan körülötte van Rosalie, Esme, Renée. Mindig van valaki a közelébe. Nem lesz semmi gond. – nyugtatott. –Csak maradj a közelembe. – lehelte, majd megcsókolt. Nem tartott sokáig nekem mégis sikerült elfelejtenem minden gondomat. – és mosolyogj. –mondta Edward ő is mosolyogva. Magamra erőltettem én egy halványabb mosolyt és elindultunk a házba.

Edward az egyik kezével fogta a kezemet a másik kezében tartotta Lucy bőröndjét. Udvarisan kinyitotta a bejárati ajtót, amíg mindenki bement. Anyu üdvözölt mindenkit és bemutatott mindenkit. Anyu, Ryan és a többi Cullen is észrevette, hogy valami nincs rendbe. Anyu felvette az ölébe a húgomat és zavartan nézett Ryan-re. Alice odament Jasperhez és észrevehetetlenül elmondta neki, hogy mi a furcsa. Közben már mindenki tudta – éles hallásuknak köszönhetően- és próbált feltűnés nélkül viselkedni. Alice és én megmutattuk a szobáját mindenkinek. csak két vendégszoba volt, de az egyikben egy nagy francia ágy volt a másikban pedig két egyszemélyes és Alice azt mondta, hogy vásárlás közben vesz majd egy matracot.

-Alice, most értek ide a hosszú repülőútról! – vitatkoztam vele. –Nem várhatod el, hogy most azonnal mennyünk a plázába.

-Esme főzött ennivalót, megeszik és megyünk. – mondta mosolyogva.

Ki tudna vele vitatkozni? – gondoltam magamban. Segítettünk kicsomagolni a bőröndöket és lekísértük őket a konyhába. Edward mindvégig óvó tekintettel figyelte minden mozdulatomat. Mikor mindenki elment az étkezőbe, Edward felhúzott a szobájába és leültetett a kanapéra. Ő leguggolt elém és maga felé irányította az arcomat, hogy rá figyeljek.

Sziasztok!

Elküldtem az ízelítőt üzenetben a két embernek aki leírta az e-mail címét. Remélem megkapták.
Neked Melinda nem tudtam elküldeni, mert nem adtad meg az e-mail címedet, de még leírhatod nekem holnap is-délelőtt, mert délután környékén lesz friss:))).
Amúgy köszi, hogy komiztok, nagyon jól esik egyet-egyet elolvasni.
És köszönöm a 45 rendszeres olvasót és a sok látogatót:DD.
Szóval holnap délután friss!
Puszi:Klaudia

23.fejezet

Sziasztok!
 Végre befejeztem. És remélem tetszeni fog. És kitaláltam valamit.:)))
Az első és minden második komizónak elküldöm a következő fejezetnek az Ízelítőjét. Persze csak ha leírjátok az e-mail címeteket. Kiírom az oldalra, hogy kinek fogom elküldeni és az- persze csak ha akarja- leírja chatbe vagy megjegyzésbe az e-mail címét. Ha akarja akkor elküldheti nekem e-mailban is.
Szóval komizzatok!:PP
Puszi és Jó olvasást!

Érzések



-Felejstd el, Alice! Én ezt nem veszem fel! – tiltakoztam a mai napon már ezerszer ezekkel a szavakkal azokra a túlságosan kivágott ruhákra, amiket Alice akart rám aggatni.


-Jól van, Bella! – vágta rá Alice mélységes nyugalommal, de azért egy kis gonoszság is keveredett a hangjába. – Nemsokára úgyis megyünk ki a reptérre Lora-ék elé és velük együtt is eljövünk vásárolni. – vigyorgott. –Már nagyjából eldöntöttük, hogy hogyan fog kinézni a te ruhád… -és elkezdte ecsetelni, hogy mi hogyan lesz rajtam és persze azt is elmondta, hogy miért.

Elmentünk ebédelni az egyik étterembe, a plázán belül. Alice persze semmit nem evett.

-Miután befejezted elindulhatunk a reptérre. –nézett az órájára.

Rögtön egyfajta szorongás kerített hatalmába. Milyen bolond vagyok, hogy megengedtem Lora-nak, hogy idejöjjön? Őt is bele fogom keverni ebbe a bonyolult életembe, aminek lassan én is teljesen részese leszek, és akkor soha többé nem találkozhatunk. De a másik felem ujjongott és alig várta, hogy olyan sok idő után újra tálákozzunk.

-Nyugalom, Bella. –mosolygott rám Alice.- Nincs okod semmin sem aggódni. – nyugtatott, mikor látta, hogy milyen görcsösen fogom a villát.

- Alice, látod a jövőmet? –kérdeztem a témától teljesen eltérve.

-Persze, de ez hogy… -mondta volna tovább, de é félbeszakítottam.

-Láttál olyannak, mint ti? – kérdeztem.

-Oh.- végre leesett neki, hogy miért vagyok ilyen feszült. – Igen.

Utána percekig nem szólaltunk meg. Én idegesen kotorásztam a salátámat Alice pedig meredt maga elé. Úgy ült ott előttem, mint egy szobor.

-A jövő megváltozhat, Bella. Ha úgy akard. –szólalt meg végül. Legelőször nem esett le, hogy ezzel, most mit akar mondani, de aztán rájöttem. – Én azt hittem, hogy majd Reneével akarsz maradni, a húgoddal, Edwarddal és velünk,- a szemében megcsillant egy kis csalódottság.- de ha úgy érzed… - megint félbeszakítottam.

-Nem, nem, nem. –tiltakoztam és felnevettem hisztérikusan. – Félreértetted Alice. Én veletek akarok maradni. – még a gondolatába is beleborzongtam, hogy valaki elválasszon tőlük. – Csak hiányozni fognak. – mondtam. – De az rosszabb lesz, hogy tudom, hogy én is hiányozni fogok nekik.

-Egyszer majd túl lesznek rajta, vagyis muszáj lesz nekik. –simogatta meg az egyik karomat. – És neked is jobb lesz.- mosolygott rám.

Edward nem jöhetne el?- kérdeztem óvatosan, hiszen Alice kijelentette, hogy pasik nem jöhetnek ma vásárolni velünk. Csodáltam, hogy Rose nem jött el, de azt mondta, hogy ő Nessivel akar lenni, és hogy át akarja rendezni a gardróbját.

-A repülőtéren fog várni minket. –sóhajtott fel Alice színpadiasan, amire nekem is egy mosoly ült ki az arcomra.

Mikor végeztem Alice belém karolt és úgy sétáltunk ki az autónkhoz, onnan pedig Cullen család féle vezetéssel mentünk ki a reptérre.

A parkolóban alig volt néhány üres hely, ahova le tudtunk volna parkolni. Bementünk és ott is rengetegen voltak. A siető emberek kicsit sem figyelve másokra lökdösődtek. A hangzavar pedig olyan volt, mintha száz méhet bezártak volna egy befőttes üvegbe. Annyian beszéltek egyszerre, hogy csak egy hangos méhzümmögést lehetett hallani. Néhányszor felkiáltott egy anya a kisgyerekének a jegypénztártól, hogy fogadjon szót.

Alice megfogta a kezem és úgy próbált átráncigálni a tömegen. Valószínüleg ő már tudta, hogy hol van Edward, mert elég céltudatosan kavargott a sok ember között. Nekem már kezdett hányingerem lenni ettől a tömörüléstől, úgyhogy lehajtottam a fejem és már csak a lábakat láttam.

Egyszer csak egy másik hideg kéz átkarolta a derekamat Alice pedig elengedte a kezemet. Edward egy apró csókot nyomott az ajkamra és máris elfelejtettem, hogy milyen sokan vannak a terembe. Átöleltem és az arcomat belerejtettem a vállába. Ő pedig a hátamat simogatta. Kibújtattam a fejem a vállából és észrevettem, hogy Alice nézegeti hirdető táblát, hogy mikor ér ide a repülő. megkerestem rajta a Phonex-ből indulót és figyeltem, hogy mikor jelez.

-Mennyi idő van még Alice?- kérdezte Edward nyugodt lágy hangon.

-5 perc és itt lesz. Mennyünk ki. – mondta izgatottan.

Edward átkarolta a hideg kezével a derekam és kikísért a levegőre. Itt már nem voltak olyan sokan és látni lehetett a közeledő repülőt. Amint megláttam, fellobbant bennem ugyanaz az érzés, mint az étterembe, de most tompította Edward közelsége.

Messzebb állt meg tőlünk a repülő, de még így is meglibbentette a hajamat a tőle érkező szél. Lassan kinyitódott az ajtó és ömlöttek le róla az emberek. Minden személy után vártam, hogy ott jön valamelyikőlyük és végül ők is leszálltak.

Elsőnek Lora, majd őt követte egy ismeretlen fiú gondolom a barátja lehetett. Lucy és David jöttek mögötte. Fogták egymás kezét. Lora nem említette, hogy ők is összejöttek, de nem baj. Jól néznek ki együtt. És utánuk jött ki Jim is. Az eddig mellig érő haját most valószínűleg levágatta, mert már csak vállig ér. Egyre és egyre közelebb jöttek és mi is. Lorán láttam, hogy keres a szemével, de Lucy előbb megtalált és ránk mutatott. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán és a táskáját ledobva futott oda hozzám, hogy megöleljen.

Boldog Karácsonyt kíváok minden idetévedőnek és rendszeresen olvasónak!(L)

Novella

Sziasztok!

Írtam egy novellát ami arról szól, hogy Bella elkésik a New Moon-ban és nem tudja megmenteni Edwardot a Volturitól. Napló formájában van és a végén narrátor szemszöggel. remélem majd elolvassátok és tetszik nektek!

A főblogon van:http://foblogklaudia.blogspot.com/

22. fejezet

Lora

Nem hittem a fülemnek.

-Lora! – örültem meg neki. –Te vagy az? Nagyon hiányzol!

-Azt ajánlom is. –viccelődött. –Te is hiányzol, és még Lucy-nek, Davidnek és Jimnek is, ezért fogunk meglátogatni a tavaszi szünetben. Nektek is ugyanakkor van, mint nekünk vagy nem?

-Hát… - fogalmam sem volt, hogy nálunk mikor van szünet. Az idő sem úgy nézett ki mintha tavasz lenne. Segélykérően kaptam a fejem Edward felé, de az ő helyében Alice állt előttem. A szájával tátogott valami olyasmit, hogy „nem akkor van”, amit én tolmácsoltam a telefonba.

-Semmi gond! Akkor is meglátogatunk… - halkult el. –Persze csak ha nem baj?- ugratott.

-Dehogy gond! Nagyon örülök neki, hogy eljöttök. – mondtam, mert ez őszinte volt csak Lorát nem akartam belekeverni az én különleges családom titkaiba. – Hányan jöttök? Csak, hogy tudjunk rá készülni.

-Hát… -gondolkozott el. – Jön Lucy, Jim, David, én és a barátom. –a hangja kezdett izgatott lenni. –Egy hónapja ismertem meg és nagyon megkedveltük egymást.

-Már alig várom, hogy megismerhessem.-mondtam én is átvéve az ő izgatottságát, de aztán eszembe jutott valami.-Emily nem jön?

-Nem… -habozott.- Majd elmesélem. Nem tudom mi történhetett vele. –a hangja olyan volt, hogy libabőrös lett tőle a hátam.

-Oké. –mondtam alig hallhatóan.- Egyébként én is szeret

Alice megkopogtatta a vállamat és ott lóbálta az orrom előtt a bálos papírt. Biztosan látta, hogy ekkor jönnek majd és ezért kényszerít erre a bálra. Nagyban csóváltam a fejem és így akartam tudatni vele, hogy ha ők itt lesznek, akkor be nem teszem a lábam arra a bálra. Visszabólogatott rám és az arcán szétterült egy hatalmas vigyor. Ebből én nem fogok jól kijönni. Kirakta elém a tenyerét, hogy kéri a telefont.

-Figyelj Lora! – szakítottam félbe. – Alice, az egyik barátnőm, beszélni akar veled. Ne hagyd magad rábeszélni. –figyelmeztettem mielőtt odaadtam Alice-nek a telefont.

Egy elégedett mosollyal rakta oda a füléhez és kezdett el csicseregni. Biztos már látta, hogy mi fog történni. Bár Lora is szereti, az ilyen bálokat ahova kiöltözhet és szórakozhat, úgyhogy nem sok esélyt láttam arra, hogy megúszhatom. Azt gondoltam, hogy majd gyorsan megbeszélik, hogy mennek és engem is elvonszolnak, de Alice már a ruháiról kezdett el beszélni meg arról, hogy milyet akarnak rám aggatni. Jobbnak láttam, ha én inkább nem is hallom. Úgy is megtudom, majd ha már rajtam lesz.

Lementem a nappaliba ahol csak Rose-t és a húgomat láttam.

-Hol vannak a többiek?- kérdeztem Rose-t, aki teljesen el volt foglalva Renesmee-vel. A gyönyörű selymes haját fésülgette, miközben az ölében ülő húgom egy képes könyvet nézegetett.

-Elmentek a Forksi házatokba, hogy berendezkedjenek. – mondta egy cseppnyi éllel a hangjában.

-De hát, miért?-tudakoltam. Már megint úgy érzem, mintha csak én lennék ilyen értetlen, hogy valamilyen egyszerű összefüggésre nem jövök rá.

-Alice látta, hogy idejönnek a… barátaid és ők – hangsúlyozta ki miközben az ajtó felé mutatott. – úgy gondolták, hogy nem lenne annyira szembetűnő, ha inkább ott laknátok addig. – magyarázta, de aligha figyelt rám. Inkább mintha Nessi hajához beszélt volna.

-Mindenki elment oda? –kérdeztem óvatosan, mert láttam, hogy most egy cseppet sem érdeklem.

-Rajtunk kívül. –sóhajtott türelmetlenül.

-Akkor én is elmegyek most oda.- mondtam és az ajtó felé indultam.

-Én is veled megyek. –szólt Alice a lépcső tetejéről. Egy hatalmas vigyorral az arcán. Nem fáj még neki?!

Alice kényelmes kocsijával mentünk úgy, mint a villám. Az ablakon alig mertem kinézni, mert a táj egy hosszú zöld csíkba húzódott a gyorsaságtól.

-Hova sietsz, Alice? –kérdezem meg.

-Nem sietek! Mindig így vezetek. –vont vállat.

-De jó!- ironizáltam.

-Kedvelem a barátnődet. – mondta mosolyogva. –Lora egyből beleegyezett a bálba és el is megyünk majd egyet vásárolni. – félve néztem fel rá. – Te is jössz és mindenki, hiszen kell majd egy csomó minden.- és elkezdte sorolni a végtelen listáját.

Mikor végre odaértünk-, ami Alice tempójával nem volt túl lassú-, akkor megnézhettem, most először a házunkat belülről és észrevettem, hogy itt a kocsim is. Már olyan rég idehozták és mivel Charlie vett át őket el is felejtettem, hogy vannak-e egyáltalán. Túlságosan eltörpültek ezek a dolgok mostanában.

Belépve a házba láttam, hogy még csak most kezdték el a pakolást és a berendezkedést. Emmett fél karral tartja a régi kanapénkat, Jasper pedig egy tv-vel jön utánunk, ami valószínűleg új lehetett, miközben anyu és Renée azon tanakodnak, hogy hova tetessék.

-Sziasztok! – köszöntek.

-Hol vannak a többiek?- kérdeztem miután megöleltem őket.

-Fent vannak és berendezik a szobákat.- válaszolta anyu.

-Egyedül?- kérdeztem. Képtelen gondolatnak hittem, hogy anyu és Esme csak úgy hagyta, hogy kedvük szerint rendezzék be a szobát.

-Igen, de előtte elmondtuk nekik, hogy hogyan akarjuk. –így már azért más.

-Körülnézünk?- kérdezte Alice izgatottan.

-Persze. –mosolyogtam. Ő belém karolt és végigballagtunk az egész házon.

Nagyobb részben a mi bútoraink voltak, de volt, ami új és nagyon modern volt. A konyha új is volt és egyben régimódi is. Ott volt a mi kis barna konyhaszekrényünk, de mellé lett véve egy márvány, vajszínű pult és egy új tűzhely. A fürdőszobába volt egy nagy kád és a sarokban egy kis zuhanyzó. A csap és a tükör köré pedig kis, zöld csempék voltak kirakva. Ki volt alakítva egy kis szoba Renesmee-nek, amit már be is rendeztek. Az egész szoba rózsaszín volt és annak a különböző árnyalatai. Egy kiságy volt benne és egy sarok, ami tele volt játékokkal és képes könyvekkel. Anyu és Ryan szobája még nem volt be rendezve, de az enyémet éppen most csinálták.

-Sziasztok!- léptem be Alice-el az oldalamon. –Aszta! –ámultam el a szoba láttán.

A fal világoskék volt és minden passzolt hozzá, ami ebben a szobában volt. A szoba egyik sarkában ráismertem a régi könyvespolcomra, ami semmit sem változott. Viszont nem láttam egy ruhásszekrényt sem, de volt ott egy ajtó, ami még csukva volt és azt hiszem, hogy nem akarom, megtudni, hogy mi van benne.

-Tetszik? – kérdezte Edward mellőlem, miközben átkarolta az egyik derekamat. Egy puha csókot lehelt a számra üdvözlés képpen.

-Nagyon szép. –áradoztam.

-Renée és Esme érdeme. – mondta. – És a gardrób pedig Alice-é lesz, ha megtölti. –mosolygott.

-Alice? –kérdeztem rémülten.

-Nyugalom, Bella! – nyugtatgatott, de egy vigyor megint felkerült az arcára, ami egyáltalán nem volt nyugtató. –Te is velem jöhetsz vásárolni. –legyintett.

-De jó! –„örültem”.

- Sziasztok! – kukkantott be egy angyalfej az ajtón. Anyu volt. – Csináltam neked ebédet, Bella! Az új konyhában.- büszkélkedett. –Esme megtanított néhány receptre.

-Máris megyek. –mondtam és az ajtó már csukódott is.

-Én addig felhozom az ágyat és lerakom a helyére. –mondta Carlisle és már ott sem volt.

-Szia, Bella! –jött be az ajtón Ryan.- És Alice. –mosolygott. –Én pedig megyek és elkezdem berendezni a mi szobánkat. Itt van a terv. –mutatott a kezében lévő papírra. –Ezüstszínű festék kéne. Van itt valahol? –fordult Edwardhoz.

-Azt hiszem, még van a garázsba.- válaszolt, miközben megfogta a kezem.

-Köszönöm.- mondta Ryan és kiment a szobából.

-Mennyünk. –motyogta Edward a hajamba.

Azt hittem, hogy Alice is jön, de ott maradt és azt mondta, hogy dolga van a gardróbba. Kicsit féltem, hogy hogyan fog kinézni.

Örülnék ha most meglenne az 5 komi!Pls! 

Puszi:Klaudia