7.fejezet

 Születés, első csók...

Tudtam, hogy anyu az és rohantam fel az emeleten kapaszkodva a korlátba, de még most vis néhányszor megbotlottam. Mikor felértünk az ajtóhoz mente, de Ryan állt előtte és nem úgy tűnt mintha be akarna engedni. Már pedig én be fogok menni. Próbáltam elmenni mellette, de nem nagy sikerrel. Megfogta a kezem és magával szembe fordított. Most vettem csak észre milyen elgyötört. Még jobban félni kezdtem.

-Bella, most nem mehetsz be.-mondta elkeseredetten. Anyu megint felsikított és én elkezdtem kapálozni.

-Miért?-üvöltöttem kétségbeesetten mikor rájöttem, hogy fölöslegesen próbálok szabadulni, Ryan erősebb. A könnyek már rég ömlöttek a szememből teljesen eláztatva az arcomat.

-Figyelj rám!-állított meg a karjaiban.-Minden rendben lesz, de most nem mehetsz be!-erősködött. Feladtam. Izmaimat ellazítottam és már nem vergődtem a karjai közt, lehajtottam a fejem és még jobban elkezdtem zokogni. Ryan hirtelen megölelt és belefúrta a fejét a hajamba. Visszaöleltem. Beletemettem a fejemet a vállába és ott sírtam. Hagyta, hogy könnyeim eláztassák. Pár percig még öleltük egymást aztán belesúgta a fülembe:

-Reneé meg fog gyógyulni, ígérem.-aztán elengedett és bement a szobába ahol anyu sikoltozásai elhallgattak inkább Carlisle nyugodt hangja beszélt Ryanhez.

Hátra fordultam és mögöttem állt mindenki. Edward, Alice, Jasper, Emmett, Rosalie és Esme.

-Most fog megszületni?-súgtam Edwardnak mivel tudtam, hogy ő olvas a gondolataiban. Bólintott erre én hangosan felzokogtam és bár nem gondolkoztam, de visszafordultam és elindultam a szoba felé. Már épp fordítottam el a kilincset, mikor egy hideg kéz elhúzta a kezemet. Odahajolt a fülemhez és ezt suttogta:

-Anyukád életben fog maradni, de szerintem nem akarod látni mivan bent.-lehelletétől libabőrös lettem.

 Magával szembe fordított. Belenéztem csodálatos aranyszínszemébe és elvesztem. Pár percig egymás szemébe néztünk.

-Esme.-szólt, de még mindig a szemembe nézve. Odajött Esme és akkor elszakadtam tőle. Most vettem észre, hogy már mindenki elment.-Carlislenak segítség kell.-mondta és hirtelen kétségbeestem. Nem is igazán értem, hogy miért. Nem akartam, hogy Edward elmenjen. Most szükségem van rá.-Kéne neki vinni néhány törölközőt.-folytatta és Esme elindult-gondolom törölközőért.

-Gyere!-mondta Edward, megfogta a kezem és lementünk a nappaliba ahol a többiek is ültek. Még mindig könnyes volt a szemem és rémesen is nézhetek ki. A lépcső alján voltunk, amikor Alice felpattant, odajött hozzám és megölelt. Mikor elengedett halványan rám mosolygott és letörölte a kósza könnycseppeket az arcomról feleslegesen, mert jöttek helyette újak.

 Leültünk a kanapéra és néma csendben ültünk és bambultunk magunk elé. Még Emmett is csöndben volt pedig az nagy szó. Mindenki csak ült a gondolataiba merülve.

Milyen kedves volt velem Ryan. Úgy bánt velem mintha a lánya lennék. És azaz elgyötört arca… Én is megijedtem rajta. Látszik, hogy tényleg szereti anyut. A múltkor még rá voltam mérges, mert ilyet tett vele, de nem. Már tudom ki a hibás. Az a szörnyeteg, aki anyu hasában van. Belülről bántja és Reneé ezt még csak észre sem veszi.

Arra eszméltem fel, hogy Rosalie és Alice felpattan és elindul a lépcső fele. Odanéztem és láttam Esme karjában egy gyönyörű szörnyet, aki megölte? Vagy nem anyut? És ők ott ölelgetik miközben anyu fent vagy szenved, vagy halott. Erre a gondolatra megint könnyek gyűltek a szemembe. Esme odaült mellém a kisbabával az ölében. A kicsi rám emelte barátságos barna szemeit és elmosolyodott. Nem tudtam erre mit reagálni. Olyan kis aranyos, de mikor arra gondolok, hogy mit művelt anyuval ez a tulajdonság elhomályosodik. Alice és Rose odajöttek, leguggoltak és elkezdtek vele beszélgetni. Emmett és Jasper csak mosolyogtak. Edward reakcióját nem láttam, mert ő a hátam mögött ült.

-Hogy van anyu?-kérdeztem hirtelen mire mindenki rám nézett. Senki nem válaszolt. Végül Edward szólalt meg a hátam mögött halkan:

-Carlislenek át kellett változtatni.-vámpír lett Reneéből? A meglepettségtől kitágult a szemem és nem tudtam megszólalni a torkomban lévő hatalmas gombóctól.

Hátrafordultam Edwardhoz, mert úgy tűnt, hogy csak ő tud válaszolni a kérdéseimre, de mikor odafordultam az arca közelebb volt, mint hittem. Éreztem édes leheletét. Belenéztem a szemébe aztán a tökéletes ajkaira. Már El felejtettem, hogy mit akartam kérdezni. Most minden lényegtelennek számított. Nem tudom, hogy ő most mire gondol vagy, hogy mit érez irántam, de szája vészesen közeledett így nem is nagyon érdekelt. Behunytam a szemem és vártam, hogy megtörténjen. Nem kellett sokat várnom. Mézédes ajkai finoman súrolták az enyémeket és utána megcsókolt. Halk kuncogást hallottam, de aztán elhallgatott. Karjaimat a nyaka köré fontam és visszacsókoltam. Ő is átkarolta a derekamat. Mikor már alig bírtam levegőhöz jutni, elváltunk. Egymás homlokának dőlve ziháltunk és akkor vettem észre, hogy mindenki eltűnt a nappaliból.

-Szeretlek.-suttogta. Nem tudom miért, de ez valamiért meglepett.

-Én is szeretlek.-súgtam vissza. És ez igaz is volt. Már első pillanattól kezdve.

 ***

-Megnézhetem anyut?-kérdeztem váratlanul mikor a nappaliban ültünk. Rosalie és Alice a kisbabával játszottak. Emmett és Jasper nézték a meccset. Esme a jegyzetfüzetébe írogatott. Edward pedig a hajammal játszott.

-Nem hiszem, hogy…-nézett fel Esme.

-Mikor kel fel?-tettem fel egy másik kérdést.

-A normális átváltozás ideje 3 nap.-válaszolta Carlisle aki épp jött le a lépcsőn.

-És ilyenkor fáj neki valami? Vagy eszméletlen?-Carlisle leült az egyik fotelbe.

-Nos, igen. Úgy érzi, ilyenkor mintha égne a teste, de az lassan csökkenni fog. Nem hallja, hogy beszélnek hozzá esetleg a végén.-mondta halkan. Elkezdtem rágcsálni a számat az idegességtől.

-Csak egy percre nem nézhetem meg?-kértem.

-Rendben.-sóhajtott. Felállt és intett, hogy kövessem. Én is elindultam. Mikor a lépcső aljánál voltam Edward megfogta a kezem és bátorítóan megszorította. Így mentünk fel. Carlisle kinyitotta előttünk az ajtót. Láttam, hogy Ryan megint ott ül és fogja anyu kezét. A hasának már hűlt helye és már nem izzad, de az arca elgyötört a fájdalomtól. Oda mentem Ryanhez és megöleltem. Kicsit meglepődött, de visszaölelt.

-Köszönöm.-suttogtam.

-Mintha már a saját lányom lennél.-súgta vissza. A témához ugyan nem tartozott, de nagyon meghatódtam tőle. Elengedtem és végigsimítottam anyu arcán. Kicsit még nedves volt az izzadságtól, de hideg is. Elindultam az ajtó felé. Carlisle kinyitotta az ajtót, de én hozzá mentem és megöleltem. Nagyon hálás voltam az egész családnak, hogy megmentették anyut és, hogy nem hagytak egyedül. Nem hagyták, hogy megőrüljek az aggodalomtól.

-Köszönöm, hogy megmentetted anyut.-súgtam neki őszintén.

-Ez a munkám.-mosolygott.

Elengedtem, megfogtam Edward kezét és lementünk a nappaliba.

-Bella!-szólt Esme a konyhából.-Nem vagy éhes? Csináltam neked vacsorát.-Már ennyi az idő? Mondjuk már egy kicsit fáradt vagyok. Ez a sok stressz álmosít.

-De.-szóltam neki.-Megyek.

Edward leült nézni, ahogy Emmett és Jasper sakkoznak. Eléggé vicces volt, hogy mindketten, hogy koncentrálnak. Én elindultam a konyhába. Esme már kikészítette a pirítóst és egy pohár kakaót. Leült velem szembe és megvárta, míg befejezem.

-Köszönöm.-mondtam mikor végeztem.-Ez nagyon finom volt.

-Örülök, hogy ízlett.-mondta és elpakolt.

-Én elmegyek aludni.-mondtam.-kicsit már fáradt vagyok.

-Jóészakát!-odajött és egy puszit nyomott a homlokomra.

Alice azonnal ott termett előttem.

-Gyere, adok pizsamát és le is fürödhetsz.-megfogta a kezem és húzott az emeletre.

Bevitt a fürdőbe és adott egy pizsamát, törölközőt és fogkefét.

-Tessék!-egy puszit nyomott az arcomra és már ki akart menni, de én utána szóltam.

-Alice!

-Igen?-fordult vissza. Leraktam a cuccaimat a mosógép tetejére, odamentem Alicehez és megöleltem. Meglepődve visszaölelt.

-Olyan sokat segítesz nekem.-mondtam.-Köszönöm.

-Ugyan, Bella.-mondta mikor elengedtem.-A húgom vagy.-kacsintott rám. De jóérzés ezt hallani. Rá mosolyogtam és már el is tűnt.

Belenéztem a tükörbe. Az arcom már nem volt nedves, de a szemem piros volt a sok sírástól. Egy órával ezelőtt biztos sokkal rémesebben nézhettem ki. Beálltam a tusolóba és megengedtem a vizet. Az izmaim ellazultak, ráemeltem a felhevült arcomra a tust és hagytam, hogy lehűtse. Fogat mostam és felöltöztem. Elindultam a szobám felé, mikor benyitottam azt hittem szívbajt kapok. Az ágyam elején ült Edward. Odaültem mellé és megfogtam a kezét.

-Álmodtam a múlt éjjel, hogy te idebent voltál?-kérdeztem.

-Nem.-mosolygott.-Mostmár aludnom kéne.

Befeküdtem az ágyba. Edward körém tekerte a takarót és úgy feküdt mellém. Szorosan hozzábújtam és eszembe jutott valami, amit meg kell beszélnünk.

-Edward.-szóltam.

-Igen?-kérdezte türelmetlenül. Biztos az zavarja, hogy nem tud olvasni a gondolataimban.

-Már mindenki, aki a családom… -haboztam.-halhatatlan.-itt megfeszült.-És én is az akarok lenni, mert annak semmi értelme, hogy az anyám, a hugom, az apám-először beszéltem így Ryanről és jól esett, hogy az apámnak mondhatom-, Alicék és te is azok vagytok csak én egyedül nem. És én örökké szeretnék veled és mindenkivel lenni. Nem csak néhány évig.

Kérek szépen néhány KOMIT!