5.fejezet

Mi lesz ha...?

Este többször is arra ébredtem fel, hogy Edward itt ül az ágyam szélén és néz, de mikor már kimegy, az álmosság a szememből eltűnik, úgyhogy biztos csak álmodtam.


Felkeltem és lementem a konyhába. Nem láttam közben senkit a lakásban aztán a konyhában megpillantottam Esmet, aki épp meleg szendvicset csinált.

-Jó reggelt!-köszöntem kedvesen.-Hmmm… az illata nagyon jó.

-Jó reggelt!-odajött és megölelt. Mikor elengedett a hűtőhöz sietett és kivett egy pohár narancslevet.-Tessék, igyál!-nyomta a kezembe. Leültem a pult egyik székéhez és elkezdtem kortyolgatni az italomat.

-Hogy van anyu?-kérdeztem mikor lerakta elém a meleg szendvicset. Aggodalmasan néz rám, ami semmi jót nem jelent.

-Még alszik…-habozott.-Este vittem fel neki vacsorát és úgy néz ki, hogy a benne lévő kisbaba nem az emberi feléhez van közelebb, mert nem fogadta el azt az ételt, amit felvittem. Carlisle már gondolt arra, hogy vért kéne, itatni az anyukáddal hátha az nem jön ki belőle és abba egyikőjük sem hal éhen.-pár másodperc beletelt mire megértettem mindennek a jelentését. Vért kell Reneének innia ahhoz, hogy ő és a baba ne haljon éhen. Ez azért durva. Egy gyors fintor hagyta el az arcomat.

-Tudom, elég furcsa a gondolat, de ha…

-Ha anyu ettől rendbe jön, akkor jó.-vágtam közbe mire ő halványan elmosolyodott. Elkezdtem enni a szendvicsket, mikor eszembe jutott még valami.

-A többiek hol vannak?

-Alice, Jasper, Edward, Rosalie és Emmett iskolában, Ryan fent van édesanyádnál. Carlisle meg gyorsan beugrott a kórházba, de siet vissza, mert nem akarja itt hagyni sok időre Reneét hátha lesz valami.

-Emmett és Rosalie…?-Carlisle gondolom az orvos, akit még nem láttam,de őket sem tudtam kik.

-Igen, velük még nem találkoztál és Carlisle-vel sem, de később hazaérnek.-magyarázta.

-Felmehetek anyuhoz?-kérdeztem kiskutya szemekkel, de ha azt mondta volna, hogy nem akkor is felmentem volna. Látnom kell, hogy van.

-Hát gondolom, úgysem tudlak visszatartani.-mondta.-De anyukád még alszik. Éjszaka nagyon későn sikerült elaludni, úgyhogy ha lehet, ne keltsük fel. Had aludjon, amíg tud.-mondta komolyan.

-Halk leszek.-bizonygattam, amin futólag elmosolyodott, megfogta a kezem és húzott fel anyu szobájába. Halkan benyitottunk.

Ryan ott ült anyu mellett és fogta a kezét. Ránéztem anyura. Szörnyen nézett ki. A verejték csurgott le a homlokán, a kezén és mindenhol. Gömbölyödő hasától alig lehet látni az arcát, ami teljesen sápadt, de nyugodt. Amikor utoljára találkoztunk akkor nagyon elgyötört arcot vágott és sikítozott fájdalmában. Most viszont látszik, hogy nem bántja semmi.

-Anyu-suttogtam döbbenten és odasétáltam mellé. Megfogtam a kezét ami nyirkos volt és meleg.

-Rendbe fog jönni.-szólalt meg hirtelen Ryan.

-Honnan tudod?-hogy lehet benne ennyire biztos. Vagy csak én vagyok ennyire negatív? Én nem hiszek már benne, hogy anyu jól lesz? Én csak remélem, de nem vagyok benne olyan biztos, mint Ryan. A könnyek megint gyülekeztek a szemembe, de ezúttal nem akartam elbőgni magam.

-Carlisle remek orvos és anyukádban is van rengeteg élni akarás.-ez igaz, anyu nagyon szereti élvezni az életet és ezért nem akart véget vetni egy másiknak, még ha az megöli is, mert bízik, benne vagy inkább tudja, hogy túl fogja élni, de ennek semmi értelme.

Az első könnycsepp végiggördült az arcomon és nem akartam, hogy a többit is meglássák ezért gyors léptekkel kimentem a szobából be a sajátomba. Esme végig utánam jött. Nem akartam megbántani, de most nem akartam társaságot, nem akartam, hogy velem együtt szenvedjen. Hiszen milyen, ha valakinek az anyja haldoklik, ha a gyerek egyáltalán nem biztos benne, hogy az anyja élni fog holnap. Megálltam az ajtóban és szembefordultam Esme-vel.

-Ne haragudj Esme, most szeretnék egy kicsit egyedül lenni.-könnyeimmel küszködtem, de nem szabad sírni, látnia, mert akkor ő is szomorú lenne, és nem menne addig el.

-Rendben, de ne aggódj, anyukád jó kezekben van.-mosolygottt és megölelt.

Bementem a szobámba és lerogytam az ágyra. Most már könnyeimet eleresztve nyomtam a fejem a párnába, hogy tompítsam a zokogásomat. Mi lesz, ha anyu meghal? Ki lesz a családom? Charlie-val fogok élni? Nem, az kizárt. Szeretem, de nem nagyon érezném, magam vele úgy mintha lennék valakivel. Mármint ott van, csak olyan mintha nem lenne ott. Ez elég fura, de így van.

Próbáltam elaludni, de hogy mikor most keltem fel egy órája? Ránéztem az órára: 11:12-t mutatott. Ha már nem tudok aludni valamivel le, kéne kötnöm a figyelmemet, de amint erre gondoltam az éjjeliszekrényemen lévő telefon rezegni és szólni kezdett. Megnéztem ki van kiírva. Apu… Remek! Most mit mondjak neki?

-Szia, apu!-szóltam bele.

-Bella! Mi történt? Hol vagytok? Hogy van Reneé?-tette fel kérdéseit sürgetve.

-Semmi baj, csak anyunak fájásai voltak és… -na, most kell kitalálni valami jót!-jött értünk Ryan és elvitt ide hozzájuk.-remegett a hangom, de remélem nem észre vehetően.-Anyu már remekül van és semmi baj apu, komolyan.-bizonygattam.

-Jött a kiszállító és átvettem a cuccaitokat. Be is vitték így már csak be kell rendezni.-mondta most már kevesebb aggodalommal.

-Oké.

-Ha valami baj van… -kezdte volna.

-Akkor szólunk.-bizonygattam nem túl meggyőzően.-Na, mennem kell apu… szia!

-Szia…- és kinyomta. Nem tudom, hogy bevette- e amit mondtam, de ez most nem is nagyon érdekelt.

Lementem a konyhába-mivel tudtam, hogy ott találom Esme-t- és mikor leértem egy szőke és nagyon sármos férfival beszélgetett. Gondolom ő Carlisle. Mikor Esme észrevett rögtön odajött és megölelt. Utána pedig bemutatott a férjének.

-Carlisle ő itt Bella. Bella ő itt Carlisle.-mondta, de miközben rám nézett féltést láttam a szemében. Ilyen rosszul nézek ki? Bár mondjuk rendesen kisírtam a szeme.

-Szia, Bella. Anyukád rendbe fog jönni.-mondta ő is és megölelt.

-Köszönöm.-suttogtam jó illatú vállába.

-Semmiség.-mondta, elengedett és ment fel az emeletre.

-Éhes vagy Bella? Vagy mit adjak, hogy jobban érezd magad?-kérdezte már- már kétségbeesve.

-Jól vagyok!-már amilyen boldog lehet valaki, ha az anyja épp haldoklik.

Leültünk a kanapéra felhúzott lábakkal és beszélgettünk. Így egy kicsit elterelődött a figyelmem.

-Holnap menned kéne iskolába, már be vagy íratva és valahova menned kell tanulni addig is.-tért rá erre a témára.

-Muszáj?-kérdeztem nyavalygós hangomon.

-Igen, sajnos.-mondta egy bátorító mosollyal.-Alice oda lesz, hogy te is velük mész meg persze a többiek is, de ő különösképpen, mert ilyenkor mindenkit el szokott vinni magával vásárolni.

-Vásárolni?-a hangom pár oktávval magasabb hangot ütött. Egyébként sem szeretek vásárolni, most meg pláne semmi kedvem.

-Nem muszáj elmenned, ha nem akarsz, majd Alice elmegy nélküled.-mondta. -De persze megpróbál majd rávenni, viszont ha nem akarsz, akkor nem kell.- mondta kedvesen. Ettől megnyugodtam, viszont ha könyörögni fog akkor nem tudok nemet mondani, de ha még is azt mondom lehet, hogy megsértődik.

-Megjöttünk!-sípította Alice az ajtóból. Aztán hirtelen a nappaliba került.-Láttam, láttam!-szóval volt egy látomása. Remélem, abba én nem megyek vásárolni.-Készülődj, Bella! Tíz perc múlva indulunk!-mondta mire én tátott szájjal néztem rá.

Közben bejöttek a többiek. Fogadok Jasper felől jött ez a nagy adag nyugalom. Mosolyogva odajött és már éreztem, ahogy besegít Alicenek és a képességével próbál rávenni a vásárlásra. Bejött még egy vigyorgó feketehajú izompacsirta és a kezét fogó szőke szépség. Nála szebb lányt még életemben nem láttam. Egyszerűen tökéletes, bár melyikkőjük nem? A fekete hajú fiú elém állt én is felálltam és hirtelen megölelt. Olyan volt mintha egy puha mackót ölelnék azzal a különbséggel, hogy ő kemény és hideg volt most mégis jólesett egy ölelés.

-Emmett Cullen.-mondta mikor elengedett.

-Bella Swan-válaszoltam.

Odajött az a gyönyörű szőke hajú lány is és megölelt.

-Rosalie Hale vagyok!-mondta és megsimogatta a hátam. Nem tudom miért, de mindenki döbbenten nézett ránk.-Jól lesz anyukád!-mondta mikor elengedett és arrébb állt.

-Bella Swan vagyok, és köszi… -suttogtam lehajtott fejjel.

Jasper is megölelt és akkora már biztos voltam benne, hogy elmegyek vásárolni Alice-el. Alice még mindig vigyorogva megölelt és egy puszit nyomott az arcomra.

-Hova is készülődjek?-adtam a hülyét.

-Ne csinálj, úgy mintha nem tudnád.-közben már a lépcső fele vonszolt.-Hát vásárolni.-mondta egyszerűen. Mintha magától értetődne, hogy engem most el fog cipelni, amiben már én sem kételkedtem, mert legalább kicsit kikapcsolódom.-Rosalie, jössz te is?

-Persze, hogy megyek.-remek, ő is vásárlásmániás.

-Még valaki?-fordult vissza a lépcsőn Alice mire Emmett mint egy kis gyerek elbújt Rose mögé mintha nem tudná, hogy úgy is látszik. Itt elkuncogtam magam.-Emmett, te is jössz neked is kell venni néhány ruhát és kell még valaki, aki cipeli a cuccokat.

-Miért ki van még?-kérdeztem.

-Edward már a kocsiban vár, amíg ki nem megyünk.- ez valahogy örömmel töltött el, hogy ő is jön. Már még jobban el akartam menni.

-Na, de most miért? Van egy csomó ruhám!- nyavalygott Emmett.-És mivan Eddyke nem bírja el a szatyraitokat?-a végén már elnevette magát.

-Nagyon vicces vagy Emmett.-mondta Alice lekezelően.-Már mehetsz is be a kocsiba.-de Emmett nem mozdult.- Láttam, hogy eljössz Emmett, úgyhogy nem érdemes kötözködnöd.-erre ő duzzogva megfordult és kisuhant a házból. Rosalie is feljött be a szobájukba. Biztos megint átöltözik. Mi is felmentünk és sok ruha után, amit nem elfogadhatónak találtam, végre kiválasztottuk a legelviselhetőbbet Alice ruhái közül. Mivel az enyémek a vadonatúj lakásunkba van ahol még sosem jártunk.

Kimentünk és beszálltunk Edward kocsijába. Rose és Emmett egymás mellé ültek hátul Alice pedig melléjük én az anyósülésre és Edward persze vezetett. Jó volt újra látni és érezni az illatát, ami belengi az egész kocsit.

-Szia!-köszöntem halkan Edwardnak.

-Szia!-ölelt meg féloldalsan.-Nem is hiszem el, hogy hagytad magad rávenni, hogy gyere el kínzó túrára!-kuncogott miközben beindította a kocsit.

-Itt vagyok hátul Edward.-figyelmeztette Alice, de ő még mindig kuncogott és vele együtt én is.

-Igazából nem volt kérdés, hogy eljövök-e.-magyaráztam.-Csak mivel Alice látta úgy gondoltam nem érdemes veszekedni vele, amikor a végén úgy is neki lenne igaza.

-Van benne valami.-vigyorgott Edward.

Írjatok komit pls!