Örülök, hogy itt vagy és ha már itt vagy olvass el és komizz is!:)))
Köszönöm az összes rendszeres olvasót és a sok látogatót!
Köszönöm azoknak akik elolvasnak és azoknak is akik komiznak!
Ezek sokat jelentenek nekem!
Tartalom:
A történetem Bella szemszögű.
Bella Swan egy napsütötte helyen él anyával. Szülei elváltak és reménykedik, hogy majd anyja is megtalálja az igazit ,mert rossz ilyen szomorúan látnia.Bella anyja végre rátalál a boldogságra egy másik férfi mellett,aki egy vámpír-de ezt Bella és Renée nem tudja. Egy hirtelen pillanattól vezérelve Renée lefekszik a vámpírral. A vámpír-akit úgy hívnak, hogy Ryan Dawn-ráveszi Renée-t,hogy költözzenek el Forksba. Bella itt találkozik Cullenékkal és itt születik meg az angyali kishúga:Rennesme akit Carlisle segít a világra jönni és ő is változtatja át vámpírrá Renée-t. Közben Bella és Edward kapcsolata is egyre jobban erősödik.
Komik:
Nagyon örülnék ha írnátok megjegyzést, hogy tudjam tetszik-e!
Írjatok jót és rosszat is, hadd tanuljak belőle:DDD
Friss:
Általában minden hétvégén van friss.
Az első és minden második komizónak elküldöm üzenetben a következő fejezet ízelítőjét, ha megadja az e-mail címét.
Ezt a dííjat két embertől is kaptam!
Puszmótól és Nikuska24-től!
Köszönöm szépen mindkettőjüknek:)
Megírod hogy kitől kaptad.
Írsz öt dolgot magadról.
Kiteszed a képet a blogodba.
Továbbadod legalább öt embernek.
Hagysz náluk egy megjegyzést.
1.Nem szeretek a középpontba lenni.
2.Még egy hétig nem leszek otthon.
3.Nagyon hálás vagyok a díjért!:)
4.Nagyon boldog vagyok most:)
5.Eddig egy csomó hülyeséget írtam magamról, de nem jut eszembe most más. xd
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magadról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1.Először Youtube-on néztem meg az alkonyatot azért, mert sokat olvastam róla újságba és kíváncsi voltam milyen 2.Aztán mikor vége lett futottam oda anyukámhoz, hogy ezt meg kell néznie. 3.Megszerezte dvd-n és ő is megnézte utána végigment kb. a félosztályon. xd 4.Utána beszereztem a könyveket és kb. egy hét alatt kiolvastam a harmadikig, de úgy, hogy az egész napomat a szobámba töltöttem. 5.És végül az eclipse-re az egyik legjobb barátnőm kísért el a moziba.Nagyon jó volt!:)))
Az egész testem égett a tűzben. Mintha ledobtak volna valami sötét, tüzes lyukba ahol hallom a körülöttem lévőket és érzem is, ahogy megérintenek, de én nem tudok megszólalni. Vagyis ha megpróbálnék, beszélni amint kinyitnám, a szám sikítanék a fájdalomtól. És azt nem tehetem, fájdalmat okoznék a körülöttem lévőknek.
A lábujjaim kezdenek megszabadulni a fájdalomtól és így haladva egyre feljebb. A szívem dobbant egy utolsót és fájdalmasat aztán minden abbahagyott. Nincs több fájdalom. A fülem sokkal élesebb volt és minden kis zajt meghallottam, ami egy kicsit megijesztett, de tudtam, hogy ez a vámpírsággal. Én pedig az vagyok. Halk sutyorgást hallottam és rögtön felültem az ágyon.
Mikor kinyitottam a szemem minden kis porszemet észrevettem, nem csak azt láttam, amit megsüt a nap néhány sugara, hanem az összeset. Végül az ajtó felé néztem ahol- gyors számolást tartottam- tíz idegen vámpír nézett engem.
Mintha valami késztetne hátráltam egészen addig, amíg neki nem ütköztem a falba és ott pedig leguggoltam mintha rákészülnék ugrani valakire. Egy vadállatias morgás hagyta el a számat, felhúztam a szám szélét, hogy kivillantsam fogaimat. Nem tudom, hogy ezt miért tettem, mintha valami azt súgná, ezt kell tennem.
-Reneé.-lépett Ryan az idegen vámpírok elé. Két kezét maga elé tette mintha meg akarná védeni magát. Éreztem, hogy valami erősen nyugtatni akar. Nem tudtam, hogy mi az, de ettől még jobban megijedtem. – Nyugodj meg! Tudom, hogy ez mind nagyon furcsa, de senki nem fog bántani.
Ezzel egy cseppnyit megnyugtatott és vettem egy mély levegőt, de lehet, hogy nem kellett volna. Megéreztem egy csodálatos illatot vagy inkább kettőt és hallottam a szívdobogásukat, hogy pumpálja az édes vérüket.
Az ösztöneim azt súgták, hogy meg kell szereznem. Mindegy, hogy, de kell különben ez a kaparás még rosszabb lesz.
Az ajtó felé néztem. Világos volt, hogy ott nem juthatok ki. Hátra néztem. Egy ablak volt mögöttem, majdnem földig erő és nagy. Résnyire ki volt nyitva. Aztán, mintha nem is én lennék a testem elkezdett mozogni, míg az eszemet magam mögött hagyva kiugrottam az ablakon az ínycsiklandozó illatok után.
(Bella szemszög)
Rose mellettem ült és játszott a húgommal, aki az ölében ült, de én nem tudtam most semmit se csinálni. Utálom ezt a feszült várakozást! Ezt a semmittevést, mikor az anyám fent épp most kel fel és még csak nem is láthatom. A lábammal türelmetlenül doboltam a padlón.
-Rose!-szólítottam meg.
-Igen?-rám se nézett csak tovább játszott a húgommal.
-Neked milyen volt az átváltozás?-kérdeztem addig is elterelődik a figyelmem.
-Szörnyű.-suttogta.-Pokolian égetett és három napig állandóan. Sikoltoztam és könyörögtem Carlislenek, hogy öljön meg. Számtalanszor elmagyarázta, hogy mi történik velem és, hogy mi leszek, de nem hittem neki azt hittem ő is bánt, de aztán kezdett elmúlni a tűz és utána megint elmagyarázták- nem is tudom mennyi türelem kellett akkor hozzám-kuncogott fel keserűen. – És akkor végre felfogtam mi vagyok - nagyon halkan, mondta a végét alig hallottam.
Néhány percig csend volt. Én emésztettem a hallottakat Rose pedig mintha csak a múltat látná újból maga elé bambult. Hirtelen hangokat hallottam az emeletről és láttam lejönni a többieket. Nem is jönni inkább rohanni. Rögtön felálltam, de elhaladtak mellettem és pont akkor értek oda, amikor az ajtón anyu lépett be.
Semmit nem értettem. Anyunak most kéne fenn ébredeznie.
Odafutottam az ajtóhoz, vagyis próbáltam, de Esme félúton elkapott. Elém állt és elkezdett nyugtatni és azt mondta, hogy nem mehetek most oda. Láttam, hogy anyu az ajtóban leguggol, és előre hajol. Sokan előtte állnak és próbálják leállítani. Egyenesen rám, néz. Kiéhezetten és félelmetesen. Megindul felém, de Emmett vasmarkába szorította és odamentek a többiek is és kivitték az ajtón. Esme még mindig előttem állt és nézett ő is az ajtó irányába ahol az előbb kivonszolták Reneé-t.
Pár perc múlva Edward jött vissza és bíztatóan megölelt. Nem tudtam, hogy mi történt, de vártam, hogy ő majd elmagyarázza. Leültetett a kanapéra és mellém ült. Felhúztam a lábam és vártam, hogy belekezdjem, de ő csak nézett.
-Hol vannak a többiek? Mi történt odafent?-kérdeztem türelmetlenül.
-Elvitték Reneé-t vadászni.- sóhajtott és elkezdte cirógatni az arcomat. - Az újszülöttek elég kiszámíthatóak. Az első néhány hónapban csak a vérre gondolnak, és az ösztöneik irányítják.
-Amikor anyu úgy nézett rám… -felfogtam, hogy ez mit jelent.- Olyan éhesen és ijesztően nézett.
-Ilyenkor kaparja a torkát a sok illat és a szomj, elborul az agya és nem gondolkozik, de még mindig ugyanúgy szeret.-nyugtatott meg.
-Mikor találkozhatok vele?-kérdeztem.
-Lehet, hogy majd ha hazajön vadászatból, de akkor sem sok időre és nem mehetsz hozzá túl közel.-bólintottam. Hozzábújtam Edwardhoz és vártam, hogy anyu hazajöjjön.
A következő friss körülbelül két hét múlva lesz, mert addig nem leszek itthon. Remélem, tetszik. Nem valami hosszú, de szerintem elég eseménydús. Írjatok komit pls! Köszi
Puszi
Köszönöm a 25 rendszeres olvasót és az összes látogatót.
Jó olvasást! Puszi
Én is...
Matekon dolgozatot írtunk, amit tudtam, de Jessica aki mellettem ült nem. Ugyanis végig az enyémet nézte, amikor azt hitte nem nézek oda. Óra után Edward megint az ajtóban állt és Angelával meg vele indultunk a következő óránkra. Mikor odaértünk a teremhez én megálltam az ajtóban Edward előtt Angela pedig bement.
- Mikor kel fel anyu? - kérdeztem halkan.
- Ma 6 óra körül. - simított végig az arcomon.
- Normális lesz? Úgy értem, marad a régi Reneé, a mosolygós, vidám…?
- Kezdetekben nem. - sóhajtott. – De egy idő után ugyanolyan lesz.
- Milyen lesz kezdetekben? –ismételtem az ő szavával. Féltem a válaszától.
-Te és Renesmee nem lehettek ott, amikor felébred, mert veszélyt jelentene rátok- suttogott. – Újszülött korában átjárja a fejét a vörös köd és képtelen ésszerűen gondolkodni.
- Szóval csak a vér… - hangzott ez inkább kijelentésnek, mint kérdésnek. Átölelt. –Én ott akarok, lenni mikor felébred.
-Nem. - rázta a fejét. – Veszélyes!
- Edward, ő az anyám nem bántana.
- Láttál már újszülöttet?
- Nem, de…
- Nincs, de. Veszélyes. - engedett el, de a kezemet továbbra is fogta.
-Már több mint három napja csak azt nézem, hogy fekszik és egy szót sem szól. Szerinted ez milyen érzés? - néztem a szemébe.
- A házban lehettek, de a szobába nem. Elvisszük vadászni és utána találkozhatsz vele, ha jól bírja. - erre csak bólintottam. – Jön a tanár. – nyomott egy csókot a homlokomra és elment.
Én bementem a terembe és helyet foglaltam a leghátsó padba, ami üres volt. letettem a könyvet és vártam, hogy jöjjön a tanár. A történelem tanárnő egy kegyetlen banya. Ezen az órán abból írtunk, amit a múlt órán vettünk először és következő órán is írni fogunk abból az anyagból, amit ma vettünk. Mániája a dolgozatiratás vagy csak hobbija szívatni a diákjait.
A negyedik óra Irodalom ahol kénytelen voltam Mike mellé ülni. Egyfolytában beszélt hozzám és mindig abbahagyta, amikor a tanár rászólt vagy ránézett utána persze folytatta. Megváltást jelentett a csengő és, hogy Edward az ajtó előtt várt így kézen fogva indultunk el az ebédlő felé. Egy ásványvizet és egy szendvicset kértem Edward pedig egy szelet pizzát, amit úgy sem fog megenni. Leültem Alice mellé, aki folyton csacsogott nekem a legújjab cipőről, Rosalie-val eltervezték, hogy elvisznek vásárolni és átalakítják az egész ruhatáram. Mondtam, hogy nekem jók a régi ruháim, de nem figyelt. Így is szinte az egész szekrények Alice-féle ruhákkal van tele, mit akar ezen még változtatni? Inkább nem akarom megtudni.
Végre eljött az utolsó óra. Biológia. Edward ült mellettem és sokszor magamon éreztem a lányok féltékeny tekintetét, de nem csak itt. Mikor a parkolóba mentünk, mindenki szúrós szemmel nézte az összekulcsolódott kezeinket.
-Hol van Alice?-kérdeztem a Cullen ház előtt még mindig a kocsiban ülve. Nem nagyon volt csábító ajánlat kiszállni a biztonságot jelentő kocsiból és bemenni a házba ahol Tanya újból lesújt a szörnyű pillantásaival. Lehet, hogy túloztam, de akkor is.
- A konyhába van Esme-vel. – válaszolt miközben nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját. Mikor bementünk, a nappaliba ült Rose, Tanya, Carmen és Kate akik Renesmee-vel voltak elfoglalva, Jasper és Emmett pedig a tv-t nézte. Tanya elkerülte a pillantásomat és én sem szerettem volna újra meglátni, dühös, direkt nekem kitalált nézését.
-Sziasztok!-köszöntem nekik.
-Szia.-köszöntek vissza. Renesmee elkezdett felém futni. Hihetetlen számomra, de megint nőtt. Most úgy néz ki, mint egy négy éves.
„Szia, Bella!”-köszönt aranyosan mikor leguggoltam hozzá és kis kezei odaértek a fejemhez.
-Szia, húgi.-öleltem meg majd megfogta a kezem és együtt mentünk a konyhába, Edward pedig leült Jasperékhoz. Igazából meglepődtem azon is, hogy milyen közvetlen most hozzám és a magam reakcióján is. Jó érzés volt kimondani, hogy húgi. Sosem gondoltam rá, hogy milyen lenne, ha lenne testvérem, de örülök, hogy nem gondolkodtam rajta. Ha valamit elképzelünk azt általában tökéletesen, és amikor ez valóságban is megtörténik, csalódunk benne, hogy miért nem olyan.
A konyhában Esme főzött Alice meg ült a pult egyik székén.
-Sziasztok!- köszöntem nekik.
-Szia, édesem. –üdvözölt Esme.
-Gyere, Bella. Ülj ide!-mondta Alice és megpaskolta a maga melletti széket. Felültem a húgomat pedig felhúztam az ölembe.
-Nem vagy éhes, Bella?-kérdezte Esme.
-Nem, a suliban ettem egy szendvicset.
-Te Renesmee?-mosolygott rá.
-Igen. - vigyorgott az ölemben. Esme máris elé rakta a tányért.
-Mikor ébred fel anyu pontosan?- fordultam Alice-hez. Tekintete elhomályosult egy pillanatra és megszólalt.
-10 perc múlva. – pattant fel a helyéről és kisietett a nappaliba.
- De Edward azt mondta, hogy csak 6 óra felé… - követtem Esmevel és Renesmeevel aki szorosan fogta a kezem.
-Előbb. – mondta és fordult a többiekhez.- Reneé 10 perc múlva felébred. Reggel még azt láttam, hogy ma délután hatkor, de változott. – erre szinte mindenki felállt és mentek fel az emeletre.
-Alice, hol van Carlisle és Elezar?- eddig is furcsálltam, hogy nincsenek itt.
-Már fent vannak.-mondta és ő is felindult.
-Bella. - jött hozzám Edward. – Te maradj itt lent Renesmeevel, Rosalie itt marad veletek.
Nagyon köszönöm Puszmónak és Alicenek, hogy gondoltak rám. Köszönöm a 22 rendszeres olvasót, az összes komizót, az ide látogatókat. Most nagyon boldog vagyok:D sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd kapok díjat.
Ott álltam a lépcső alján mikor az a nő végre leszállt Edwardról. Aztán odamentem és megfogtam Edward kezét ő bűnbánatosan rám mosolygott és visszafordult a többiek felé.
-Hadd mutassam be nektek Bellát, a szerelmemet.-itt rám mosolygott, de az a lány, aki Edward nyakán csüngött egy eléggé szúrós pillantást küldött felém.-Bella ő itt Elezar Denali-mutatott a barna, rövid hajú sármos férfira, aki körülbelül a harmincas éveiben járhatott.
-Örülök, hogy megismerhetlek, Bella!-mosolygott rám Elezar.
-Én is.-bólogattam mosolyogva.
-Carmen Denali, Elezar párja.-sorolta tovább Edward. A barna hajú lány máris elindult felém és finoman megölelt. Meglepetten, de visszaöleltem. Mikor elengedtem rögtön kaptam egy másik ölelést.
-Na, igen!-nevetett Edward és vele együtt mindenki kuncogott. Most vettem észre, hogy itt van az egész Cullen család és Ryan.- Ő Kate. Az Alice másolat.- Alice másolat?! Na, ne! Két vásárlásmániás egy helyen! Ez valahogy nem hangzik túl jól. Mikor Kate elengedett, ránéztem. Hosszú szőke haja és kedves angyalarca volt, amin egy óriási vigyor terült el.- És ő pedig Tanya.-mutatott be az utolsó lánynak, aki még mindig szúrósan nézett rám.
-Szia.-köszöntem halkan.
-Szia.-köszönt ő is.
Mindenki üdvözölt mindenkit. Bemutatták Ryan-t a Denali családnak. Rosalie jött lefele a lépcsőn Renesmee-vel a kezében. A Denali család lefagyva nézte a gyönyörű húgomat miközben szégyenlősen Rosalie hajába bújtatta az arcát, hogy csak egy kicsit lásson ki.
-Ő az, akiről meséltem neked telefonba.-fordult Carlisle Elezar-hoz.
-A félvér.-suttogta.
-Megkérhetnélek titeket, hogy jöjjetek az étkezőbe? Beszélnünk kéne.
Mindenki megindult Carlisle után. Én szorosan Edward mellett nem nézve Tanyára. Mintha valami rossz dolgot csináltam volna úgy viselkedtem pedig nem tettem semmit. Vagy inkább féltem azoktól a szomorú, dühös szemektől és nem mertem ránézni. Én nem akartam megbántani.
Az étkezőbe Carlisle ült az asztalfőn Esme mellette, másik oldalán Ryan utána Edward és én pedig mellette. A Denali klán a másik oldalon ült. Tanya persze jó messze tőlem. Rose ült az egyik oldalamon a húgommal az ölében. Alice ült mellette és utána Jasper és Emmett.
-Mint már mondtam neked Elezar azért hívtalak ide titeket, mert egy újszülött van nálunk, aki egy és fél nap múlva felébred...
-Pontosan egy nap és 8 óra múlva.-szólt közbe Alice.
-Köszönjük Alice.-mondta mosolyogva Carlisle.-Szóval nem tudjuk, hogy fog reagálni és, hogy milyen képességei lesznek. Elég kiszámíthatatlan és ezért sem látja Alice a viselkedését. Ezért kértelek meg titeket, hogy elővigyázatosságból legyetek ott, ha valami történik.
-Persze.-bólogatott Elezar.- Kíváncsi vagyok a félvér tulajdonságaira. Még sosem láttam ilyet.
-Természetesen.-válaszolta Carlisle.- Mennyünk fel az irodámba.
Miután felmentek Emmett felállt és felsóhajtott. Mintha olyan sok levegőre lett volna szüksége.
-Ki jön velem vadászni?-kérdezte vigyorogva.
-Én megyek.-mondta Jasper.
Carmen, Kate és Esme csatlakozott Rosehoz és Alicehez akik játszottak Renesmee-vel. Rajtuk nem láttam, hogy nagyon menni akartak volna. Tanya csak ült a helyén és szomorúan nézett maga elé.
-Én is.-mondta Edward mellőlem, aki eddig a hajammal szórakozott.
-Csak ti?-kérdezte Emmett gyerekes szomorúsággal.
-Kösz, hogy ennyire örülsz nekünk.-mondta gúnyosan Jazz.
-Esetleg te Húgi? Nem jössz te vadászni?- vigyorgott rám.
-Nem kösz kihagyom.
-Á szóval te már jól laktál… -vigyorgott.- valakivel.- A kis perverz! Komolyan, neki csak ez jár a fejében?!
-Szia Emmett.-köszöntem el fülig pirulva. Még kaptam egy puszit a homlokomra Edwardtól és elmentek.
Mindannyian leültünk a nappaliba és ott játszottunk Renesmee-vel. Tanya a rövidebbik kanapéra ült, míg a lányok a földön játszottak a húgommal. Én a fotelbe ültem és néztem, ahogy Tanya szomorúan ül és néz hol maga elé hol a kacarászó kisgyerekre. Megsajnáltam. Tudtam, hogy Edward miatt szomorú és meg akartam vigasztalni.
Odaültem mellé. Rám nézett és ugyanolyan mérgesen nézett rám, mint az ajtóban.
-Tanya én nem akarok rosszba lenni veled. Úgyhogy elmondanád mit csináltam? Hogy haragszol-e rám egyáltalán? Vagy mi a baj Tanya?¨Elmondhatod nekem, ha akarod-bíztattam.
-Te lennél az utolsó lény ezen a nyomorult világon, akinek elmondanék bármit.-azzal eltűnt mellőlem. Olyan volt, mint a kámfor csak úgy eltűnt.
Alice felpattant, odaült mellém és megsimogatta a hátamat.
-Nem tudom, mi baja lehet velem.-panaszkodtam.
-Gyere.-húzott fel és kísért le a garázsba.-Ülj be.-utasított. Mi mást tehettem volna? Alice-el nem lehet vitatkozni. Ezért is beszálltam Alice sárga Porsche-be.
Jó gyorsan elindultunk és meg nem álltunk a Plázáig. Tudtam, hogy hülyeség beszállni, de még túldöbbent voltam arra is, hogy dühöngni kezdjek. Kiszálltunk és besétáltunk a plázába. Legnagyobb meglepetésemre nem boltba mentünk. Végigsétáltunk mindegyik mellett, de egyikbe sem mentünk be. Majd a büféknél megálltunk. Alice leültetett az egyik asztalhoz és ő elment a cukrászdához. Mikor visszajött egy kétgombócos fagyi volt a kezébe, amit nekem adott és leült velem szembe a kör alakú asztalon.
-Köszönöm.-mondtam.-De Alice miért is hoztál ide?-értetlenkedtem.
-Gondoltam kell, egy nyugodt hely ahol beszélgethetünk.-vont vállat.
-Ó szóval neked a Pláza egy nyugodt hely!-kuncogtam.
-Tudom, hogy nem érted, hogy mi baja van Tanyának.-mondta figyelembe sem véve az előbbi mondatom.
-És te tudod? Mármint, hogy mi a baja velem?
-Féltékeny.-jelentette ki.
-Hogy mi?
-Jól hallottad. Rég találkoztunk már velük, de akkor is állandóan Edward nyakán lógott és ő többet akar barátságnál, de Edward sosem adta be a derekát.-mosolygott.- Szóval érted?
-Igen.-suttogtam magam elé.
A baj csak az, hogy ő sokkal szebb, mint én. Sokszor tűnődtem azon, hogy miért pont én, kellek neki? Hozzá egy gyönyörű lány illik. És most itt van Tanya és itt is volt, de nem kellett neki. És most meg itt vagyok én egy teljesen átlagos lány. Még különösebben szép se vagyok.
Még sokat beszélgettünk. Alice olyan volt, mint másnak egy legjobb barát, akinek minden titkát elmondhatja és megérti, mellette áll és nem neveti ki. Van, amikor jókat nevetünk egymással és most kivételesen egy boltba sem mentünk be. Bár még lehetséges.
-Mennünk kéne. Holnap iskola és már késő van.-mondta Alice.
-Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Este hét óra, de még meg akartam venni azt a cuki cipőt, amit a múltkor néztem Rose-al az újságba.-nézett rám kutya szemekkel. Kellett nekem még csak gondolnom is.
-Jólvan, de siessünk.-álltam fel. Alice is felpattant és húzott a bolt felé. Ahhoz képest, hogy egy cipőért indultunk lett belőle három felső, két kabát és egy mini szoknya. Végre elindultunk haza. Mikor beértünk a garázsba kiszálltunk a kocsiból és hátra mentünk kiszedni a cuccokat.
-Köszönöm, Alice!-mondtam.-Ez egy nagyon jó délután volt.-mosolyogtam rá.
-Ugyan. Ha máskor is van, valami velem megbeszélheted.-mosolygott. Bezárta a kocsit és elindultunk felfele.
-Azt tudom.-mondtam neki.
Mikor fenn voltunk láttuk, hogy a fiúk is megjöttek és a nappaliba vártak minket.
-Sziasztok.-köszöntem.
-Szia-köszöntek.- Mivan, Bella? Alicenek sikerült elcipelnie, vásárolni?-kérdezte Em.
Két szatyorral a kezemben odaültem Edward mellé és egy gyors csókot nyomtam a szájára.
-Nem vásárlásnak indult.
-Ó már értem.
Felraktam a lábam és odabújtam Edwardhoz.
-Hol van Renesmee?-kérdeztem.
-Rosalie és a lányok lefektették aludni.-mormolta Edward a nyakamba.
Még végig néztem, ahogy Jasper megveri Emmettet sakkban, de úgy hogy Alice tátogta Em mögött Jaspernek a lépéseket. Aztán felmentem fürödtem, fogat mostam és átöltöztem. Aztán bevonultam a szobámba. Meg sem lepődtem, hogy Edward vár az ágyon. Szorosan hozzábújtam a takaró alatt, míg ő a hajamat és a hátamat simogatta.
-Tudom, hogy próbáltál beszélni Tanyával. Sajnálom.-mondta.
-Nem a te hibád. Már tudom mi a baja velem.
-Azt is tudom. Hallottam Alice gondolatait.-magyarázta. Bánatosan felsóhajtottam.
-Mi a baj?-kérdezte Edward ránézve az arcomra.
-Tanya sokkal szebb, mint én…
-Ez még csak eszedbe se jusson. Bella te nem valami sokra értékeled magad. Nekem csak te vagy. Ne kételkedj ebben soha. Szeretlek!-mondta és megcsókolt.
-Én is szeretlek.-mondtam.
-Most már aludj.-mondta. Én a mellkasára tettem a fejem és még jobban bújtam ölelésébe. Hideg karjai között nyomott el az édes álom.
-Felmehetek anyuhoz?-kérdeztem Edwardtól mikor mentünk a nappali felé. Rám nézett és bólintott.
-Felkísérlek!-mondta.
Mikor lassan beléptünk a szobába meglepődtem, hogy csak anyu fekszik bent. Ryan nem ült itt mellette, mint azt mindig is szokta.
-Elment vadászni.-válaszolta Edward ki nem mondott kérdésemre.
-Azt hittem nem tudsz olvasni a gondolataimban. -mosolyogtam rá közben oda mentem anyu mellé.
-Nem is tudok. Csak ismerlek.-mosolygott ő is. Reneé halkan felnyögött mire én azonnal odanéztem.
-Fáj neki?-kérdeztem suttogva.
-Igen.-válaszolta halkan.-Olvasok a gondolataiban, félig magánál van és próbálja elfojtani a sikítását, ha itt vagy a közelébe. Megsimogattam most már bársonyos bőrét, ami jéghideg volt.
-Mikor lesz vége?-kérdeztem ugyanolyan halkan.
-Körülbelül már csak egy és fél nap, de pontosan csak Alice tudja megmondani.-válaszolta.
Próbáltam visszatartani a szememben felgyülemlett könnycseppeket, de azok akaratosan kicsordultak, végigfolyva az arcomon, lecsöppenve az államon és eltűnve a ruhámon. Szörnyű volt itt látni őt! Az örökké boldog és mosolygós, fiatal nőt.
Letöröltem a könnycseppeket, megfordultam és elindultam Edward felé, aki az ajtóban várt. Kitárta a karját én meg készségesen bújtam ölelésébe. Az arcomat a pólójába temettem és beszívtam nyugtató illatát. Kivezetett a szobából le a nappaliba. Leültünk a kanapéra, Jasper és Emmett társaságába.
-Mizujs, Bella?-kérdezte vigyorogva Emmett.
-Hol van a kisbaba?-kérdeztem, nem figyelve az előbbi kérdésére.
-Fent Rose játszik vele.-válaszolta mellőlem Edward. Felálltam és elindultam a lépcső fele. Hátranéztem és intettem Edwardnak, hogy maradjon. Felsétáltam és ahol hallottam aranyos gyermeki kacarászást arrafelé mentem és lassan benyitottam az ajtón. A szobában a piros szín dominált. Volt egy óriási franciaágy és tükrös asztal telesminkel. Egy hatalmas plazma tv fent a falon és két ajtó, ami a fürdőbe és a gardróbba vezethet. Az utóbbit inkább nem akarom látni.
Rose a levegőbe dobálta a már 2 évesnek látszó kisgyereket. Hiszen még csak tegnap született. Igaz akkor sem láttam annyira, de biztos, hogy ekkora nem volt.
-Szia, Bella!-köszönt Rose ölében a vörös hajú gyönyörű kislánnyal. Az arca hófehér. Először porcelánnak tűnt, de mégis olyan bársonyos még így is, hogy hozzá sem érek.
-Sziasztok!-mondtam halkan még mindig a kislányt nézve.-Rose ez meg, hogy… hiszen tegnap született.
-A félvérek gyorsabban nőnek.-magyarázta.-És van neki egy különleges képessége.-megpaskolta maga mellett a helyet.-Gyere, vedd a kezedbe.-mikor még megszületett-pontosabban tegnap-őt okoltam, hogy anyunak szenvednie kell, de most rájöttem, hogy ostobaság bárkit is okolni, hiszen már megtörtént. Nem lehet visszacsinálni. Biztos vagyok benne, hogy ez a kislány sosem bántaná szándékosan az anyukáját. Azelőtt Ryant okoltam, de feleslegesen. Attól, hogy okolok valakit, ezt a dolgot-és akármi más dolgot-nem lehet visszacsinálni.
Leültem az ágyra és átvettem a kisbabát. Meleg volt a bőre és kemény. Ugyanolyan áthatolhatatlannak tűnik, mint a vámpírok közül bárkiénak. És ő is gyönyörű. Egy pillanatra felizzott bennem a féltékenység szikrája: a húgom, hasonlítanom kéne rá vagy őneki kellene hasonlítania rám, erre ő úgy néz ki, mint egy angyal.
-Szia.-köszöntem neki mosolyogva. Kezét rátette a homlokomra és felvetette angyali mosolyát.
„Szia”-hallottam a szót a fejembe. Kitágult szemekkel néztem rá ő meg csak úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Ránéztem Rosalie-ra és ő is mosolygott.
-Beszélgetni tud veled úgy, hogy megérinti a fejed. Üzenetet tud továbbitani.-magyarázta.-Nagyon különleges.-mondta mosolyogva.
-Te nagyon jó anya vagy.-mondtam, amit azonnal meg is bántam, mert a boldog mosoly lefagyott az arcáról és helyette a szomorúságot láttam.
-Vagy lehetnék.-suttogta letörten.
-Ne hargudj én… -de nem találtam valami okos indokot arra, hogy milyen hangulatölő beszólásom volt az előbb. Inkább hallgattam.
-Semmi baj, csak tudod, hogy a vámpíroknak nem lehet gyerekük… -mondta.- és én emberkoromban mindig is egy gyönyörű kisbabáról álmodoztam. Mindig is anya akartam lenni, de ez nekem nem adatott meg.- rázta mg a fejét szomorúan.-Ahogy a sírás sem.-folytatta,- Ha folynának, a könnyeim akkor sokkal könnyebb lenne néhány nap. Jól kisírnám magam, hogy ne legyen rajtam annyi súly.-mondta szipogva. Valaki kopogott az ajtón és lassan benyitott. Alice dugta be a fejét és oda sietett Rose mellé az ágyra. Átölelte és a hátát simogatta. Olyan meghitt volt, hogy úgy, mint két vérszerinti testvér összebújnak, hogy már a könnyek szúrták a szemem, de most nem engedtem nekik utat. Egyszer csak elengedték egymást és mintha nem történt volna semmi Rose felvette azt a gyönyörű mosolyát és a babáért nyúlt. Odaadtam neki.
-Mi a neve?-kérdezte Alice.
-Mintha nem tudnád… -kuncogtam.
-Jól van, de akkor is.- makacskodott.
-Nem anyunak kéne nevet adni neki?-bizonytalankodtam.
-Te adtál neki nevet. Láttam.-mutatott a fejére.
-Renesmee.-igazából fogalmam sem volt miért épp ezt a nevet mondtam csak úgy jött és illett is rá.
-Renesmee Dawn.-mondta Rose mosolyogva. –Illik rá.
-Ezt láttad Alice?-kérdeztem rá nézve.
-Igen.-vigyorgott.
Alice megmerevedett és a szeme elhomályosodott. Teljesen megijedtem. Vajon mi baja lehet?
-Alice jól vagy?-kérdeztem aggódva a kezemet a feje előtt himbálva.
-Csak látomása van.-nyugtatott meg Rose. Mikor vége lett a látomásának kiment az ajtón. Óriási kinváncsiságom van ezért mentem utána. Már a lépcső tetején ahonnan lelátni a bejárati ajtóig és láttam három gyönyörű idegent. És a negyediket Edward nyakába lógni.
- Én is téged! -mondta mélyen a szemembe nézve, mosolyogva, de látszott rajta, hogy komolyan beszél. - Örökké.
Nessie
"...Ez az új világ, az új valóság, ahol én és a családom vámpír, ahol a húgom félvér ..."
Renée Dawn
"...– Mond, Bella jól vagy? Mert tegnap este nem akartál beszélni, aztán meg éjszaka kétszer is felkeltél és zokogtál, én meg nem tudtam, hogy mit tegyek..."
Ryan Dawn
"...Addig rájöttünk a képességemre is, amit Ryan és Jasper segített tökéletesíteni..."
Charlie Swam
"...Charlie nem hülye. Nem szabadkozhatok mindig valamire, amikor beszélni akar velem. Inkább az fáj jobban, hogy én is hiányzom neki és, hogy azt hiszi, hogy már nem is érdekel, hogy mi van vele. .."
Alice
"...- Mert komolyan mondom, Bella! – szólt az ajtó mögül Alice. Ruhákat akar nekem válogatni, megint. Pedig már tele van a gardróbom, ami nagyobb, mint a szobám. Azért ez elég ijesztő..."
Rosalie
"... Ám mikor rámnézett a mosoly halványabb lett és a szemében sajnálatot láttam. Ezt nem tudtam hova tenni. Már miért kéne engem most sajnálni?..."
Jasper
"...- Bella koncentrálj a pajzsra! – mondta Jasper. – Edwardra kell kiterítened, hogy Kate ne tudja bántani. –magyarázta, mire hirtelen elkapott a méreg..."
Emmett
"...Egy halk kuncogást hallottam Emmett irányából...."
Kate
"...Aztán Alice és Kate jött a tükörrel. Az arcukon egy óriási és teljesen egyforma, izgatott vigyorral..."
Tanya
"...Köszönésképpen elmormol egy sziát és mikor lát, akkor vagy észre sem vesz vagy – és ez a rosszabbik- gyűlölködve és elszomorodva bámul. .."
Esme és Carlisle Cullen
Elezar
Carmen
Lora
"...-Gyere. - intettem Lorának, hogy üljön fel. Felült és közben a karjait körém tekerte. Én is átkaroltam és egyenletesen ringatni kezdtem. Ettől talán megnyugszik..."
Tyler
"...Volt valami tökéletesség az egész arcán, olyan, mint a vámpíroknak, de az kizárt, hogy ő az legyen, hisz amikor megfogtam a kezét, akkor a normálisnál egy kicsit forróbb volt..."
Emilie
...-Szia, Jim. -köszönt gunyoros hangon egy szőke hajú lány, aki épp most lépett ki Aro mellől, ezzel félrelökve a láthatólag bosszús Jane-t. Aro viszont cseppet sem bánta ezt a tettét, sőt, mikor a lányra nézett, majdnem olyan szeretettel, mint apa a lányára...
Jim
"...Senki a Cullen családból nem tudta elképzelni, hogy mégis kinek köszön, aztán a bokor mögül feltűnt egy halk ember alak..."
