18.fejezet

Sziasztok! Előbb akartam felrakni és remélem tetszeni fog. Komikat légyszi írjatok! Puszi:)


Nem bántasz...

Reggel arra keltem, hogy valaki egy gyönyörű, ismerős dallamot zongorázik odalent. Erősen kutattam az agyamban, hogy vajon miért olyan ismerős. Aztán eszembe jutott, hogy Edward zongorázta ezt a dallamot pár nappal ezelőtt. Az egyik reggel.


A dallama lágy volt. Olyan, amire bármelyik percben vissza tudtam volna aludni. De nem engedtem fáradtan nehezedő szemhéjaimnak. Ledobtam magamról a takarót és pizsamába sétáltam le a lépcsőn egészen a nappaliig. Ahogy menet közben kinéztem az ablakokon látszott, hogy sötét van. Szóval még nincs reggel.

Amikor odaértem láttam, hogy a nappaliba senki nincs csak az egyik sarokban egy éjfekete zongorán játszik Edward. Mikor meglátott abbahagyta és bűnbánóan nézett rám.

-Felébresztettelek? –ijedt meg.

-Ne hagyd abba! – utasítottam, majd odamentem mellé, végigsimítottam a karján és rámosolyogtam. Erre ő visszamosolygott rám és elkezdte megint a dalt zongorázni. Figyeltem, ahogy az ujjai lendületesen mozognak a zongora billentyűzetén. Hallgattam a fülbemászó dallamot, amit ő játszott. Még sosem hallottam. Talán ő költötte? Most inkább későbbre tettem a kérdéseket és a dalra szenteltem figyelmemet. Szinte ittam annak sorait és azt akartam, hogy jól bevésődjön az emlékezetembe.

Mikor a dal véget ért ámultan néztem Edwardra, aki csak halványan mosolygott rám.

-Ez gyönyörű volt. –suttogtam.

-Akárcsak az ihletője. –simított végig az arcomon.

-Ezt te írtad?- döbbentem le.

-Igen. – suttogta már egész közel az arcomhoz. – Rólad. – és megcsókolt.

Ajkaink hosszadalmas játékba keveredtek egymással. Karjaimat a nyaka köré fontam nem megszakítva lágy csókunkat. Hideg kezek vándoroltak a derekamra bebújva a pólóm alá, majd azt vettem észre, hogy már az ágyon fekszem. Edward egyik keze a fejem mellet van, a másikkal pedig az oldalamat simogatja.

Furcsa volt számomra ez az érzés. Még nem éreztem ilyet. Vágytam rá. Mohón vágytam minden csókjára, érintésére. A hormonjaim megbolondultak és eszemet vesztve markoltam bele a hajába és húztam közelebb magamhoz. Halkan belenyögtem a csókunkba mire Edward hirtelen megállt és mintha eszébe jutna valami vagy mintha valami eszébe jutott volna gördült le rólam és a plafont leste.

Most mi a baj? Valamit elrontottam? Ő nem akar engem, úgy ahogy én őt? Hagytam ezeket a kérdéseket és szembefordultam vele. Mondani akartam valamit, miután kinyitottam a számat nem akart hang kijönni rajta. Még mindig azt néztem, ahogy Edward bámulta a falat és valami jó kis beszéden kattogott az agyam, de egy se jutott eszembe.

Tétován odanyúltam és megfogtam a vállát. Végre rám nézett. Az arca szomorúságot tükrözött, de a szemében mintha vágyat láttam volna megcsillanni. Ami biztos, hogy az én szememben is megvolt.

-Edward… - kezdtem, de fogalmam sem volt, hogy folytassam tovább. Önkéntelenül is könnyek tömörültek a szemembe és ki akartak törni. Pocsékul éreztem magam. Visszautasítottnak.– Mi a baj?

-Szeretlek. Ne sírj. – mondta mikor szembefordult velem. Végig simított hideg kezével az arcomon közben letörölt róla néhány eltévedt könnycseppet. – Túl veszélyes lenne neked. Túl törékeny vagy. – suttogta.

Egyből megértettem, hogy ő mit gondol. Félt. Magától. Nekem ilyesmi még csak eszembe sem jutott, szóval az aggodalma alaptalan. Én tudom, hogy nem fog bántani.

-Ez butaság. – bújtam bele ölelésébe. Az arcomat belefúrtam a nyakába és odamotyogtam tovább a mondanivalómat. – Tudom, hogy nem bántasz. Bízok benned. – betakart a takaróval és belepuszilt a hajamba.

-Most már aludj. –motyogta a hajamba.

-Szeretlek. –suttogtam.

-Én is téged. Mindenkinél jobban.- majd elkezdte dúdolni azt a bizonyos dallamot és elnyomott az édes álom.