16.fejezet

Sziasztok! Remélem tetszeni fog ez a fejezet. És sajnos holnaptól elkezdődik az iskola úgyhogy hetente egyszer lesz majd friss hétvégenként. Légyszi írjatok komikat!:) Jó olvasást!

Találkozás apuval


A mai napon csak két órám volt közös Edwarddal. A matek és a biológia. Az összes többi óra unalmasan telt el. Irodalmon Mike beszélt hozzám amire nem nagyon figyeltem, de néhány helyen azért sikerült bólogatnom vagy épp elmosolyodnom. Mikor az irodalomnak vége lett és Edward jött elkísérni a következő órámra, Mike olyan pillantásokat küldözgetett felé, hogy ha egy pillantással ölni lehetne akkor Edward már halott lenne, még akkor is ha ez lehetetlen.

Most az ebédlőbe haladtam Edwarddal és a mellettem fecsegő Alice-el aki el akart csalni vásárolni.Hiába ellenkezem úgy is el kell mennem vele, úgyhogy fölösleges húzni a dolgot.

-Jajj, de jó! Köszönöm, Bella! - ölelgetett az ebédlő közepén mikor elmondtam neki, hogy vele megyek a kínzásra.

-Várj, Alice! - emeltem fel az ujjam szigorúan mikor elengedett. -Én választom a saját ruháim. - próbálkoztam határozottan mondani.

-Oké-oké. Mennyünk!- húzott a büfé felé közben beszélt. -És Rose is jön.- Hát akkor ennek a próbálkozásnak annyi. Két boltkóros lány egy helyen, akik az én ruháimat akarják összeválogatni. Azt hiszem ebben veszíteni fogok.

Miután kifizettem a pizzaszeletemet és a narancslevemet leültünk Edwarddal és a többiekkel a szokott asztalhoz. Ebéd közben Alice hosszasan ecsetelte, hogy milyen ruhát akar nekem venni és, hogy milyet látott az újságba és még ehhez hasonló dolgokról fecsegett amire nem nagyon tudtam odafigyelni.

Ebéd után mentem az utolsó órám felé ami tesi volt. Nem vagyok valami jó tesiből így bemelegítéskor inkább a terem szélére álltam ahol nem látják, hogy bénázok. Aztán a tanár bejelentette, hogy röplabdázni fogunk. Négy csoportra osztotta az embereket és két csapat a terem egyik oldalán játszott a másik kettő pedig a maradék helyen volt. Az ellenség csapatában ott volt Jessica és ismerve kétballábasságom ezt ki is használta. Ha hozzá került a labda mindig úgy ügyeskedett, hogy felém üsse úgy hogy az ne legyen túl feltűnő. Végül is az a cél, hogy győzzön az egyik csapat, de úgy éreztem ő nem csak ezért gonoszkodik velem. 

Neheztel rám azért, mert tetszik neki Mike folyton utánam lohol, de nem értem, hogy ezért miért engem büntet. Én nem tehetek róla. Azért szerencsére a lányok akik velem egy csapatban voltak mindig elém álltak és elütötték a labdát mielőtt én elérhettem volna.

Az óra végén a másik mindenki kezet fogott a másik csapattal. Jessica mosolyogva odajött hozzám mintha mi sem történt volna és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment tovább. Kiérve az ajtó előtt ott állt Edward és egy csókkal üdvözölt. A parkolóba érve ott találtuk Alice-t aki vigyorogva dőlt neki Edward szürke Volvo-jának.

-Minek örülsz ennyire?- gyanakodtam mikor odaértünk.

-Én is megyek veletek Charlie-hoz.-közölte a kis manó.

-És hol vannak a többiek?-kérdeztem vissza.

-Nekik még órájuk van.

-Oké.-sóhajtottam.- Mielőtt elmegyünk Charliehoz előtte mennyünk haza.-kértem és megindultam az ajtó felé.

-Szó sem lehet róla. -állt elém Alice.-Most gyorsan megyünk Charliehoz és utána pedig irány a pláza.-mondta ellentmondást nem tűrve.

-Azt hittem Rose is jön.-próbálkoztam.

-Persze, hogy jön. Már ott fog várni minket a boltnál.-világosított fel.

Ezután Alice behuppant hátulra, Edward a kormányhoz én pedig mellé. Most kivételesen nem csacsogott Alice állandóan ami meg is lepett, de egyszer-csak az orrom elé nyomott egy újságot és ecsetelni kezdte az elképzeléseit az új ruhatárammal kapcsolatban. Reagáltam rá egy fintorral és újra belemélyedt az újságába.
Én meg idegesen dobogtam a lábammal.Mit mondjak Charlie-nak? Merült fel bennem ugyanaz a kérdés ma már többször is, de választ még nem találok.Talán majd Edward és Alice kitalálnak valamit. Ekkor egy hideg kezet éreztem a dobogó lábamon és egyből lenyugtatott. Felnéztem és Edward higgadt arcával néztem szembe.

-Nyugi.-simított végig combomon amitől egy kellemes borzongás futott végig rajtam.-Nem lesz semmi baj.-mosolyodott el. Sóhajtottam és már csak azt vettem észre, hogy állunk.

Kinéztem az ablakon és csodálkozva vettem tudomásul, hogy itt semmi nem változott. A nagy Swan ház  fala piszkos fehér-már-már szürke a sok esőtől-és látni a nappaliból jövő fényeket ami szerint Charlie tv-t néz. Az egyik autó feljárón álltunk a kocsival. Mellettünk Swan rendőrfőnök villódzó tetejű rendőrautója.

Mire feleszméltem Edward már kinyitotta nekem az ajtót és azt várta, hogy kiszálljak. Alice
várakozva nézett rám én meg gyorsan kipattantam a kocsiból és amilyen gyorsan kiszálltam olyan gyorsan el is csúsztam a sárban. Szerencsére Edward elkapott a hónom alatt így nem lettem csupa sár. Alice halkan kuncogott, Edward csak elmosolyodott vagy próbálta visszatartani a nevetését. Morogva felegyenesedtem.

Edward megfogta a kezem és elindultunk az ajtó felé. Az ajtóhoz vezető úton egy járda volt cifra szegélyekkel. Ez sem változott. Alice mögöttünk jött és mikor hátranéztem láttam, hogy vigyorog. Sóhajtottam egyet és megnyomtam a csengőt.

-Megyek.-hallottam meg Charlie dörmögős hangját és kinyílt az ajtó.

-Szia apu.-köszöntem neki mosolyogva.

-Szia Bella.-sóhajtott megkönnyebbülten és átölelt.Mintha a többiek ott sem lettek volna, de azért az egyik kezemmel visszaöleltem.-Apu ők itt Alice Cullen a barátnőm és Edward Cullen a barátom.-mutattam az említettek felé mikor elengedett. Charlie ránézett Alice-re aki úgy vigyorgott, mint a tejbe tök és Charlie-nak is egy mosoly jelent meg ráncos arcán. Aztán Edwardra nézett és az összekulcsolódott kezünkre. Az arcán meglepődöttséget láttam és o-ra formálta a száját, mintha azt hinné, hogy senki nem látja.

-Jó napot Swan rendőrfőnök úr.-nyújtott Edward kezet udvariasan.-Edward Cullen vagyok.

-Szólíts csak Charlie-nak.-rázott kezet vele apu.-Örülök Edward.-erre ő biccentett.

-Jó napot.-nyújtotta oda Alice a kezét bájosan mosolyogva.- Alice Cullen vagyok.

-Charlie.-fogott kezet vele is.-Örülök, hogy megismerhetlek Alice.-mosolygott rá.- Gyertek beljebb.-tessékelt be.

Felakasztottuk a kabátunkat a fogasra és leültünk a nappaliba.

-És hol van Reneé?-tudakolta az apám.

-Még Edwardék  házában, de nemsokára hazaköltözünk. Mármint a forksi lakásunkba.-próbáltam hazudni, mert nem hiszem, hogy mostanába el fogunk költözni. Legalábbis addig nem amíg anyu veszélyes.

-Értem.-sóhajtott.-És hogy van a pici? Megszületett már?

-Iiigen.-nyögtem.-Jól van.És te hogy vagy apu?-próbáltam terelni a témát.

-Hiányoztál már, Bella.-mondta aztán mintha eszébe jutna valami a fejéhez csap.-Elfelejtettem... Nem kértek valamit inni?-nézett végig rajtunk. Ránéztem Edwardra és Alice-re akik próbáltak elfolytani egy mosolyt.

-Én nem kérek köszönöm.-mondta Edward és Alice.

-Én megyek és öntök magamnak egy pohár vizet.-álltam fel.-Apu te kérsz valamit?

-Nem köszönöm, kicsim.

 A konyhába mentem ahol szintén nem változott semmi. Csupán az ablakra lett téve egy másik függöny. Legalábbis én úgy emlékszem, hogy más volt. Levettem egy poharat a helyéről és a csaphoz emeltem. Még nem engedtem meg a csapot, hogy halljam, hogy mit beszélnek a nappaliba.

-Mióta vagy együtt a lányommal?-kérdezte Charlie. Ne! Ugye most nem fogja kikérdezgetni, mint az ilyen általános tini filmekmekben a birtokló apa. Nem tettszett ez a dolog, de azért tovább hallgatóztam.

-Már egy hete.-válaszolt Edward higgadtan.

-És... ömm..szereted?-ez a helyzet Charlienak is kínos volt csak próbálta játszani a jó apát mert lelkifurdalása van, hogy keveset volt velem.

-Igen.-válaszolt Edward még mindig nyugodtan és határozottan. Önkéntelenül mosolyra húzódott a szám és engedtem a vizet a pohárba. Miután megittam gyorsan elmostam és visszamentem a nappaliba. Leültem Edward mellé és elmosolyodtam.

-És mikor jönnek látogatóba Reneé-ék?- tette fel Charlie a kérdést a sok közül amire nem tudtam mit válaszolni.

15. fejezet

Dallam


-Apu. - nyögtem a telefonba. Most mit mondjak neki?




-Bella, hol vagytok? És egyáltalán jól vagytok? Mi történt mikor elmentetek? Hova mentetek? Több mint egy hete nem talállak titeket sehol. Nem vagytok a kórházba se otthon. Ryan-nek van valahol Forks-ban lakása vagy mi? Hol vagytok?- halmozott el kérdéseivel, amire egyáltalán nem tudtam mit válaszolni, de valamit muszáj lesz mondani. Nyeltem egy nagyot és elkezdtem beszélni.



-Először is nyugodj meg, Apu. Jól vagyunk.- csitítgattam és kezdtem magyarázni. – Ryan egyik orvos barátjánál vagyunk itt Forks-ban valahol… - folytattam volna, de közbe vágott.



-Cullenék-nál? – biztos jól ismeri őket, hisz Carlisle nagyon jó orvos a kórházban. Biztos mindenki ismeri.



-Igen, szóval… -mondtam volna tovább, de megint közbe vágott.



-Odamegyek, tudom, hol laknak Cullenék. – Mi? Nem! Nem jöhet ide, akkor mindenre rájön.



-Nem kell Apu! – szóltam bele szinte már kiabálva a telefonba. – Már késő van. –próbáltam győzködni halkabban. – És szinte már mindenki alszik. Én is most készültem lefeküdni. – ezzel nem mondtam akkora hazugságot.



-Rendben akkor majd reggel. – vetette fel újabb őrült ötletét.



-Ne! Akkor suliba megyek!- mondtam neki megint túl hamar. A szám szélét harapdáltam úgy gondolkodtam. – Majd holnap suli után elmegyek hozzád! Jó?



-Rendben. – sóhajtott. – Várlak!



-Én most elmegyek lefeküdni. Szia. –köszöntem el.



-Jó éjszakát! Szeretlek, kicsim!



-Én is téged. – suttogtam és kinyomtam.



Hát ez Nagyszerű! Holnap nem győzök majd magyarázkodni apunak, hogy hol voltunk ennyi ideig, miért nem jöttünk haza és, hogy miért nem láthatja Renée-t.



Bebújtam a takaró alá és vártam, hogy Edward odajöjjön mellém. Nem kellett sokáig várnom. Pár másodperc múlva ő is lefeküdt az ágyra és odabújt mellém. Fejem hideg mellkasára hajtottam és a kérdések ellepték az agyamat.



-Edward?



-Igen?- kérdezett vissza.

-Holnap ugye eljössz velem Charlie-hoz? – kérdeztem reménykedve.



-Persze. – válaszolta. – De most már aludj. - mondta kedvesen és elkezdte simogatni a hátam. Hideg kezeitől végigfutott rajtam egy jóleső bizsergés, amit ő észrevett és elmosolyodott. Arcomat elbújtattam Edward kemény mellkasába és egy álomtalan álomba csöppentem.



Reggel egyedül ébredtem és amint letettem a lábam a padlóra egy kis kobold lépett be a szobámba és a szekrényem előtt kezdett pattogni.



-Jó reggelt, Bella! – köszönt és semmit sem takaró ruhákat dobált az ágyra. Amiket én nem fogok felvenni.



-Neked is! – köszöntem vissza, de kezdtem is el az ellenkezést. - Alice, jó lesz, ha visszaadod a ruháimat, mert én ilyeneket nem veszek fel. – hátrafordult és olyan ártatlanul nézett rám, mint egy tetten kapott kisgyerek.



-De hát Bella, ezeket együtt választottuk. – ja, persze. Úgy együtt, hogy Alice megnézte, hogy áll rajtam és már vitte is a pénztárhoz. De ellenkezni már nem volt szívem, mert olyan szívszorítóan nézett rám, hogy elment minden bátorságom megbántani.



-Felveszem ma, ha megígéred, hogy visszaadod a ruháimat. – alkudoztam mire visítozva a nyakamba ugrott.



-Jajj, Bella! Köszönöm! – sipítozott majd leszállt rólam.



-Alice. – figyelmeztettem mikor leszállt rólam. – Ha visszaadod a ruháimat.



-Jól van! –sóhajtott, de az a vigyor még mindig ott díszelgett manó arcán. – De most öltözz fel lent várunk! – mondta és eltűnt. Én meg ott maradtam ezekkel a szörnyen kivágott ruhákkal a szobámba.



Megnézetem azt, amit kirakott nekem az ágy szélére. A felső egy világoskék színű tunika volt. Elég mély kivágással. A nadrág egy szürke csőnadrág volt, de én, ahogy ránéztem elég kicsinek tűnt. Hozzá kaptam egy lapos talpú kék cipőt, ami nem is volt olyan rossz.



Sóhajtva mentem a fürdőbe. Ott átöltöztem és megmostam a fogam. A hajam kifésültem és csak hagytam, hogy két oldalon hulljon le a vállamon. Visszamentem a szobába a táskámért és mentem le a lépcsőn. Rögtön finom illatok csapták meg az orromat, ami a konyha felől jött.



A nappaliba ültek a többiek. Köszöntem nekik és mentem volna a konyhába, de két hideg megfogta a derekam hátulról. Megfordultam és Edward közeli arcával találkoztam.



-Jó reggelt. – mondta és lágyan megcsókolt.



-Jó reggelt. – motyogtam vissza fél kábultan és miután elengedett mentem a konyha felé ahol Esme kedves mosollyal odatolta elém a rántottat és egy pohár narancs üdítőt.



A nappali felől meghallottam egy szép dallamot és miután befejeztem a reggelimet rögtön odamentem. Edward ült a zongoránál és szinte mindenki őt figyelte. Nem is tudtam, hogy zongorázik. És gyönyörűen. Én csak álltam a nappali bejáratánál és néztem és hallgattam, ahogy ő játszik.



A dallama lassú volt és gyönyörű. Még sosem hallottam ezért arra következtettem, hogy Edward írta. Olyan volt, mint egy altató.



Mikor véget ért Edward felnézett és tekintete találkozott az enyémmel. Sötétedő aranyszín szemébe elvesztem. Csak bámultuk egymást mikor Egy pattogó manó betáncolt a nappaliba és közölte, hogy indulunk a suliba. Emmett egy színpadias sóhajjal felkelt, mint aki elfáradt valamiben, megfogta Rose kezét és a garázs fele indult. Ezen elmosolyodtam. Alice egy 100 wattos mosollyal tudatta velem milyen boldog, hogy ezt vettem fel és adott egy kabátot.



Edward felállt a zongorától és elindult felém. Megfogta a kezem és a fülemhez hajolt.



-Gyönyörű vagy. –suttogta felvéve a lélegzet elállító mosolyát.



-Köszönöm. – mondtam lesütött szemekkel.



Kuncogva húzott le a garázsig beültetve a kocsijába, amiben hátul Alice és Jasper ültek. Boltkóros barátnőm egész úton fecsegett csak azt nem mondta még el hova dugta a ruháimat, de azt még kiderítem. Első sorban a Charlie- val való találkozásom miatt kell görcsölnöm.

 
Köszönöm a 33 rendszeres olvasót és a többi látogatót. Kérek szépen komikat!:)

14. fejezet

Remélem tetszik majd a 14. fejezet és sietek a frissel ha kapok komikat, mert hát az előzőhöz egyet sem kaptam pedig 32 rendszeres olvasótól nem olyan sok lealább egy. Na mindegy. Jó olvasást! Puszi



Anyai ölelés


Rémisztőnek tűnhetett volna és valószínűleg mások külső szemmel egy horror film részletnek gondolhatták volna, ahogy a kishúgommal a kezemben – aki mellesleg már kinézett 4-5 évesnek- közeledek a vörös szemű anyukám felé. Én viszont nem féltem. Mások számára lényegtelen dolgoknak tűnhetett volna az, ami most a fejembe járt. Mégis olyan kérdések leptek el, ami nagyon is számított számomra.


Például, hogy anyu mit szól a Rennesme névhez vagy például ugyanúgy fog-e még szeretni, mint azelőtt amikor még nem volt egy másik- sokkal tündéribb és gyönyörűbb- lánya?

Sokféle témában volt rengeteg kérdésem, amit neki szeretnék feltenni-bár nem tudom lehet-e majd.

Boldog most? Milyen vámpírként? Milyen volt az átváltozás? És egyáltalán beszélgetni vele, lényegtelen dolgokról és hallani a hangját, ami fogadok, most már úgy csilingel, mint más vámpíroknak. Hallani szerettem volna, ahogy vidáman nevet és mohón, izgalommal meséli milyen furcsa dolgok történtek vele aznap, mint egy kisgyerek.

Egyfolytában őt néztem. Figyeltem a reakcióját, mint mindenki. Kivéve persze Rennesme. Ő boldogan és óvatlanul nyújtózkodott felé apró kezeivel. Megálltam anyura, pont annyira, hogy a húgom ne érjen oda. Renée arcára kiült a csodálkozás mellé pedig a szeretet, ami nem tudott sok helyet foglalni a döbbentség mellett.

Mellkasa nem mozgott, amiből arra utalhattam, hogy nem vesz levegőt.

Lassan ránéztem a mellette álló Ryan-re, aki bólintott egyet. Magam sem tudom, hogyan, de értettem a jelzését. Visszafordultam anyuhoz, próbáltam leplezni a hangom remegését és megszólaltam.

-Anyu. – nem tudtam tartani. A könnyeim önállósították magukat és forró kiscseppenként potyogtak le az arcomon. Úgy éreztem mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkomba, és ha megszólalok vagy elkezdek hangosan sírni vagy ide- oda csuklik a hangom. A hátam mögül halk sutyorgásokat hallottam, de hátranézni nem tudtam. Ránéztem Ryan-re aki várakozva nézett rám. Rennesme észrevette, hogy valami baj van, átkarolta a nyakam és átölelt. Én, ahogy így tudtam visszaöleltem és az arcomat elrejtettem az ibolya illatú, selymes hajába. Türelmesen várt mindenki, míg megnyugodtam és újból elkezdtem beszélni. – Megfoghatod a… - a szavakat kerestem. – a kislányod.

-Csak ne lepődj meg, mert van egy érdekes képessége. – folytatta Ryan. –Ha hozzáér az arcodhoz képes gondolatokat megosztani veled. –anyu aprót bólintott és a húgomért nyújtózkodott. Rennesme is vihorászva ágaskodott anyu kezeibe. Óvatosan odanyújtottam és hátraléptem egy lépést.

A húgom elővette bájos mosolyát, amivel mindenkit meg tud hódítani magának. Bátran egy határozott mozdulattal odatapasztotta apró kezeit anyu homlokára és elmosolyodott. Nem tudom mit üzenhetett neki gondolatban, de anyu is boldogan mosolygott. Jó volt látni végre. És boldogan.

Anyu letette a földre a húgomat, aki a lábamhoz futott. Kísértetiesen megnőtt. Tegnapelőtt még csak a térdemig ért most meg már tíz centivel nagyobb.

Anyu megkopogtattam Ryan vállát ezzel jelezve, hogy mondani akar, valamit csak nem mer megszólalni nehogy levegőt, vegyen. Aztán felém mutatott mire azonnal egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon.

Ránéztem Ryan-re aki megint némán bólintott. Lassan elindultam anyu felé és óvatosan megöleltem. Éreztem, hogy visszaölel hideg kezeivel. Élveztem az ölelését még akkor is, ha nem volt a régi, mert részben az volt. A régi ölelése puhább és melegebb volt, mint a mostani, de a régiben és az újban is van közös. Teljes szeretettel ölelt át. Egy anyai ölelés. Még akkor is, ha anyu nem is olyan anya típus inkább még mindig, mint egy kamaszodó tizenéves, de ezért is szeretem ennyire.

***

-Bella, drágám! Nem vagy éhes? –kérdezte Esme a nappaliba.

-De egy kicsit. Köszönöm. - válaszoltam fénylő szemébe nézve, ami tele volt törődéssel és kedvességgel.

-Megyek is és készítem. – mosolygott és el is tűnt.

Én pedig visszafordultam a többiekhez. A kanapén ültem Edward mellett, míg az anyám az egyik fotelben jó messze tőlem. Carlisle a másikban kérdezgette Renée-t a történtekről. Emmett és Jasper a biztonság kedvéért itt voltak a nappaliba és sakkban fogadtak. A fogadás tétjét nem tudom, de az az érzésem, hogy vicces lesz. Ryan itt ült mellettünk és anyut leste.

Rose és Alice az internetből és az újságból válogattak ruhát a húgomnak, de félek nem csak neki. Kate addig Rennesme-vel játszott. Elezar és Carmen elment vadászni. Tanya pedig… Talán felment a szobájába vagy nem tudom. Még mindig szörnyű érzés volt, hogy haragudott rám és féltékeny volt. Itt van egy ilyen szép nő, mint ő és ráadásul oda meg vissza van Edwardért és ő még is engem szeret. Ezt szerintem soha nem fogom megérteni vagy nem is akarom. Az a lényeg, ami történik az már nem olyan fontos, hogy miért.

Hosszú töprengésemből Edward rántott ki azzal, hogy felállt.

-Gyere. – nyújtotta a kezét, amit én készséggel megfogtam. – Esme hív, hogy kész a vacsorád.

Elindultunk a konyha felé miközben Edward közelebb hajolt és a fülembe sutyorgott.

-Egyébként gyönyörű vagy ebben a pizsamába. – mosolygott.

-Kössz… - és közben fülig pirultam.

Egy apró csókot lehelt vörös arcomra és felültetett a konyhapult egyik magas bárszékére. Esme odaadta elém a vacsorám és miután megettem felmentem Edwarddal a szobámba, mert már fáradt voltam. Mikor beléptem csörögni kezdett a mobilom. Leültünk az ágy szélére és felvettem.

-Bella! Végre, hogy te felveszed a telefont…

13. fejezet

Viszontlátás


Rettentő hosszú időnek tűnt, amíg vártunk anyura. Olyan régóta nem ölelhettem meg, nem beszélhettem vele és nem láthattam azt a kis gyermekes vidámságot a szemébe. És még mindig nem tudom Meddig lesz ez a szomorú távolságtartás? Mikor lesz anyu boldog? Meddig tart ez az időszak, amikor mindenkinek tartania kell tőle? És hogy állandóan védenek tőle, mintha egy vérszomjas állat lenne, ami most szabadult az állatkertből. Én már látni akarom végre.


Úgy gondoltam, hogy inkább felmegyek fürdeni és átöltözni, minthogy itt lent feszülten várjak. Szóltam Edwardnak és egy futócsók után elmentem fel a szobámba.

Összeszedtem a cuccaimat és a szekrényhez mentem elővenni a rongyos pizsamámat. Ám nem találtam helyén a sarokban összehajtogatva, ahogy én hagytam. Hanem helyette egy kék színű igencsak kivágott pizsama felső hozzá pedig egy hozzáillő lenge hosszú nadrág. Elvitte valaki az összes ruhának mondható ruhámat és itt hagyta azokat, amiket Alice-el vele vásároltam a múltkor.

-Alice.-morogtam magamnak.

Már csak azt csodálom, hogy még nem vett újat, de lehet, hogy nem volt már ideje miután kidobta az összes normális ruhámat. Vagy van egy másik lehetőség is, ami egyben jó és rossz is.

A jó része az, hogy ha elvisz vásárolni nemet, mondhatok arra a ruhára, amit nem akarok hordani vagy egyáltalán felvenni és megmondhatom, melyiket akarom. A rossz része pedig az, hogy mindezt fölösleges, mert úgyis felveteti velem és megveszi magától azokat a ruhákat is, ami nem tetszik.

Egy nagy sóhaj kíséretében megfogtam a pizsamát és elsétáltam a fürdőig. Ott letettem a székre a cuccaimat és a tükör elé léptem.

Bőröm most is falfehér és szürke karikák díszítik a szemem alját. Nem tudom, Edward mit szeret rajtam. Teljesen átlagos vagyok. Még különösebben szép sem. Egy ilyen tökéletes ember találhatna magának sok ezerszer szebb lányt vagy mondjuk vámpírlányt magának. Ő mégis engem szeret. Olyan… logikátlan.

Levetkőztem és beálltam a zuhanyzóba. Magamra engedtem a forró vizet, amitől izmaim ellazultak és az sem érdekelt, hogy a forró víz egy kicsit csípi a bőrömet. A hajamat is megmostam a kedvenc eperillatú samponommal. Ilyenkor elvesztem az időérzékem és most csak akkor eszméltem fel mikor Alice kopogott az ajtón és szólongatott.

Azonnal kiszálltam a zuhanyzóból és elkezdtem törölközni.

-Mindjárt megyek!- ha Alice itt van, akkor anyunak is itt kell lennie, de eszembe jutott valami, amit meg kellett kérdeznem. Úgyhogy gyorsan kiszóltam neki hátha még itt van.

-Alice!-szólitgattam.

-Igen? –kérdezte.

-Hova tüntetted a ruháimat?- bár tudtam, hogy úgysem mondja el azért próbálkozni lehet.

-Milyen ruhákat?- adta az ártatlant.

-Azokat a ruhákat, amik az enyémek és a szekrényembe voltak. - világosítottam fel miközben vettem fel a pizsamát. A trikó része épphogy leért a köldököm aljáig a nadrág részét sem tudtam teljesen felhúzni szóval szinte az egész alhasam kint volt. Így mennyek ki? Ezt nem gondolta komolyan! – Mi ez a pizsama Alice?- kérdeztem rémülten.

-Ugyan már. – jött be halál nyugodtan egy halvány mosollyal az arcán. Viszont én nem tudtam átvenni ezt a nyugodtságot.- Nagyon jól áll rajtad. Siess! Már várnak!- sürgetett. Gyorsan elkezdtem mosni a fogam.

-Alice hol vannak a ruháim?- kérdeztem közben.

- Egy jó helyen.

-Alice add őket vissza. Kevés az a ruha, ami a szekrényemben van. Azok is kellenek. - próbáltam ráhatni.

-Majd elmegyünk vásárolni. – ettől féltem. - Úgyis el akartam menni a többieknek is ruhát venni és így te is jöhetsz.- vigyorgott.

-Ezt még megbeszéljük. – mondtam. – De most mennyünk. – és indultam volna el a z ajtó felé, de Alice elkapta a karomat.

-Várj egy kicsit, Bella! – mondta komolyabban. – Vigyázni kell! Semmi hirtelen mozdulat, nem mehetsz túl közel hozzá, ne ijedj meg tőle és óvatosan. –mondta majd feltartotta az ujját és újra elvigyorodott. - És már megbeszéltük! Eljössz velem vásárolni. – majd meg sem várva válaszomat húzott le magával a lépcsőn.

A lépcső alján, az egyik oldalon álltak a húgommal a Cullen család és a többiek a másik oldalon Ryan és Renée.

Hihetetlenül szép volt. Olyan tökéletes. Anyu arca hirtelen felém fordult észrevéve, hogy jövök le. A szeme ijesztően vérvörös az arca hófehér és tökéletes. Haja fényesen és rendezetten ölelte körbe bájos arcát. Az összhatást csak azok a rémisztő szemek zavarták, meg amiben most csodálkozást és örömöt láttam.

Alice odament Renesmee-hez és a többiekhez. Edward azonnal odajött és megfogta a kezem. Én csak anyut bámultam, ahogy ő is engem és sóvárogtam arra, hogy oda mennyek és megöleljem, de ezt nem szabadott.

Annyira örültem, hogy újra látom, ahogy boldog és szerelmes. Ryan szorosan átkarolta a derekát. Emmett és Jasper készenlétben álltak, hogyha valami baj történne, ők mindjárt közbe avatkozhassanak. Lesétáltam le nem véve a szeme anyuról. Abban reménykedtem, hogy közelebb mehetek, legalább egy kicsit.

Alice odahozta hozzám Renesmee-t és a kezembe adta. Mosolyogva bólintott, ami azt jelentette, hogy odamehetek végre. Elengedtem Edward kezét és a húgommal a kezemben közeledtem anyu felé.