2010. december 31., péntek

24.fejezet

Sziasztok!
Erre a fejezetre is vonatkozik, az ami az előzőre.
Az első és minden második komizónak elküldöm a következő fejezet ízelítőjét4
De írjátok le a e-mail címeteket! Persze aki már megadta, annak már nem kell.
Remélem tetszik!:DD Nah.. puszi:)))
Jó olvasást!
Klaudia


Furcsaság


-Jajj, Bella! Végre ideértünk! –sikította Lora a fülembe, miközben óriási erővel ölelt át. Én is visszaöleltem és megejtettem néhány könnycseppet, melyek lassan legurultak az arcomon és Lora hajában értek véget.


-Nagyon hiányoztál! –én csak suttogtam és nem sikítottam a fülébe, de így is megértette mit mondtam.

-Annyi minden mesélni valóm van! – áradozott, miközben már csak az egyik kezemet fogta, olyan erővel, mintha azt hinné, hogy valaki szét akarná szakítani. Még akkor sem engedte el, mikor gyorsan visszament a táskájáért és én pedig nagyon szorosan mentem utána.

-Bella! Annyira hiányoztál!- mondta Lucy és ő is egyből a nyakamba termett. – Úgy örülök, hogy végre el tudtunk jönni. – engedett el. –Alig várom már a bált. – mosolygott őszintén.

-Szia, Bella! – jött oda hozzám David és ő is jól megölelgetett, aztán odaállt Lucy mellé és átfogta a derekát. Én meg rámosolyogtam a fülig szerelmes barátnőmre, és így tudattam vele, hogy később alaposan kikérdezem. Ha lesz rá időnk a nagy vásárlás közepette. Míg ezen gondolkoztam, kaptam még egy ölelést.

-Jó újra látni! – mondta halkan közel a fülemhez. Jó hosszan és szorosan megölelt. Aztán elengedett, de még sokáig magamon éreztem a tekintetét. Éreztem, hogy Edward megfeszül mellettem. Gondolom hallott valami gondolatot, de majd később megkérdezem.

Meglepődtem Jim közvetlenségén. Soha nem voltunk túl közel egymáshoz. Persze köszöntünk egymásnak, meg mindig váltottunk néhány szót, de nem nagyon volt közös témánk. Ő sem volt túl beszédes és én sem vagyok az.

-Bella, bemutatom neked Tyler Honkins-t, a barátomat. – mondta. – A többit majd később. – kacsintott rám és vigyorgott olyan Alice féle mosollyal.

Tyler halványan rám mosolygott és a kezét nyújtotta.

- Bella Swan. – fogadtam el a kézfogást.

-Tyler Honkins.- A szeme barna színű volt, a haja pedig fekete. Volt valami tökéletesség az egész arcán, olyan, mint a vámpíroknak, de az kizárt, hogy ő az legyen, hisz amikor megfogtam a kezét, akkor a normálisnál egy kicsit forróbb volt, a vámpíroknak, pedig hideg. De tény, hogy neki is falfehér az arca és olyan szép, mint a Cullen családnak.

Éreztem az Edwardból jövő feszültséget még akkor is, amikor Tyler már nem is volt a közelemben. Kíváncsi vagyok, hogy mi miatt ilyen ideges.

Épp készültem volna bemutatni Edwardot és Alicet, mikor Jim ridegen közölte, hogy már menni kéne a csomagokért. Villámgyorsasággal bemutattam Edwardot és Alicet- aki végig úgy vigyorgott, mint egy vadalma- és elindultunk a csomagokért.

- Mi a baj? – súgtam oda Edwardnak útközben, neki csak rázta a fejét. Nem baj, később majd megint megkérdezem.

Ránéztem Alicere és most nem azt a látványt kaptam, amire vártam. Nem vigyorgott úgy, mint akinek mindjárt szétszakad a szája, hanem elővette az a kifürkészhetetlen nézését és úgy nézett Edwardra. Ő erre csak megingatta a fejét. Senki nem vette észre ezt a kis néma párbeszédüket csak én. Edward észrevette, hogy őket nézem és látta, hogy tudom mit csináltak. Nagyon közel hajolt a fülembe és szinte csak lehelte a szavakat.

-Majd később elmondom. – rábólintottam és megígértem magamnak, hogy később a szaván fogom.

Mikor megkapták a csomagjukat elindultunk a parkolóba. Edward végig szorosan maga mellett tartott és zavartan meredt maga elé. A kíváncsiságom az eget súrolta, de azzal csillapítottam magam, hogy majd úgyis kiszedem belőle.

Akkor engedte csak el a derekamat, mikor be kellett emelni a bőröndöket a kocsiba. Az egyiket Alice a másikat Edward vezette. Én beültem mellé az anyósülésre és mögénk pedig Lora, Tyler és Jim ült.

Lora ugyanazt elmondta, amit Alice. Azt, hogy milyen ruhát fogok viselni, milyen tervezőtől, melyik boltból meg ilyenek. A megfelelő helyeken elfintorodtam, mosolyogtam vagy csodálkoztam. De csak egy részem figyelt rá, mert Edwardot figyeltem a szemem sarkából. Erősen markolászta a kormányt, úgy, hogy még az ő fehér keze is még jobban kifehéredett. Már ha ez lehetséges volt. És a visszapillantó tükörre bámulgatott fel, vagy ha nem akkor feszülten meredt ki az ablakon. Most nem hajtott olyan gyorsan, de azt sem lehetett rá mondani, hogy normális sebességgel ment. Egyszer csak a kezem megindult felé és rátettem az ő kezére, amivel a kormányt markolta. Komolyan féltem, hogy idegességében széttörik a kormány.

Azonnal rám kapta aranyszín szemeit, amikből azonnal eltűnt a feszültség és helyét vette a féltés és a szerelem. Megfogta azt a kezem, amit odatettem és szorosan összefogta hideg kezével.

Az út további részeiben nem csak ő viselkedett furcsán. Tyler is hol a visszapillantó tükröt nézte, hol pedig Edwardra meredt rémült tekintettel. Persze próbált nyugodtnak mutatkozni, ha Lora ránézett vagy hozzászólt. Nem tudtam mi bajuk.

És hogy tényleg semmit se értsek még Jim is nagyon furcsa volt, de ő nem úgy, mint Edwardék. Mikor azt hitte, hogy nem figyelek oda akkor engem bámult vagy a szerelmemmel összefonódott kezeinket. Ha hirtelen hátranéztem már is érdekesebbnek találta a tájnak a tanulmányozását. Az arcán olyan érzések kavarogtak, amiket nem tudtam megérteni és inkább nem is figyeltem rájuk.

A kocsiban tapintható volt a feszültség, de ezt Lora nem vette észre. Ő mindenkihez intézett néhány szót. Persze hozzám a legtöbbet és egyáltalán nem zavartatta magát. Végre leparkoltunk a ház előtt és mögöttünk Alice-ék is. Ki akartam nyitni az ajtót, de Edward gyengéden, de jelentőségteljesen megszorította egy kicsit a kezemet, ezért a kocsiban maradtam. Elengedte a kezemet és ment elővenni a csomagtartóból a bőröndöket, mikor Lorának odaadta ő odajött az ablakomhoz és bekopogott. Keresgéltem egy kar után, amivel le tudom húzni az ablakot, de végül rájöttem, hogy ez gombbal működik ezért azzal próbálkoztam.

- Te nem jössz? – kérdezte értetlenül.

- Mindjárt én is megyek. – kétségbeesve kutattam valami kibúvó után. Felhúztam az ablakot és kiszálltam a kocsiból. – Csak beszélnem kell Edwarddal. Egy pillanat. – mondtam és odamentem hozzá. Éppen zárta be a kocsit a túloldalon, ezért meg kellett kerülnöm.

-Most elmondod? –kérdeztem, mikor szembefordult velem. Megfogta a derekamat és közelebb húzott magához. A szája a fülemhez közelített és halkan suttogott bele.

-Nem ember, de nem is vámpír. – a leheletétől libabőrös lettem, de figyeltem rá és rögtön tudtam kire gondol. – Most nem mondom el bővebben, mert meghallhatja. Tudod, kiről beszélek, ugye? – kérdezte. Egy aprót bólintottam és folytatta tovább. –Ne maradj vele egyedül és maradj mellettem vagy Alice mellett. Tudja, hogy léteznek vámpírok és már azt is tudja, hogy mi azok vagyunk. – hát ezért volt olyan rémült. – nem fogja felfedni a titkunkat, mert a sajátját is félti és túlságosan szereti Lorát, ahhoz, hogy egy ilyen dolog miatt elveszítse. – bólintottam egyet, de eluralkodott rajtam a félelem.

Edward tudja, hogy akkor ő mi, de lehet, hogy ha megmozgatnám egy kicsit az agyam és elkezdenék gondolkodni, akkor én is rájönnék, de ahhoz túlrémült voltam. Persze tudom, hogy nem lehet semmi bajom, ha itt van Edward, mert képtelenségnek tűnt, hogy akkor tudna bántani bárki is. Viszont ott van Lora, Lucy és a többiek. Bár Edward azt mondta nem akarja felfedni, hogy ő micsoda szóval őket nem bántja. Ekkor eszembe jutott még egy név, aki majdnem olyan védtelen, mint bármelyik más ember. Renesmee…

-Edward. – suttogtam rémülten. – És ha Nessi… -pánikoltam, de Edward közbeszólt. Kizárt, hogy a közelébe tudna férkőzni. Állandóan körülötte van Rosalie, Esme, Renée. Mindig van valaki a közelébe. Nem lesz semmi gond. – nyugtatott. –Csak maradj a közelembe. – lehelte, majd megcsókolt. Nem tartott sokáig nekem mégis sikerült elfelejtenem minden gondomat. – és mosolyogj. –mondta Edward ő is mosolyogva. Magamra erőltettem én egy halványabb mosolyt és elindultunk a házba.

Edward az egyik kezével fogta a kezemet a másik kezében tartotta Lucy bőröndjét. Udvarisan kinyitotta a bejárati ajtót, amíg mindenki bement. Anyu üdvözölt mindenkit és bemutatott mindenkit. Anyu, Ryan és a többi Cullen is észrevette, hogy valami nincs rendbe. Anyu felvette az ölébe a húgomat és zavartan nézett Ryan-re. Alice odament Jasperhez és észrevehetetlenül elmondta neki, hogy mi a furcsa. Közben már mindenki tudta – éles hallásuknak köszönhetően- és próbált feltűnés nélkül viselkedni. Alice és én megmutattuk a szobáját mindenkinek. csak két vendégszoba volt, de az egyikben egy nagy francia ágy volt a másikban pedig két egyszemélyes és Alice azt mondta, hogy vásárlás közben vesz majd egy matracot.

-Alice, most értek ide a hosszú repülőútról! – vitatkoztam vele. –Nem várhatod el, hogy most azonnal mennyünk a plázába.

-Esme főzött ennivalót, megeszik és megyünk. – mondta mosolyogva.

Ki tudna vele vitatkozni? – gondoltam magamban. Segítettünk kicsomagolni a bőröndöket és lekísértük őket a konyhába. Edward mindvégig óvó tekintettel figyelte minden mozdulatomat. Mikor mindenki elment az étkezőbe, Edward felhúzott a szobájába és leültetett a kanapéra. Ő leguggolt elém és maga felé irányította az arcomat, hogy rá figyeljek.

4 komi:

demon írta...

BUÉK ez szupi gratula
remélem nem lesz gond a vendégekkel
puszy

Unknown írta...

Szia! Ez nagyon jó lett!! már nagyon várom a kövit! Siess vele!! Puszi

Tündi írta...

Szia!
Nagyon jó lett ez a feji is.És mint múltkor megint harmadik vagyok a komi írásba:(
De nem baj kibírom a következőig csak siess vele.
pussz
Tündi

Névtelen írta...

Szia!!
Ez aztán az izgalom!!Mennyi rejtély kétség féltés és aggodalom olyan az érzésem hogy lesz egy szerelmi háromszög vagy hogy Nessibe a srác belefog zúgni de nem tudom miért gondolom ezt..
Vajon a többiek sejtik hogy mekkora misztikum közepette vannak??Nem hiszem Hajj az a vásárlás kíváncsi vagyok hogy sül el.Már várom!
Melinda