6.fejezet

Alice mániája


Már az első bolt után mentem volna haza. Mintha Alice, Rosalie, az eladók, a ruhák és mindenki, aki abba a boltba van ellenem szövetkezett volna. Már-már egy érzéketlen műanyag próbababának éreztem magam. Ha nem adtak rám húsz ruhát, akkor egyet, sem és amikor mondtam, hogy járok az én ruháimba Alice aztmondta, hogy túl hideg ahhoz Forks. Amiben félig igaza volt, de hoztam néhány olyan ruhát is, ami ide való. Igaz nem olyan sokat, de az mindegy. Minden felpróbált ruhát végig kritizálták és valami bonyolult nevű tervezőkről beszéltek. Aztán végül egy kék dzseki és egy fekete csőszáru nadrág mellett döntöttek. Maguknak is vettek néhány ruhát és végre mentünk a pénztárhoz. Ki akartam fizetni, de Alice nem engedte. Amíg ők fizettek meg beszélgettek az eladóval addig kimentem a fiúkhoz mivel ők kint maradtak a padon.


-Ti miért maradhattatok kint? Nekem persze végig kellett szenvednem egy órát.- duzzogtam és leültem közéjük.

-Nem voltál elég meggyőző és magabiztos.-mondta Emmett és kihúzta magát vigyorogva. Edward halk kuncogását hallottam a másik felemről. Közben Alicék kijöttek a boltból és indultak a következő felé.

-Emmett, gyere, fogd a cuccokat és most a férfiruhákhoz megyünk.-mondta neki Rose és már be is ment a következő boltba. Emmett meg sem mozdult.

-Látod, Bella? Így kell ezt csinálni.-vigyorgott.-Nem is vett észre.

-Emmett Cullen!- nézett ki Rosalie az üzletből. Emmettnek azonnal lefagyott a vigyor a képéről és elindult Rose felé, aki már húzta maga után. Ezen nevetnem kellett és hallottam, hogy Edward is velem nevet.

Hihetetlen, hogy Emmett még ilyenkor is meg tud nevettetni, de ekkor valami furcsa szomorú érzés kerített körbe. Én itt nevetgélek, boldogan miközben anyu szenved… Lelkiismeret furdalásom volt vagy inkább szégyent éreztem és az arcomról azonnal eltűnt a mosoly. Lehajtottam a fejem magam elé bambultam.

-Mi a baj?-kérdezte Edward értetlenül a hamar hangulatváltozásomtól.

-Semmi.-feletem kurtán, de tudtam, hogy úgysem hiszi el.

-Ugyan, Bella! Látom, hogy valami nincs rendben!-mondta.

-Anyu, hogy van?-kérdeztem mire nagyot sóhajtott. Szóval megértette mi a gond.

-Bella, figyelj rám!-emelte meg az állam kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.- Attól még, hogy anyukád most rosszul van, nem kell neked is vele szenvedned. Nem mondom, hogy kezdj el ugrálni örömödben, de attól még nem kell mindig búskomornak lenni. Nem nagyon emlékszem az ember szüleimre, de előttem haltak meg. Nem tudom átérezni, amit te most, érzel, de ne legyen lelkiismeret furdalásod amiatt, hogy nevetsz rajta, hogy Emmett milyen hülyeségeket csinál.-mosolyodott el.-Haza akarsz menni?-kérdezte lágyan és elengedte az államat, de most már nem tudtam elszakadni a pillantásától.

-Szerintem Alice nem nagyon lenne oda az ötletért.-bár eléggé csábító ajánlat. Bólintott és ekkor jött ki a boltból a durcás Emmett és utána Rose és Alice.

Emmett odaült mellénk Alice és Rosalie elénk álltak.

-Most mehetünk a következőbe!-javasolta Alice Rosenak.

-Vagy inkább abba, ami a következő után van.-válaszolta vissza.

-Jó, de utána bemegyünk abba is ahol a múltkor voltunk.-mondta Alice.

-Rendben, de akkor utána elmegyünk arra a helyre, ami ott van ahol múltkor voltunk mellett.-ez nekem kínai.

Elindultunk és egész nap nem csináltunk mást csak ki az egyik boltból be a másikba. Ránéztem az órámra: fél kettő.

-Alice!-szóltam oda neki.-Nem megyünk valahova enni, mert már éhes vagyok?

-Gyorsan!-mondta, kijött a ruhák közül és elhúzott ebédelni.-Rose, gyere, Bella éhes elvisszük enni.-jött ő is utánunk. Edward a padon várt minket míg Emmett odament Rosehoz és elvette a cuccainkat.

Elvittek valami Mexikói büfébe, ami ott volt a plázában. Alice kért nekem valami nagyon finomat. A nevét, azt nem jegyeztem meg csak azt tudom, hogy valami szezámmagos valami. Leültek mellém és Alice hozott még egy pohár kólát.

-Köszönöm.-motyogtam és elkezdtem enni.

-Rendben csak siess.-mondta türelmetlenül.

-Nem kell annyira sietni.-tiltakozott Emmett.-Ráérünk és így is még a lábam is fáj ami elvileg lehetetlen.-mondta szimpadiasan amin nekem mosolyognom kellett, a lányok megrázták a fejüket. Edward pedig engem figyelt. Gondolom nézni akarta, hogy milyen lesz a reakcióm. Még mindig rosszul éreztem magam, de már nem annyira.

-Hogy bírod ezt te megenni?-kérdezte pár perc csend után Emmett és ráfintorgott a kajámra. Erre csak a szememet forgattam.

Mikor megettem a kaját új boltok és boltok következtek, de már kezdtem unni.

-Nem mehetnénk haza?-kérdeztem Alice-t mikor épp nyújtott egy ruhát, hogy próbáljam fel.- Már így is látod, hogy melyik ruha jó nekem, miért kell felpróbálni?

-Mert.-makacskodott.

-Alice, majd otthon felveszem, ígérem.

-És én választom ki mibe mész suliba… -alkudozott.

-De akkor most megyünk!-mentem bele.

-Rendben.-mondta, végigjárta villámgyorsan az összes sort és leszedett egy halom ruhát, amit soha nem vennék fel. Inkább kimentem a padra a fiúkhoz.

-Mindjárt megyünk.-ültem le melléjük a padra.

-Hogy sikerült rávenned Alicet?-kérdezte Emmett gyanakodva.

-Ő választhatja ki a ruhát, amiben megyek suliba.—mondtam mire Emmett felnevetett. Tudtam, hogy ezt meg fogom bánni.

-Hát őszintén sajnállak-nevetett tovább.

-Kösz.-morogtam.

Végre kijöttek és elindultunk a kocsi fele. Edward udvarisan kinyitotta a kocsi ajtaját és elindult a vezető oldal fele. Mikor mindenki beszállt a kocsi motorja halk zümmögő hanggal kelt életre. Megint éreztem azt a csodálatos illatot, amit mindig Edward közelében. Némán ültünk a kocsiban. Edward nagyon gyorsan ment. Inkább nem is néztem rá a mérőre, bár már az volt az érzésem, hogy rég kiakadt.

Mikor kiszálltunk a kocsiból egy éles sikolyt hallottam és futottam be a házba a többiekkel utánam.