3.fejezet

    A búcsúzás


Itt hagyom azt a helyet ahol pár hónapos koromtól kezdve nevelkedtem, ahol szereztem magamnak néhány barátot, ahol élvezni szoktam a napsütés nyújtotta kényeztetést egy olyan helyért ahol születtem, ahol nem ismerek senkit az apámon kívül és ahol állandóan szakad az eső és hideg van. De ha ez az a hely ahol anyunak nem eshet baja akkor bármiben benne vagyok.

Lassan pakoltam el a dobozokba. Kiakartam élvezni minden percet amit még itt töltök, mert holnap indulunk. A tízórási géppel megyünk úgyhogy lesz időm elbúcsúzni mindenkitől.Legszívesebben jól kisírnám magam, mert annyira nincs semmi kedvem költözködni és új emberekkel ismerkedni.Mi lesz ha abban a suliban nem kedvelnek majd?Nem vagyok én olyan könnyen barátkozós típus, de ilyenekre nem gondolhatok.Nem lehetek ennyire őnző. Most anyu életéről van szó és bármit megtennék érte.Végeztem a pakolással és már nagyon fáradt voltam. Ledőltem az ágyba, magamra terítettem a takarót és már aludtam is.

Reggel-mint, mindig-szikrázó napsütésre ébredtem. A fejemre húztam a takarót és próbáltam még tovább aludni, de már sikertelenül. Nagy nehezen átvánszorogtam a fürdőbe. Minden porcikám fájt a fáradtságtól és a levertségtől, hogy itt kell hagynunk Phonixet. Megengedtem a forró zuhanyt és nem érdekelt, hogy már néhány helyen égette a bőrömet, jó érzés volt ahogy az izmaim elernyednek a forró víz alatt. Mentem fogat mosni és mikor belenéztem a tükörbe láttam, hogy itt is látszik az én forró fürdőm, mert az egész tükör tiszta pára és nem látok semmit magamból. Bár nem hiszem, hogy tetszene amit most látok. Így is ramatyul érzem magam hát még ha látnám is.

Felvettem a ruhámat-egy egyszerű fehér térdnadrágot és egy egyszerű fekete pólót. Lementem a konyhába ahol anyu várt az asztalon már a szendvicsemmel. Ilyen sem volt mostanában. Anyu ilyenkor még mélyen aludni szokott.

-Jó reggelt!-köszöntem és leültem az asztalhoz.

-Szia kincsem!-köszönt és szembefordult velem kezében a narancslevemmel, de én nem azzal törődtem. Sokkal jobban elvonta a figyelmet a kerekedő hasa.Mi?Hát nem tegnap tudták meg, hogy terhes?Pár napos és már ilyen hatalmas?

-Anyu, gyorsan nő a hasad!-mondtam kikerekedett szemekkel.

-Igen, és rettenetesen hányingerem van állandóan.-suttogta és leült mellém.

-Mennyi az idő?

-Hét óra múlott.Össze van pakolva az összes cuccunk.Még indulás előtt jön érte a szállítókocsi és elviszi. Már a suliból is kiírattunk.Bemehetsz elköszönni még indulás előtt.Csak legyél itthon fél tízre.-mondta és felnéztem rá. Szeme tele volt bűntudattal és fájdalommal.-Sajnálom kincsem!

-Semmi baj!-ráztam a fejem. Most az a legfontosabb, hogy te rendben legyél!-mondtam magabiztosan.

-Köszönöm-mondta és megölelt.

 Bementem a suliba elköszönni a barátaimtól.Lora könnyes szemmel borult a vállamra és engem is sírásra késztetett.Hiába ő állt itt hozzám a legközelebb.Nagyon fog hiányozni.Próbáltam lenyelni az óriási gombócot ami a torkomba keletkezett, de az csak egyre nagyobb lett.Szörnyű itt hagyni mindent.Utána sorban megöleltem mindenkit Davidet,Lucyt,Jimet és Emiliet.Nekik mindjárt becsöngettek és Lora még visszajött egy utolsó ölelésre.

-Ígérd meg, hogy hívni fogsz minden nap.-suttogta a fülembe.

-Persze!Megígérem.

-Szia!-a hangja elcsuklott a sírástól.

-Szia, nagyon fogsz hiányozni!-mondtam én is sírva.

-Te is nekem!Kivel fogok én minden nap kimenni a partra?Kivel fog mellettem ülni németen és órán megírni velem a házit úgy, hogy a tanár ne vegyen észre?-nevetettünk sírva.

-Majd meglátogatlak,minden nyáron vagy amikor csak tudlak!-mondtam és elválltunk.

-Azt ajánlom is!-mondta törölgetve a könnyeit.

-A legjobb barátnők vagyunk...-kezdtem el.

-És azok is leszünk...-folytatta.

-Örökre.-fejeztük be egyszerre.Megszólalt a csengő és Lora rohant az órájára.

Én lassan besétáltam az épületbe.Most már üres a folyosó.Mindenki az óráján van.Utáltam szinte minden tanárt,de most inkább úgy érzem, hogy inkább elviselném őket még sok-sok évig minthogy elváljak tőlük.Lehet, hogy utoljára járok ezen a folyosó, lehet, hogy utoljára hallottam ennek az iskolának a csengőjét és lehet, hogy utoljára látom ezt az épületet.Lassan végigsétáltam a folyosó,mikor elértem a végére. Ott volt egy nagy beépített szekrény ami mindig nyitva volt és jóformán senki sem tudta az minek, mert semmi nem volt benne csak az innen elballagó vagy elment diákok neve és kis saját idézeteik. Fogtam az alkoholos filcet és odaírtam:

                  " Bella Swan voltam...

                     Szeretlek titeket!"

A többiek tudni fogják, hogy írtam ide valamit és majd keresik, de ha ők nem Lora biztos.Ránéztem az órámra:Negyed tíz.15 percem van hazamenni. Kifutottam a kocsimhoz, még egyszer utoljára ránéztem a suli épületére.

-Viszlát!-suttogtam.Tudom, hogy hülye vagyok épületektől köszönök el, de valahogy ezt muszáj volt ahhoz, hogy egy kicsit is,de könnyebb legyen a szívem.Még ha nem is sokkal, de könnyebb.Aztán elhajtottam.Vissza sem néztem.Folytak a könnyek az arcomon, de próbáltam elfojtani a sírásomat,az csak még rosszabb lenne anyunak.Belenéztem a visszapillantó tükörbe.A szemem piros volt és még mindig nedves volt az arcom.Lehúztam a tetőt a kocsimról és élveztem, ahogy a szél belekap a hajamba és száradnak fel az arcomról a könnyek.Kiélveztem a meleg szelet ahogy az arcomba csap ezek után Forksban úgy is csak hideg lesz.Haza értem, anyu már pakoltak a szállítókocsira és azt mondta, hogy az én kocsimat is fel kell vezetni.Ryan nem velünk jön, mert nem szabad mutatkoznia napfényben, ezért csak én és anyu mentünk. Beültünk a taxiba a kis hátitáskámmal amiben az útra volt benn néhány könyv meg a telefonom és elindultunk a reptérre.

                                                                 ****

Már szálltunk fel a gépre, mikor a lépcsőn mentünk fel visszanéztem.Viszlát napos Phonix-gondoltam és  mentem fel a gépre...

                     

Írjatok komikat!Pls! Köszi

Puszi