2.fejezet

Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen sokára írtam csak mint írtam itt volt a barátnőm és nem tudtam folytatni. Legközelebb a másikba írok csak még nem tudom, hogy mikor, mert a hétvégén osztálykiránduláson leszek, de majd igyekszem.

Ha írnátok komit azt megköszönném!:) Jó olvasást! Puszi.

Váratlan

-Nekem is van valami mondanivalóm.-jelentette be anyu.

Ryan várakozóan nézett rá én meg kíváncsian Ryan-re. Tudtam, hogy anyu mit akar mondani és érdekelt Ryan reakciója. Anyu habozott majd végre megszólalt:

-Terhes vagyok.-mondta halkan és félve. Ryan megmerevedett és úgy nézett ki, mint egy szobor. Meg sem mozdult. Azt sem láttam, hogy levegőt vett volna. Csak meredt maga elé. Hosszú csönd telepedett ránk. Kezdtem félni, hogy ez az alak csak kihasználja anyut, és ha most meg megszületik, a gyereke elhagyja és anyu megint össze fog törni. Hosszú csend volt és úgy döntöttem, hogy most nem az én dolgom megtörni. Anyura néztem akin urrá lett a félelem. Tudtam, hogy hamarosan meg fog szólalni, nem bírja tovább a nyomasztó csendet. Szólásra nyitotta reszkető ajkait, de nem jött ki hang. Ryan még mindig kitágult szemekkel meredt Renée-re. Aki megint kinyitotta száját és most csak halkan suttogva beszélt.

-Ryan, kérlek… mondja már valamit.- hangja kétségbeesett és megbántott volt.

-Én… -dadogott.- Nem tudom… Még át kell gondolnom.-rázta a fejét és elindult az ajtó felé. Anyu meredt utána majd mikor az ajtó becsukódott mögötte keserves zokogásba kezdett és a nyakamba borult. Leültettem a kanapéra és én is mellé ültem. Hagytam, hogy a fejét az ölembe hajtsa és úgy sírt én meg a haját simogattam.

Hogy lehet képes ő is összetörni anyám szívét. Miért van az, hogy a férfiak csak csalódást tudnak okozni. Legszívesebb odamennék, és jól beolvasnék ennek az embernek. Közben anyu egyre halkabban sírt és egyszer csak elaludt. Felfektettem a kanapéra és kimentem a konyhába. Csináltam két forró kakaót. Ha majd felébred örülni fog neki. Már ha jelen körülmények között még csak egy mosolyt tudok csalni az arcára. Már az is nagy teljesítmény lenne. Mire visszaértem kakaóval a kezemben anyu a kanapén ült feltett lábakkal. Mellé kuporodtam és odaadtam neki az egyik kakaót.

-Most mi lesz?-kérdezte halkan, maga elé bámulva.                                

-Semmi… Tovább fogunk élni boldogan. Te meg én.-ismertettem a tervemet. -De végülis megkérte a kezed és nem vette vissza a gyűrűt.-gondolkodtam hangosan.-Azt mondta, hogy elmegy, mert át kell gondolnia. Szóval lehet, hogy visszajön?!-kérdezem vagy mondom? Magam sem tudom. Bíztatni akarom anyut, hogy új életet fogunk kezdeni így vagy úgy, de nem fogom hagyni, hogy így magába roskadjon.

-Igazad van!-eszmélt fel és a szemében megjelent a remény kis szikrája. Amely boldogan csillogott rám mosolyt csalva az arcomra. Anyu még az ilyen pillanatokban is remél. Egy másik ember már feladta volna, de ő erős.

Idilli pillanatunkat egy halk ajtókopogás hangja zavarta meg. Ránéztem anyura, a még nedves szempillái alatt már igazi boldogság csillant fel a szemében és még a könnytől nedves arcán egy mosoly bujkált. Csak nehogy csalódjon, mert ha most nem az lesz az ajtó mögött, akiben bízik, akkor összeomlik. Mentem kinyitni az ajtót és azt a személyt láttam, akiben anyu reménykedett, akiben nagyot csalódott, aki megint rendbehozhatja és akiben én is reménykedek, hogy boldoggá teheti anyut.

Ránéztem Rayn-re az arca elárulta mit érez. Fájdalmat, bűntudatot, szerelemet. Próbáltam csúnyán nézni rá.

-Bemehetnék?-kérdezte, de még nem léptem el az ajtóból.-Beszélni szeretnék anyukáddal és veled is.-még mindig nagyon haragudtam rá, de a kíváncsiságom győzött. Beengedtem.

Besétáltunk a nappaliba, én leültem anyu mellé és intettem Ryannek, hogy üljön le az egyik fotelre. Leült és habozott egy kicsit majd megszólalt.

-Először is bocsánatot szeretnék kérni az előbbi viselkedésemért.-pár másodpercig csönd volt.-Megbocsátasz?-kérdezte anyuhoz fordulva.

-Ha elmondod mitől ijedtél meg annyira! Talán nem akartad a gyereket? Vagy el akarsz egyáltalán venni még?

-Persze… csak.- a hangja elkínzott volt.-Figyeljetek!-folytatta egészen más hangnemben.-Van valami, amit mind a kettőtöknek jogotok van tudni, de ahhoz tudnom kell, hogy szeretsz-e még és tudnál-e még bízni bennem?

-Ha elmondod igen.-válaszolta anyu.

-Vámpír vagyok!-jelentette ki mire mind ketten hitetlenkedve néztünk. Elkezdte mesélni milyenek a vámpírok, hogy nem lehet saját gyerekük és, hogy ezért lepődött meg annyira, hogy kellett neki még egy kis idő. Mindezt félelemmel mondta. Félt attól ami, hogy esetleg kárt okozhat a kisbaba anyunak vagy ő saját maga és félt, hogy ezután majd anyu undorodni vagy félni fog tőle. Azt is mondta, hogy embervért nem fogyaszt csak állatvért, mert így mehet emberek közé. A végén meg egymás nyakába borultak és úgy ölelték egymást percekig, de valami aggasztott és eléggé dühített, hogy csak engem.

-Én mivan azzal a kisbabával?-kérdeztem idegesen.-El kéne vetetned, ha akár meg is ölhet. –intéztem anyunak a szavaimat. Ryan helyeslően bólogatott. Ezért hálás voltam neki, de anyu közbeszólt.

-Eszem ágába sincs elvetetni.-ellenkezett.

-Drágám… -szólt volna Ryan.

-Nem, nem fogom megölni a lányom.-és ezt itt lezártnak tekintette.

-De akkor mi legyen?-kérdeztem.-Valami olyat találj ki, amibe nem halhatsz bele.

-Ami azt illeti, nekem van egy ötletem és ez már amúgy is bekövetkezett volna, de szerintem nem fogtok neki örülni. –várakozóan néztünk rá.-Ismerek egy vámpírt, aki orvos és lehetséges, hogy ő meg tudná oldani, de ahhoz Forksba kell költöznünk. Hallottatok már róla?

-Mi?-kerekedett ki a szemem.

-Előbb utóbb ilyen esős helyre kellett volna költöznünk a napsütés miatt.-Tényleg! ÁÁÁÁ! Utálom Forksot! Ráadásul ott lakik Charlie is az apám. Utálom az esőt és a hideget és anyunak pont egy olyan férfival kellett össze jönnie, aki csak ilyen szörnyű helyen tud élni. Borzalom! De ha anyu ettől boldog, és ami a legfontosabb megmenekül.

-Rendben, ha anyunak nem lesz semmi baja.

-Reménykedjünk.-mondta fájdalmas képpel.

-Jó! Akkor felhívom Charlie-t és megkérdezem, hogy van-e egy eladó ház.-mondta és nyúlt a telefonért.

-Lesz ott több is… ki akarna egy ilyen szörnyű helyre költözni?-tettem fel az ironikus kérdést majd felviharoztam az emeletre.Lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyamba. Kis idő múlva el is nyomott az álom...